A választási bizottság szerint sima győzelmet aratott a szombati választáson a grúz kormánypárt, az ellenzék szerint viszont csaltak, így nem ismerik el az eredményt. Orbán az EU soros elnöki tisztét betöltve utazik most oda.
Minimum 500 ajánlás kellett, ennek egyötödét csalással szerezte meg. Az ügyészség megjegyezte: „a nő végül nem szerzett mandátumot”.
Az elnök egyben megadásra szólította fel az ellenzék vezetőjét, María Corina Machadót.
Musk a hét elején diktátornak nevezte és választási csalással vádolta Venezuela újraválasztott elnökét.
Végül Magyarország is áttanulmányozta a venezuelai jelentéseket a választási csalásról, és hozzájárult a közös EU-s nyilatkozathoz.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint alapos bizonyítékaik vannak arra, hogy Edmundo Gonzalez kapta a több szavazatot.
Számos nyugati és latin-amerikai ország is felszólította a venezuelai hatóságokat, hogy adják ki a szavazóhelyiségek szavazási jegyzőkönyveit.
Az ellenzék a visszaélések miatt fellebbez az eredmény ellen.
Másodszor tartottak választást a településen, ahol a választási előtt napokban 70-en jelentkeztek be a településre.
Ez minden szavazólapra vonatkozik a polgármester-választásét kivéve.
Élelmiszer-ajándékcsomagokat osztottak szavazatokért cserébe.
A fideszes jelölt mindössze 11 szavazat előnnyel nyert, a választási bizottság szerint nem történt jogsértés, vagy ha történt is, az még nem vonja magával az újraszámlálás szükségességét.
Karácsony arról beszélt, hogy minél több a furcsaság az újraszámlálás körül, annál több szavazata van Vitézy Dávidnak.
Végh László kihívója, Kovács Mihály megtámadta az eredményt, csalás gyanúja miatt újraszámlálást és a választás megismétlését kéri.
Sőt, szerda estig lehet őket hívni.