Ahol nincs szünidő. Mondjuk iskola se.

A tradicionális libanoni Arsal városka az Anti-Libanon gyakran hófedte lankáin fekszik. Magam is gyakran jártam arrafelé a Bekaa-völgybeli látogatásaim során. Jó néhány sziklából kifaragott ülőpadot, un. mastaba-t lehetett látni Arsalban. Kérdés, hogy az elmúlt időszak véres harcai következtében megmaradtak-e egyáltalán ezek az érdekes látványosságok. A környék egyike azon helyeknek, ahol a hegyekben jó ivóvízet lehet találni. Nem véletlenül alakult itt ki menekülttábor is.

Az arámi nyelven „Isten trónjá”-t jelentő városnév ma már a misztikus világ helyett tragédiák sorát rejti.

A szunnita városka eredeti tízezres lakosságához képest, ma "csak" a menekült szír gyermekek száma magasabb már. A menekültek és az őslakosok szerencsétlenségére Arsal és környéke a szunnita szélsőségesek, az Iszlám Állam harcosai, az Asszad-párti milicisták és a libanoni hadsereg hatalmi harcának fókuszpontjává vált. Az itt élők és az ide menekültek reménytelensége egyre nő.

A beköszöntő nyári szünet, talán itthon stranddal, kacagással, fagyival jár, de vannak gyerekek, akiknek ez már régen nem elérhető vágy. A szír konfliktus immár négyéves. Ez a szomorú időszak azzal is „büszkélkedhet”, hogy nagyon gyorsan a gyerekek elleni tettlegességek tekintetében is az élre került az elmúlt évtizedek történetében. A gyerekek elleni erőszak egyre nő!

A szír gyerekek egy borzasztó háború elfelejtett áldozataivá váltak.

Több, mint egymillióan a Szíriával szomszédos országok menekülttáboraiban élnek, vagy megpróbálnak továbbmenni és máshol boldogulni. Semmi mást nem szeretnének, csak békében élni. Egyszerűen nem nyugodhatunk abba bele, hogy „elveszett generációvá” váljanak. Az arsali menekülttáborbeli gyerekek számára az oktatás jelenti a jövőt, az egyetlen reményt. Ilyenkor már legalább nem kell fagyoskodniuk, nem kell műanyagzacskókba göngyölni gyengetalpú cipőjüket, tűrve azt, hogy a hótól csurom vizessé váljon a lábuk. A ragyogó napsugár persze nem feledteti az gyötrő éhséget, és azt sem, hogy az ad hoc táborbéli iskolában alig jut idő a tanulásra.

Közel háromszázezer iskoláskorú, Szíriából menekült gyereket regisztráltak Libanonban. A tragédia az, hogy 80%-uk részére egyáltalán nem tudnak biztosítani oktatást.

Egy olyan kis országnak, mint Libanon, szinte lehetetlen egyedül ilyen mennyiségű gyerekkel számolnia: a szír menekült gyerekek száma mostanra már meghaladja az összes libanoni iskolás gyermek számát!

Így aztán, az elkeseredett és perspektívában nem igazán gondolkodó szülőknek gyerekeik jövőjéről is lassan le kell tenniük. A valaha jó hangulatot árasztó Arsal ma komor, a menekültek problémái, túlélésük kérdése alapvetően rányomja bélyegét a mindennapokra. A gyerekek szemében szomorúság ül. A fegyverropogást szinte megszokták. Azt azonban nehéz megérteni, hogy nem tanulhatnak és senki sem vigasztalja őket azzal, hogy egyszer csak jobb lesz majd. Az idő száll, a menekülttáborok gyerekeinek egyre feketébb a jövőképe, egyre többet mulasztanak el a tudás megszerzéséből.

Félő, hogy egy teljes generáció veszik így el. Esély és tudás nélkül. Körbe véve virtuális és valódi falakkal.

A szerző Bokor Balázs, több mint 30 éve teljesít diplomáciai szolgálatot, ebből 24 évet a Közel-Keleten töltött, több helyen nagykövet volt.