Régóta foglalkoztatta az Úri muri megfilmesítése, jár a pénz.
Vecsei H. Miklós a következő évadtól a társulathoz szerződik.
A több mint húszperces őrületet Bányai Judit foglalta össze 30 másodpercben.
A Momentum listavezetője szerint a Békemenet mélypontja volt, amikor a hatalom parancsára gyerekszínészekkel játszattak el egy kampányszíndarabot.
Már ameddig ketyeg.
A nyomozás viszont folyik tovább.
„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is.”
Természetes folyamat, nem méltányos felnagyítani – mondta a Nemzeti Színház vezetője arra, hogy több színész is távozik a társulattól az évad végén.
Nagyjából fél tucat színész távozásáról szólnak a hírek, volt, aki ezt meg is erősítette.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész 22 év után hagyta ott a Nemzetit.
Többek között Demeter Szilárd, Vidnyánszky Attila, Ertl Péter, Rózsa Dávid és Vashegyi György kezébe.
Egyikük most is mankóval jár, másikuk rehabilitáción vesz részt.
„Persze mindig van az, hogy az ember azt gondolja, hogy ennél nem lehet lejjebb, de szerintem lehet” – mondta Nagy Zoltán, a függetlenek érdekvédelmi szervezetének ügyvezetője.
A Nemzeti Színház korábbi igazgatója a novemberi balesetről azt mondta, nála ilyen súlyos baleset nem fordult volna elő.
A bokája állítólag azóta is gipszben van.