Utórengések és az utca embere

reggel 4
június 12., 05:06

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, az elmúlt nap legfontosabb-érdekesebb híreivel. Például ezzel a néggyel:

Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.

Választás után

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Rényi Pál Dániel írt arról, mi vezethetett Magyar és a Tisza felfutásához. A jókor-jó helyen logikája mellett sokat számíthatott az is, hogy a 2002-es Fidesz módszereit idézi Magyar mozgalmi politikája, görbe tükröt tartva a magát egyre inkább elbarikádozó miniszterelnök elé.

Budapesten a Fővárosi Választási Bizottság kihirdette Karácsony győzelmét, de Vitézynek van ideje fellebbezni, és az LMP/Fidesz támogatását élvező politikus jelezte is, hogy mivel „számos rendszerszintű visszásságról kaptak jelzést”, ezért a csütörtöki határidőig kezdeményezni fogják a szavazatok újraszámolását. A témában megszólalt valamiért Gulyás Gergely is, aki nem számít ugyan fordításra, de azért maga is újraszámoltatná a szavazatokat.

Írtunk kedden arról is, hogy mennyire feltűnő volt, ahogy a fideszes nyilvánosságban a felemás választási eredmény után egyelten dolognak tudtak igazán önfeledten örülni: a Momentum kudarcának. És megnéztük, mivel kerültek be a hírekbe a települések, ahol hiába próbáltak újrázni az ezer éve regnáló polgármesterek, összeszedtük, kik lettek a választás nagy vesztesei (spoiler: Németh Szilárd), megírtuk, hogy a legfideszesebb faluban mekkorát tarolt a béke, és körbenéztünk a Balatonon, hogy mi lett a polgármesterekkel azokon a településeken, ahol a közelmúltban nagyobb építkezések dúlták fel a kedélyeket.

Emellett választással kapcsolatos hír volt, hogy Maglódon rommá verték a 4 milliós miniszterelnökségi forrással támogatott civil szervezetet, ami mögé a Fidesz is beállt, hogy különleges bravúrt mutattak be a csömöri civilek, akik olyan hatékonyak, hogy a Fidesz kivonult a településről, továbbá hogy Szombathelyen úgy elverték a Fideszt, hogy közgyűlési frakciót sem tud alakítani.

Hír volt még itthonról, hogy

A fideszes média is igyekszik saját keretrendszerében értelmezni a választás eredményeit, Orbán a Fidesz által megszállt Indexnek adott rendkívül cinikus felvezetéssel induló interjút, Gajdics Ottó magánemberként azon sóhajtozott, hogy bárcsak diktatúra lenne, és akkor nem kéne elviselniük Magyar Pétert, a Magyar Nemzetben aggódtak, hogy a harmadik világháborúban nem lesz, aki klórt tegyen a vezetékes vízbe, és Bayer Zsoltnak sikerült egyetlen képben összefoglalnia a saját munkásságát.

Helyünk a világban

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Szijjártó Péter a NATO külügyminiszteri találkozóján áprilisban Brüsszelben.
photo_camera Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Szijjártó Péter a NATO külügyminiszteri találkozóján áprilisban Brüsszelben. Fotó: KENZO TRIBOUILLARD/AFP

A magyar kormány meg akarja fúrni a közös NATO-segítséget Ukrajnának, miközben szerdán Budapestre jön Stoltenberg NATO-főtitkár, hogy Orbánnal tárgyaljon. A többi keleti tagállam annyira oroszbarátnak látja Magyarországot, hogy a térségi kooperációból is eltávolítanának minket, hogy ne tudjunk ott is blokkolni. Sulyok Tamás végül el se ment kelet-európai NATO-tagállamok csúcstalálkozójára. Közben hír volt, hogy Orbán balkáni szövetségese arról beszélt, Oroszország az igazságos oldalon áll, és hogy David Pressman pedig Szijjártót emlegetve dobta le az év zárójelezését. Jelzésértékű volt az is, ahogy a brit és a német nagykövetség jelezni volt kénytelen, hogy ”ténybeli torzításokat” (a diplomácia nyelvéről fordítva: felháborító hazugságokat) tartalmaztak a Fidesz kampányhirdetései .

Nyilván szorosan összefügg a Fidesz által hosszú évek óta vitt külpolitikával, hogy kijött a legismertebb amerikai közvélemény-kutató, a Pew friss felmérése arról, hogy a 34 vizsgált országban mennyire bíznak az emberek Biden és Trump döntéseiben, és az derült ki, hogy nem csak hogy Magyarország az egyike annak a két országnak, ahol az emberek jobban bíznak Trumpban, de ráadásul nálunk a legnagyobb a különbség abban, hogy mennyivel jobban bíznak jobban Trumpban, mint Bidenben. (Ha már Trump, zárójel erejéig érdemes megemlíteni, hogy a volt elnök elmondta élete beszédét.)

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos hír volt kedden, hogy merényletben meghalt „Ukrajna árulója”, Kupjanszk oroszokkal kollaboráló volt polgármestere, és hogy Moszkva újragondolja a nukleáris elrettentéssel kapcsolatos elveit „a Nyugat elfogadhatatlan akciói” miatt.

Az EP-választások a legnagyobb felfordulást Franciaországban hoztál, ahol akkorát nyert a szélsőjobb, hogy Macron választásokat írt ki, de a francia elnök azóta közölte, hogy esze ágába sincs lemondani, bármi is legyen a választás vége, és ahol abból is felháborodás lett, hogy választási alkut kötne a szélsőjobboldallal a francia konzervatív republikánusok vezetője.

És hír volt még, hogy