A gyerekeket bántalmazó pszichológusnőt sem engedik ki.
A Szőlő utcai javítóintézet lekapcsolt igazgatója az élettársával együtt május végéig biztosan bent marad.
2016-ban kettétörhetett volna a Szőlő utcai igazgató karrierje, ugyanis egymás után merültek fel ellene panaszok és vádak. Ám valamiért egyiknek sem lett következménye, és még abban az évben ismét kinevezték. A 444 rekonstruálta az akkori történéseket.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, vannak még elvarratlan szálak, vádemelés nyár elejére várható.
Ez a hatalmas adatmennyiség is indokolja, miért tart lassan egy éve a nyomozás.
A legsúlyosabb helyzet a budapesti Szőlő utcában alakult ki, ahol 97 százalékos volt a távozók aránya.
A Szőlő utcai ügy nyomozásában tanúként vallomást tett egy lány arról, hogyan molesztálta őt szexuálisan, és hogyan tartotta érzelmi függésben Juhász Péter Pál hosszú évekig. Az általános iskolájában, egy drogprevenciós előadás után kereste őt meg a férfi, és építette fel a bántalmazó kapcsolatot. Juhász mindezt úgy tehette meg, hogy akkor már túl volt az első botrányán.
A 444 úgy értesült, hogy a tisztasági festést is a fogvatartottak végzik, a büntetés-végrehajtás munkatársainak felügyelete mellett.
A legfőbb ügyész a korábban eljárt hatóságok esetleges mulasztásairól is írt írt. Közben 11-re nőtt a Szőlő utcai gyanúsítottak száma.
A létszámadatokat a momentumos Tóth Endre szerezte meg, aki nem érti, hogyan nem szúrtak szemet ezek a Belügyminisztériumban vagy az SZGYF-nél.
Pedig az irányítási feladatokat ellátó bv-parancsnok is hangsúlyozta, hogy tilos egy ujjal is hozzányúlni a gyerekekhez.
A próbaidős munkavállalókat kirúgták a bezárással egy időben.
A javítóintézet ügye a döntéssel örökre beég a magyar történelembe, mint az az állami intézmény, ahol annyira megromlott, megrohadt minden, hogy nincs más kiút, mint a teljes ledózerolás. Odakerül a hasonló botrányok mellé, amelyekből aztán regények és filmek készültek.
60 embert érint a javító bezárása, a lap szerint senkinek nem ajánlottak más pozíciót.
A Szőlő utca vége; Kijev legnyomorúságosabb tele; grönlandi NATO-misszió; turistáknak szánt lángosok és állati hangoskönyvek a 444 napindító hírlevelében.