gyermekvédelem

310 ezres fizetésért keresnek gyerekfelügyelőt a Szőlő utcába

Szakértők és érintettek szerint óriási a munkaerőhiány, amelynek csökkentéséhez sokkal nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülésre lenne szükség.

Urfi Péter
POLITIKA

RTL: Évek óta rendszeresen verik a fogyatékosságal élőket egy veszprémi szociális otthonban

Az első feljelentés másfél évvel ezelőtt érkezett a rendőrséghez.

Fődi Kitti
belföld

Megkérdeztük Sulyok Tamást, feladata-e a gyermekvédelemmel foglalkozni – az elnök az Alaptörvényre hivatkozott

Sulyok Tamás épp egy gyermekotthonba vitt ajándékokat, amikor fel akartuk tenni neki kérdéseinket. Hivatala végül írásban válaszolt, többek között arra, hogy mi a véleménye a Sándor-palotánál tartott megmozdulásról.

Windisch Judit
POLITIKA

„Miért hazudtok a gyerekekről?” – szegezte Orbánnak a kérdést egy férfi a DPK gyűlésen

Azt a kérdést Orbán és Lázár is elengedte a füle mellett, hogy kit védenek.

Windisch Judit
POLITIKA

A soproni gyermekotthonban is nyomoz a rendőrség, óvodások haját rángatta egy nevelő

A bántalmazásokat a vezetők maguk jelezték a gyámok felé, a nevelőt kirúgták.

Kolozsi Ádám
belföld

Az iskolaigazgató éveken keresztül verte az értelmileg és testileg sérült gyerekeket, mégsem kapott letöltendő büntetést

Bár az intézményvezető foglalkozás gyakorlásától eltiltották, a gyerekekkel való foglalkozástól nem.

Bódog Bálint
bűnügy

Magyar Péter: Újabb brutális, következmények nélkül maradt, gyerekek elleni bűncselekményeket tárt fel egy jelentés

A Magyar Helsinki Bizottság átnézte az alapvető jogok biztosának jelentéseit a gyerekvédelmi intézményekről, és azt látták, a súlyos bántalmazások gyanúja ellenére egy esetben sem tett feljelentést az ombudsman.

Windisch Judit
POLITIKA

Razzia a gyermekvédelmi intézményeknél

Volt, ahol előre szóltak, volt, ahol nem.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság: Kérjük, ne általánosítsanak és ne bélyegezzék meg a gyermekvédelemben dolgozó szakembereket

Nyílt levélben kéri az SzGyF, hogy ne a napjainkban megjelent videók alapján ítéljék meg a szakmában dolgozókat.

Székely Sarolta
belföld

„Elnök úr, hogy hagyhatják ezt?” – Magyar Péter a kormány és az államfő távozását követelte a gyermekvédelmi tüntetésen

Tízezres tömeg demonstrált a gyermekek védelmében és az orbáni hazugság ellen. Magyar Péter beszédében hosszan sorolta, milyen intézkedéseket hoznak a kormányra kerülésük esetén a gyermekvédelem erősítésére.

Magyar Péter szerint a Belügyminisztérium lebuktatta Orbán Viktort

Magyar azt írta, a kormány tudott 3000 súlyos gyermekbántalmazásról, Orbán mégis „azt hazudja a magyarok szemébe, hogy a gyermekvédelem megfelelően működik.”

Windisch Judit
POLITIKA

Magyar Péter nyilvánosságra hozott egy jelentést, ami szerint a szakellátásban élő gyerekek ötödét érintette valamilyen abúzus

A Tisza Párt elnöke azt írta, a kormány négy éve titkolja ezt a jelentést.

Windisch Judit
POLITIKA

Gyermekvédelmi pszichológus: Ma különösen sötét napra ébredtünk, a nevelés nem lehet rendészeti feladat

„Nem megátalkodott bűnözők, nem kis szörnyetegek, hanem gyerekek” - mondja Vaskuti Gergő a Hintalovon Alapítványtól.

Kolozsi Ádám
belföld

Magyar: A kegyelmi ügytől a Szőlő utcáig körbeértünk, nincsenek politikai felelősök, csak a mismásolás megy

A Tisza elnöke azt mondta a gyermekvédelemről, hogy „elég volt az embertelen orbáni hatalom hazugságaiból, a köztársasági elnök hallgatásából”.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Magyar Péter: Orbán Viktor mondjon le!

Szeptemberben Orbánék azt mondták, hogy a Szőlő utcai rémnek nem volt gyermekkorú áldozata. Azóta kiderült, hogy ez hazugság volt.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA