Egy másik pedig megsebesült.
Vizsgálják a baleset körülményeit.
Nyolc embert továbbra is keresnek.
Néhány túlélőt már találtak a hatóságok, a többieket nagy erőkkel keresik.
Ballisztikus rakétákat és drónokat küldtek két nyersolaj-tanker közelébe, az amerikai hadsereg szerint ez „meggondolatlan terrorcselekmény” volt.
Az Irakból Ciprusra tartó görög Sounion hajó 150 ezer tonna kőolajat szállított.
A görög zászlók alatt közlekedő olajszállító hajót reggel Jemen partjaitól nem messze lövések és dróntámadások érték.
Egy közelben lévő iráni fregatt ignorálta a vészjelzést, végül egy másik kereskedelmi hajó fogadta be a legénységet.
A Rubymar az első áldozat azóta, hogy a húti militánsok novemberben célba vették a jemeni kereskedelmi hajóforgalmat.
Az Egyesült Államok katonai hadműveleteket indított Irakban, Szíriában és a jemeni hútik ellen, miközben dúl Izrael és a Hamász háborúja is.
Az Irán által támogatott lázadók továbbra is célpontnak tekintenek minden nyugati hajót.
Az Európai Unió külügyi vezetője, Josep Borrell szerint ez egy tisztán „védelmi jellegű művelet” a jemeni húti lázadók támadásaival szemben.
A Vörös-tengeren a helyzet egyelőre változatlan.
„A hajó segítséget kér” – közölte a brit tengerhajózási ügynökség.
A hútik támadásai ismét rámutatnak azokra a logisztikai problémákra, amiket a távolról szállított alkatrészek okoznak. Az ellátási láncok akadozása a magyar gazdaságot is fájóan érintheti.