Hétezer forint a regisztráció, amely két évig érvényes. A folyamat elvileg néhány percig tart.
Az ukránok abszurdnak nevezték a vádat, szerintük az oroszok „ismét a régi »piszkos bomba«-narratívát” próbálják elővenni.
Mandelson botránya már a letartóztatása előtt nagyon erősen megrengette Keir Starmer miniszterelnök pozícióját.
Amelyben jelenleg a nyolcadik helyen áll.
Az Epsteinhez közel álló férfit hivatali visszaélés gyanújával hallgatta ki a rendőrség.
Támogatja a hatóságok munkáját.
A brit kormány követeli, hogy azonnal bocsássák őket szabadon, egyben figyelmezteti állampolgárait, hogy bárkit bármikor letartóztathatnak Iránban.
Yvette Cooper szerint két évig gyűjtötték a bizonyítékokat, az orosz nagykövetség viszont „együgyűségnek” nevezte és tagadja a vádakat.
Miközben Orbán az évértékelőjén épp arról beszélt, hogy nem vehetik el a vétóját, a bizottsági elnök szerint elég az egyhangúlag elfogadott döntésekből. Von der Leyen életre keltené a kölcsönös védelmi záradékot.
Nem lesz elég a magyar útlevél a kettős állampolgároknak.
Vajon mi okozhatja a bizalomvesztést?
Most nem András állítólag szexuális bűnei kerültek célkeresztbe. Kereskedelmi megbízottként az elkészült titkos üzleti anyagokat azok kézhez kapása után 5 percen belül továbbküldte Epsteinnek.
Németországban pedig hamarosan megkezdődik az ukrán drónok gyártása.
Állapota ismeretlen.
Az amerikai elnök továbbá vámokkal fenyegette meg Kanadát és azokat az országokat, amik olajat szállítanak Kubának.