Száz éve született Thor Heyerdahl

Thor Heyerdahl a Kon-Tiki modeljével 1950-ben. Fotó: Hulton gyűjtemény - Getty Images

1914. október 6-án született Thor Heyerdahl, világhírű norvég utazó, antropológus és régész. A dél-norvég kikötővárosban, Larvikban született és nőtt fel. Már gyerekkorában kitűnt zoológiai érdeklődése, házukban apró magánmúzeumot rendezett be, ahol a fő látványosság egy általa befogott keresztes vipera volt.

Zoológiát és földrajzot tanult az Oslói Egyetemen, de egy gazdag oslói borkereskedő barátja privát etnográfiai gyűjteményét és könyvtárát bújva beleszeretett a polinéz szigetvilág kultúrájába. Csapot-papot hátrahagyva Polinéziába akart utazni, de egyetemi professzorainak sikerült meggyőznie Heyerdahlt, hogy kössék össze a kellemest a hasznossal, és töltsön egy évet a Marquises-szigeteken az Oslói Múzeumnak dolgozva és tanulmányozza a helyi állatvilágot és annak szigetek közötti terjedését.

Feleségével egy teljes évet töltöttek az egyik szigeten egy saját maguk építette bambuszkunyhóban, főleg rovarokat gyűjtögetve, de érdeklődése végképp az emberi kultúra felé fordult. Fejébe vette, hogy az addig elterjedt elmélettel szemben Polinéziai őslakói nem északnyugatról érkeztek, szigetről-szigetre haladva, hanem egyenesen Dél-Amerikából, a 8000 kilométeres nyílt óceánon áthajózva. A fordulópontra később így emlékezett:

„Tovább bámultuk a szálló felhőket, a holdfényben fürdő tengert, s annak az öreg polinéziainak a szavát figyeltük, aki félmeztelenül guggolt előttünk, szemét a már hamvadó tűzre függesztve.

- Tiki főnök és isten is volt – mormogta csöndesen. - Ő hozta őseimet ezekre a szigetekre, ahol most élünk. Azelőtt egy nagy-nagy országban éltünk, túl a tengeren. [...]

Az öreg Tei Tetua szavai Tikiről és a szigetlakók ősi tengerentúli otthonáról jártak az eszemben akkor is, mikor nyugodni tértünk kis cölöpkunyhónkba. Gondolataim kavargásához a sziklákon megtörő hullámok moraja zengte a kíséretet. Úgy tetszett, mintha valahonnan az idők távolából hang szólna hozzám. Mintha megállott volna fölöttem az idő; mintha Tiki és társai most kötnének ki odalenn a hullámverte parton. És hirtelen átvillant valami a gondolataim közt.

- Észrevetted – kérdeztem feleségemet –, hogy az itteni bozótban rejtőző nagy Tiki-szobrok feltűnően hasonlítanak azokhoz a monolitikus, egyetlen kőből faragott emlékekhez, amelyeket a letűnt dél-amerikai kultúrából ismerünk?

Határozottan éreztem, hogy a parti sziklákon összeomló hullámtörés hangja rádörgi a felvetésemre a hatalmas igent…”

Polinéz szigetvilág, fotó: wikipedia

1938-ban megjelentette a Vadászat a paradicsomért című könyvét norvégül (På Jakt etter Paradiset) a Marquesas-szigeteken töltött évéről, de eddigre már elhatározta, hogy a korai polinézek vándorlásának elméletével fog foglalkozni. A II. világháború természetesen keresztülhúzta a számításait, a norvég ellenállók tagjaként a nácik ellen harcolt Finnországban Észak-Norvégiában.

Mivel a tudományos világ kétkedve fogadta az elméletet, ezért fejébe vette, hogy bebizonyítja

igenis át lehet hajózni Dél-Amerikából Polinéziába egy tutajon, amit korhű eszközökkel építenek meg.

Fotó: Hulton gyűjtemény - Getty Images

Végül 1947-ben indult Peruból egy kilenc fatörzsből eszkábált balsafatutajon, a Kon-Tikin, négy másik norvég, egy svéd és egy zöld színű papagáj társaságában. 101 nap alatt 8000 kilométert tettek meg, pár veszélyes helyzetet leszámítva nagyjából problémamentesen. A papagáj elpusztult. Az expedícióról beszámoló könyvét 70 nyelvre fordították le, a dokumentumfilm Oscar-díjat kapott és mindannyian keresett előadóként járták a világot.

Az utazásokról szóló könyvek sok szempontból ugyanolyanok, mint a regények. Egy jól sikerült első mondat vagy bekezdés örökre megragad a fejünkben. „Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.” Heyerdahl  könyve, a Tutajjal a Csendes-óceánon pompásan kezdődik:

„Van úgy néha, hogy az ember különös helyzetbe kerül. Lassanként jut ide, a legtermészetesebbnek látszó módon, de mikor már a kellős közepén tart a szokatlan élménynek, egyszer csak csodálkozva kérdi magától: Mi is történt tulajdonképpen? Ha – tegyük fel – tengerre száll valaki egy fatutajon, egy papagáj és öt magához hasonlóan féleszű barátja társaságában, előbb-utóbb elkerülhetetlenül úgy ébred fel a tengeren, talán egy kiadósabb álom után, hogy gondolkodni kezd a helyzetén.”

