Varga Mihály

Varga Mihály: A csökkenő bevételeket nem új adókkal, hanem a gazdaság fehérítésével kell ellensúlyozni

A pénzügyminiszter szerint a gazdaság fehéredése válságállóbbá tette a magyar gazdaságot.

Herczeg Márk
POLITIKA

Varga Mihály az állam elmaradt bevételeivel indokolja a hiánycél módosítását

A pénzügyminiszter szerint ezek kisebbik része az alacsonyabb fogyasztás miatt kieső adóbevételekből, a nagyobbik azokból a tételekből áll, amelyeket az Európai Uniónak kellene átutalnia Magyarországnak.

Herczeg Márk
gazdaság

Eddig bírta a költségvetés: 900 milliárddal nagyobb lesz a kormányzati deficit, kisebb lesz a gazdasági növekedés

A pénzügyminisztérium kedden bejelentette: a GDP-arányos hiánycél 3,9-ről 5,2 százalékra nő. A gazdasági növekedés sokkal kisebb lesz az eddig vártnál, kamatokra sokkal többet kell költeni, mint eddig tervezték. A forintárfolyamnak jót tett a bejelentés.

Haász János
gazdaság

Hatszázalékos nyugdíjemelés lesz januárban

Pont ennyit jósol a kormány a jövő évi inflációra.

Fődi Kitti
belföld

Nagy Márton: A jegybank Küklopsz-üzemmódban van, az állam nem viselkedik felelőtlenül

A miniszternek nem tetszik az a kifejezés, hogy ultimátumot adtak volna bárkinek, inkább az együttműködés a helyes kifejezés. De ez nem jelenti azt, hogy ne kellene beavatkozni például üzemanyagárakba.

Benics Márk
gazdaság

A sámándobra már több mint 4 milliárd forint ment el

Újabb 270 milliót adott a karcagi sztyeppemúzeumra Varga Mihály.

Herczeg Márk
KULTÚRA

999 milliárd az MNB első féléves vesztesége

A jegybank a honlapján tette közzé első féléves jelentését.

Bódog Bálint
gazdaság
Podcast

Kinek a hangja mélyebb? Matolcsy György, Varga Mihály és Nagy Márton gazdaságpolitikai pávatánca

A Newsroom új epizódjában Haász Jánossal, a 444 gazdasági újságírójával arról beszélgettünk, mi lehetett az oka a kommunikációs katyvasznak: kinek a szava számít a költségvetés, az infláció vagy a bankok megszorongatása esetén, és be lehet-e még tömködni a költségvetésben keletkezett lyukakat.

Diószegi-Horváth Nóra
podcast

Varga Mihály egy minisztériumi közlemény szerint a magyar euróbevezetésről beszélt egy konferencián, ahol nem beszélt róla

Persze lehet, hogy csak újabb magánvélemény lett volna.

Haász János
gazdaság

Nagy Márton: Jön az új CSOK, újabb bankadó viszont nem lesz

A gazdaságfejlesztési miniszter szerint Varga Mihály csak a magánvéleményét mondta el a bankadóról, amivel ő nem ért egyet.

Csurgó Dénes
gazdaság

5+1 tényező, amiktől nyolc hónap alatt megrogyott az idei költségvetés

A bevételek és a kiadások is rosszabbul alakultak, mint ahogy Varga Mihályék számoltak. Összeszedtük azokat a legnagyobb tételeket, amik külön-külön is százmilliárdokkal felelősek azért, hogy heteken belül ismét változtatni kell a tavaly július óta többször átdolgozott költségvetésen.

Haász János
gazdaság

Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető Varga Mihályról: „Ne haragudjanak rá, ezért kapja a fizetését”

Az őszi ülésszakban a kormány úgynevezett szuverenitásvédelmi törvénycsomagot nyújtana be, ami azon politikusok, pártok, civil szervezetek és médiaszolgáltatók ellen irányulhat, akik külföldi finanszírozásból szereznek támogatást. Ehhez Btk-t és alaptörvényt is kéne módosítani.

Solti Hanna
POLITIKA

Látványosat zuhant a forint, miután Varga Mihály megszorításokat lengetett be

Pedig reggel egész erősen kezdett.

Diószegi-Horváth Nóra
gazdaság

Varga Mihály újabb megszorításokat lebegtetett be, bankadó és állami beruházások elhalasztása is jöhet

A honvédelmi beruházások egy részét is elhalaszthatják, a költségvetést szeptember végéig felülvizsgálják.

Haász János
gazdaság

A magyar kormány tagjai végre válaszoltak a legfontosabb kérdésre

Na de ki is a legnagyobb futballista? Simán nyert az egyik, búslakodhat a másik.

Benics Márk
futball