Ki a világbajnokság eddigi leghatékonyabb támadója, és melyik nagycsapat az, amelyik gólszerzés helyett a gólok elhárításában nyújtott kimagaslót?
A harmadik helyen álló Skócia ugyan 3 ponttal áll, de -3-as gólkülönbsége miatt a sorsa már a többi eredménytől függ.
Az első másfél forduló után már nehéz nem észrevenni, hogy a futballcipők újra egyszínűek lettek, csak a fekete stoplisok helyét most a rikító rózsaszín vette át.
Haiti színeiben pályára lépett a Ferencváros csatára, Lenny Joseph is, a skótok a győzelemmel vezetik a C csoportot.
A sportolókat érő rasszista támadások kapcsán jutottunk eszébe.
Továbbá két évre kitiltották őket a stadionokból.
Vinícius Júniort hónapok óta zaklatják különböző csapatok szurkolói. A Real edzője szerint meg kellett volna szakítani a meccset.
A szerbek egy ideig tisztesen helytálltak, végül örülhetnek, hogy csak 2-0-ra kaptak ki Brazíliától.