Vadim Prisztajko "egészségtelen szarkazmussal" vádolta meg az ukrán elnököt.
Volodimir Zelenszkij szerint az orosz kormány a török elnökkel és az ENSZ-szel kötött megállapodását rúgta föl, mert ukrán-orosz deal sosem volt.
A brit védelmi miniszter a vilniusi NATO-csúcs után azt mondta, több hálát várna Volodimir Zelenszkijtől.
A javaslat két éve elbukott a parlamentben, de a háború megváltoztatta a hozzáállásukat.
Az ukrán elnök szerint abszurd a „késedelem”.
Zelenszkij ukrán elnök meglehetősen ingerülten posztolt útban a NATO-csúcsra, mert úgy hallotta, hogy az utolsó pillanatban mégis belekerülhetnek bizonyos feltételek a határozattervezet szövegébe.
Minden jel arra utal, hogy Ukrajna kérdésében is komoly döntések születhetnek a NATO csúcstalálkozóján.
A Pew Research Center 24 országban tett fel a háborúhoz kapcsolódó kérdéseket, és több esetben is kiugró magyar válaszok születtek.
Vagyis az ukrán nacionalisták által a lengyelek ellen elkövetett mészárlások évfordulójáról.
Az Azov-ezred parancsnokai szeptemberben szabadultak az orosz hadifogságból, de azóta Törökországban kellett maradniuk.
Volodimir Zelenszkij Pozsonyban tárgyalt a szlovák elnökkel.
Pár nappal a NATO-csúcs előtt, amikor Szlovákiában központi politikai kérdéssé vált Ukrajna támogatása.
A hadsereg egy része még csak nem is gondolhat arra, hogy támadást indítson, mert nem rendelkezik megfelelő fegyverekkel, mondta az ukrán elnök.
Négy régióban is többnapos képzéseket tartanak.
Úgy érzik, beavatkozott egy szuverén állam belügyeibe.