• Magyar Péter ugyanazt igyekszik megvalósítani, ami Orbán Viktornak 2002 után segített megőrizni hatalmát: felülről politikai mozgalmat épít maga köré.
• Szimbolikus politikájával és újszerű megjelenésével néhány hónap alatt ledominálta a hagyományos ellenzéket.
• Magyarnak sikerült, ami a NER-ben korábban egyetlen ellenzéki pártnak sem: huzamosabb időre visszavette az „utcát”.
• A Tisza sikere azon is múlhat, fennmarad-e 2026-ig a mozgalmi hevület.

Négy hónappal ezelőtt Magyar Péter – alig ismert, frissen kiugrott kormányzati hivatalnokként – elment a Partizánba, és ott interjút adott Gulyás Mártonnak. Két hónappal később elkezdte szervezni a Tisza Pártot. Vasárnap több mint 1,3 millió ember leszavazott rá, és ezzel a Fidesz ellenzékének vezető ereje lett. Magyar Péter és a Tisza Párt elszívta a hagyományos baloldal szavazóbázisának döntő részét, behúzott több százezer inaktív választót, felporszívózta a jobboldali mikropártok közönségét, és elfoglalta a kihívó pozícióját. Soha hasonló felfutást nem tapasztaltunk a magyar politikában.

Jó helyen

Ennek a hirtelen jött sikernek egyik oka az a szokatlan szerep, amiből és ahonnan Magyar politizálni kezdett: Varga Judit volt férjeként és a Diákhitel Központ egykori vezetőjeként.

Magyar a kiábrándult insider történetét meséli el, aki belülről jön, ismeri a rendszert, kitanulta annak működését, de csalódott benne, megcsömörlött a romlottsága miatt, és most ellene fordul.

Ez a szerep nem ismeretlen a magyar politikában, és az sem véletlen, hogy ennyire vonzó az ellenzéki közönség számára.

Maga a miniszterelnök is közelről ismeri ezt a szerepet. Pontosan harminc évvel ezelőtt, 1994 nyarán a liberális pártvezér Orbán Viktor ellátogatott a jobboldal akkor domináns pártja, a kormányról frissen leköszönt és erősen kiöregedőfélben lévő MDF közgyűlésére. Az ősi ellenfél fiatal vezetője, aki átállását fontolgatta az ellenoldalhoz, elhozta a csalódott, megkeseredett, sőt, lesajnált konzervatívoknak a változás reményét. Orbán Viktort, ahogy megérkezett az ülésre, üdvrivalgás és lelkesedés fogadta. A megfáradt és karizmatikus vezető híján széteső félben lévő jobboldal meglátta benne túlélése zálogát. A jelenlévő Debreczeni József, későbbi tanácsadója, életrajzi könyvében ezt írta:

„...az óriási hatásnak, a dörgő tapsnak, a kitörő lelkesedésnek van még valami – nehezen megfogalmazható – titka; valami abból a különös vonzalomból és szeretetből, amit a család a tékozló fiú iránt érez. Aki lám, itt van közöttünk. Nemrég még a másik oldalon állt, onnan intézte hozzánk félelmetes szavait, de most eljött közénk, s ez minket is igazol.” Magyar Péter, aki pár hónappal korábban még Rogán Antal és Tiborcz István asztaltársaként kvaterkázott, hasonló szerepben kezdett politizálni idén februárban. A kegyelmi ügy után, miután amúgy se lett volna maradása a rendszerben, kitálalt, és beszélni kezdett. A reményvesztett ellenzéki közönség számára elhozta azt, amire hosszú ideje szomjazott: a reményt a változásra.

Az ellenzéki nagyközönség számára az ideológiai kérdések tizennégy év alatt másodlagossá váltak: mára a legfontosabb számukra az, hogy elhiggyék, egyszer ennek a rendszernek is vége lehet. Magyar népszerűségét ebből az újszerű reményből meríti: benne olyasvalaki ígéri a győzelmet, aki az ellenség soraiból való, ismeri a tudásukat, felismerte bűneiket, és visszaigazolja az ellenzéki közönség időtlen idők óta fenntartott kritikáját: hogy

„azok a romlottak, és egy újabb bizonyíték, hogy mindig mi álltunk a jó oldalon”.

Jókor

Egy másik fontos tényező a sikerben az időzítés. Magyar olyan pillanatban jött ki a fényre, amikor a kegyelmi botrány hatására ugrásszerűen megnőtt a közélet iránti érdeklődés: influenszerek százezres tüntetést hívtak össze a Hősök terére, a politikai beszélgetős műsorok nézettsége látványosan kilőtt. Kitört a politika a parlamentből, és ismét a mindennapok témája lett. A kormányoldal hetekre lebénult, nem volt képes se támadni, de védekezni, az ellenzéki demonstráció kudarca pedig előre jelezte, hogy a hagyományos baloldal már képtelen becsatornázni az elemi felháborodást.

Magyar betöltötte a keletkezett vákuumot, és oda nem is engedett be többet mást.Eseményről eseményre képes volt diktálni a napirendet, vagy ahogy a Fideszben tanulhatta, „uralni a pillanatot”: feltűnése után heteken át újabb és újabb bennfentes infókkal táplálta naponta ezrekkel gyarapodó Facebook-közönségét a Schadl-ügyről, fenyegetésekről, Rogán Antal szivárogtatásairól, családi részvénytársaságokról, Orbán pénzkötegeiről, és egymás után kérdezett fel a nyilvánosságban kormánytagokat.

Havasi Bertalan kinevette, Kubatov Gábor futballistafeleségnek nevezte, Gulyás Gergelyt róla kérdezték a kormányinfón, és eleinte valóban inkább szórakoztató bulvárjelenségnek tűnt, mint komolyan vehető politikai szereplőnek. De egy pillanatra sem engedte elterelni magáról a figyelmet: visszaszólt a rendszer embereinek, egymás után adta a nagyinterjúkat, állandó beszédtémát szolgáltatott. Milliókhoz jutott el három hét alatt. Az ellenzék se kiköpni, se lenyelni nem tudta: leglátványosabban ez talán a momentumosok mozgásán látszott, akik egyik nap még kritizálták, másnap már feltűntek a tüntetésén.

15 perc hírnév és figyelem kevés a politikához, ahhoz a tömeget ténylegesen be kell vonni, izgalomban kell tartani, és célt kell neki adni. Magyar február utolsó napjaiban vetette fel először, hogy pártot alapít majd, és aztán március 15-re gyűlést hívott össze. Az a nap indította el Magyar politikai karrierjét.