Tökéletes indítása egy lebilincselően szórakoztató könyvnek, talán csak a francia Claude Lévi-Strauss-nak sikerült felülmúlnia a Szomorú trópusok első két mondatával:

„Ki nem állhatom az utazásokat meg a felfedezőket. És lám, most mégis arra készülök, hogy leírjam expedícióm történetét.”

Thor Heyerdahlnak sikerült bebizonyítania, hogy a dél-amerikai indiánok

képesek lehettek volna megtenni az utat,

de azt nem, hogy meg is tették. Az elméletének legtöbb elemét azóta megcáfolták antropológusok, nyelvészek és régészek, de expedíciója megalapozta a kísérleti régészetet, amelyik azóta is az egyik legdinamikusabban fejlődő ága a régészet tudományának.

Thor Heyerdahl nem tudott leállni, és egyre vadabb – és tudománytalanabb – de lebilincselően érdekes expedíciókra vállalkozott. 1955-ben a Húsvét-szigeten végzett régészeti kutatómunkát. Jó pár, korábban ismeretlen lelőhelyet feltártak, és tovább finomította a kísérleti régészet módszertanát: munkatársaival kifaragtak, elszállítottak és felállítottak egy moai szobrot, bebizonyítva, hogy viszonylag kevés ember is elegendő a soktonnás kőszobrok mozgatásához és felállításához.

Érdeklődése két irányba fordult a következő években. Egyfelől már nem csak a polinéziaiak, hanem egyéb népcsoportok vándorlása kezdte érdekelni, másfelől figyelme egyre inkább a jelenkor problémáira kezdett terelődni. 1969-ban a Ra nevű papirusztutajjal szeretett volna elhajózni Marokkóból Amerikába – bizonyítva, hogy jóval Kolombusz előtt is megtehették már az utat. Újdonságnak és erős üzenetnek számított, hogy a legénységnek szovjet, csádi, egyiptomi, amerikai és mexikói tagja is volt.

A hajót a Csád-tónál dolgozó hajóépítők készítették, etióp papiruszt használva. Négyezer mérföld után a tutaj szétesett, de szerencséjükre egy jacht megmentette őket. Mindez nem szegte Thor Heyerdahl és útitársai kedvét, egy évvel később, egy módosított tutajjal – a Ra II-vel – sikeresen megtették az utat. A könyv és a film megint óriási siker lett, és Heyerdahl újabb expedíciót kezdett szervezni.

Thor Heyerdahl a Ra építését felügyeli, 1969. Fotó: Hulton gyűjtemény - Getty Images

1978-ban Irakból szeretett volna elhajózni egy nádcsónakon Indiába a Perzsa-öblön keresztül, Afrika szarvát is érintve. A Tigrissel végül Dzsibutiig jutottak, ahol Thor Heyerdahl, megelégelve a hatóságok packázását és a minden oldalon dúló polgárháborúkat, végül felgyújtotta a hajóját. Az ENSZ főtitkárnak írt szomorú levele mély kiábrándultságról tanúskodik.

„Ma felgyújtjuk a büszke hajónk, hogy tiltakozzunk az 1978-as világ embertelensége ellen. […] Körül vagyunk véve a világ legfejlettebb államainak katonai repülőgépeivel és hadihajóival. A biztonságunkra hivatkozva sehol sem engedélyezték számunkra a kikötést, csak az apró és még természetes Dzsibutiban. Körülöttünk fivérek és szomszédok olyan eszközökkel ölik egymást, amelyet azoktól kaptak, akiknek vezetnie kéne az emberiséget.”

Ez volt az utolsó hajós expedíciója, egyre inkább a skandináv eredetmítoszok kezdték érdekelni. Ásatásokat végzett Azerbajdzsánban, ahol megtalálni vélte a vikingek őseit. Ezeket az eredményeit a tudomány még annyira sem vette komolyan, hogy legalább érdemben cáfolja – ez a rang azért régebben mindig kijárt neki. 2002-ben halt meg agytumorban Olaszországban, három feleségétől öt gyereket hagyva maga után. A norvég kormány állami temetésben részesítette.

Sok minden őrzi emlékét, Osló egyik legtutibb látnivalója a Kon-Tiki Múzeum, aszteroidát és egyetemi épületegyütteseket neveztek el róla, sőt – igazán bizarr módon – a norvég hadsereg egyik hadihajója is a nevét viseli. Tizenegy egyetem avatta díszdoktorává. Szerintem a legjobb azonban mind közül a Dzsibuti Posta idei emlékbélyege:

thor_heyerdahl_belyeg

(a cikkben az idézetek Thor Heyerdahl „Tutajjal a Csendes-óceánon” című, magyarul 1962-ben megjelent könyvéből vannak)