
Nőnap van, politikusaink ünnepelnek. Virággal. Miközben ma Magyarországon bántalmazott nők sokasága küzd, és nem csak a bántalmazójával, hanem az egész rendszerrel, ami segítségnyújtás helyett tovább bántalmazza őket. A történeteikből érthetjük meg, hány ponton képes cserben hagyni a nőket, anyákat, és gyerekeiket az úgynevezett igazságszolgáltatás.

Orbán Viktor joggal szédeleghet. 2025-re ő lett a világ egyik legbefolyásosabb politikusa. Két nagyhatalom vezetőjének is fontos embere. Diadalünnep helyett mégis aggódhat, mert elkövette karrierjének egyik legnagyobb hibáját. És amióta hatalomra került, a nemzetközi fronton sem mennek zökkenőmentesen a dolgok.

Egy amerikai szervezet életútinterjúkat készít az ország volt diplomatáival. A 20. században Budapesten szolgálók érdekes, szórakoztató, helyenként vicces, helyenként tragikus, és csak néha pontatlan visszaemlékezéseiben felbukkan mindenki, aki Magyarországon számított. De a legjobbak a mindennapi élet felvillanásai.

Egy francia sebészorvos évtizedeken át molesztált több száz gyereket, családtagjait és pácienseit, és részletes naplót vezetett az elkövetett borzalmakról. Egy-egy üggyel néha lebukott, de a kép sokáig nem állt össze nagy egésszé. Egy történet, mely egyszerre szól egy bűnöst fedező családról, egy társadalmi státusz adta védőpajzsról és a sötét emlékeket inkább eltemető elméről.

2018-ban indult a Női Közéleti Vezetőképző az MCC-n, Orbán Balázs egy időben még olyanokat is mondott, hogy „sikeres ország, sikeres politikai rendszer csak akkor lehet, ha a nők kellő arányban, kellő ambícióval, kellő aktivitással vesznek részt a közélet legfontosabb pozícióban”. Tavaly aztán mindez lenullázódott.

A felmérések szerint nagyon rossz a gyerekek és kamaszok mentális állapota, aminek a kezelése az egészségügyi túltelítettsége miatt az oktatási rendszerre szakad. Az iskolák azonban nem csak a problémák felismerésével állnak hadilábon, de az iskolapszichológusok és szociális segítők folyamatos hiányával is küzdenek. Maréknyi iskolapszichológus próbálja a felszínen tartani a krízisben lévő gyerekeket, pedig az ő feladatuk nem a terápia lenne.