Idén öt kategóriában nem osztották ki az Hugo-díjakat az Egyesült Államokban tartott Sci-fi Világtalálkozón. Ilyesmire a díj hat évtizedes történetében még nem volt példa. Volt olyan fiatal író, aki sírva utasította vissza élete első jelölését.

Ennek az az oka, hogy a jelölési és szavazási folyamat befolyásolásának érdekében egyes írók tömegesen léptettek be tagokat a díjról döntő szervezetbe. Idén 5950 ember szavazott, 65 százalékkal több, mint korábban bármikor.

A Sad Puppies (Szomorú Kutyusok) és a Rabid Puppies (Veszett Kutyusok) nevű csoportok vezetői és tagjai úgy érzik, hogy a Hugo-díj eltávolodott a sci-fi gyökereiről.

Szerintük a díj átpolitizálódott, egyre többször nyernek a balra hajló szerzők, akik a klasszikus űrhajós témák helyett vagy mellett például a nemiséggel, a homoszexualitással, a kisebbségek problémáival foglalkoznak műveikben.

Abban biztosan igazuk van, hogy az utóbbi években egyre jobban eltávolodott a könyvpiaci népszerűség a sci-fi-szakmai elismertségtől. Korábban sok évtizeden át rendre a legnépszerűbb, legolvasottabb szerzők kapták a Hugo-díjat, az elmúlt pár évben viszont többször is a kisebb példányszámban eladott könyvek íróit jutalmazták.

Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy a meleglobbit kell keresni a változás mögött.

Asimov, Clarke, Gibson és én

A Hugo tényleg a sci-fi világ Oscar-díja, sőt több is annál. Ezt az elmúlt 60+ évben olyan szerzők kapták meg, mint például

• Frank Herbert,
• Philip K. Dick,
• Isaac Asimov,
• Larry Niven,
• Arthur C. Clarke,
• Orson Scott Card,
• Vernor Vinge,
• William Gibson,
• J. K. Rowling,

szóval akik nem a csak a sci-fi vagy a fantasy, hanem a világirodalom klasszikusai ma már.

A díjjal ugyan nem jár pénz, de ezek után talán érthető, hogy micsoda presztízs – főleg a komolyabb kategóriákban – megnyerni a Hugót.

A dolognak üzletileg is van tétje. Az egyre telítettebb sci-fi/fantasy piacon sok vásárlónak igazodási pont a Hugo, és természetesen a kiadókat is befolyásolhatja, melyik szerzőt szerződtetik, milyen feltételekkel, kinek a könyvét fordíttatják le.

A Hugónak, miután a műfaj aranystandardja, a rajongók szempontjából is van jelentősége.

Mindenki a saját ízlését szeretné viszontlátni hivatalos kánonként.

Máig nem értem, hogy 2006-ban hogy nyerhetett a Spin (Pörgés) az Accelerando ellen. Amikor 2008-ban a Yiddish Policemen's Union nyert, majd kiugrottam a bőrömből, mert már a döntés előtt olvastam, és nagyon drukkoltam neki.

Amikor a kedvencekről meg a „legjobbról” meg pénzről van szó, akkor a sci-fi-rajongók közt is el tudnak szabadulni az indulatok.

Rossz kutyus!

A mostani események mögött alapvetően három figura áll, a konfliktus kirobbantója pedig a tavalyi díjátadó.

Tavaly a fő kategóriában a legjobbnak Ann Leckie Ancillary Justice (Mellékes igazság) című könyvét választották. Ebben a főhős egyfajta mesterséges intelligencia vagy annak egy szilánkja, aki vagy amely képtelen a nemek megkülönböztetésére, és ezért a szövegben mindenhol az angol nőnemű személyes névmás, a „she” szerepel. A férfiakra is.

A könyvet emiatt pár helyen feminista regényként interpretálták, és nem állítom, hogy ez ne lenne érdekes szál benne, de az írás alapvetően egy klasszikus, nagyszabású űropera. Van benne gonosz birodalom, óriás űrcsatahajók, robotok, lézerpisztolyos lövöldözés, jégbolygó, minden.

Az Ancillary Justice egyébként tavaly nem csak a Hugót, hanem másik négy rangos díjat is nyert. Több kritikus éppen azzal bírálta a regényt, hogy túl kommersz, hogy nem mer eléggé ellépni a műfaj kliséitől. Hogy túl régi vágású sci-fi.

Elég különös, hogy a kutyás csoportok éppen a klasszikus sci-fi védelmében sérelmezték Leckie díjazását.

Akkor már kevésbé tűnik furcsának a helyzet, ha tudjuk, ki ellen nyert az Ancillary Justice. Például egy Warbound című, a piacon egyébként nagyon jól teljestő könyv ellen. Ennek a Warboundnak a szerzője egy bizonyos Larry Correia.

Aki teljesen véletlenül a kutyusos mozgalom egyik vezetője is.

A mérsékelt Szomorú Kutyusokat Larry Correia és Brad Torgersen, a radikálisabb Veszett Kutyusokat Theodore Beale vezeti.

Alapvetően mindannyian ugyanazt mondják:

a Hugo-díjat politikai szempontok alapján osztják, nem a jó a sci-fi-t, hanem mostanában divatos, progresszív témákat díjazzák. Vannak szerzők, akik ismert jobboldali kötődésük miatt nem kaphatják meg az elismerést, legyen a könyvük bármilyen jó vagy népszerű.

Azért a két csoport, a Szomorúak és a Veszettek között nagy különbség van.

A Szomorúak és vezetőik, bár bőven lehet vitatkozni velük, alapvetően a sci-fi közösség régi, elismert tagjai. Állhat a tetteik mögött személyes sértettség, vagy mély politikai meggyőződés, de a vitákat sportszerűen vívják, és ugyan ők is adtak ki ajánlást a díjról és a jelöltekről szavazó szimpatizánsaik számára, de ezek korrekt, megalapozott javaslatoknak tűnnek.

Ezzel szemben a Veszettek vezetője Theodore Beale igazi provokátor, agresszív és eltökélt, ideológiai háborút vív, és láthatóan élvezi. Még akkor is, ha el kell pusztítania a 60+ éves, világszerte elismert díjat.

Beale-vel kapcsolatban érdemes elolvasni a Wired hosszú írását, és interjúját de a lényeget azért ideteszem:

• tömegesen léptetett be a díjról döntő szervezetbe olyan embereket, akiknek semmi köze a sci-fi irodalomhoz, viszont hozzá hasonlóan vélekednek a progresszív gondolatok amerikai térnyeréséről, és pontosan úgy szavaznak, ahogy ő mondja nekik,
• szerinte a nők többségének nem volna szabad szavazati jogot adni, mert könnyen befolyásolhatók, (mármint nem a Hugo-díjról, hanem semmiről nem szavazhatnának),
• egy alkalommal vadembernek nevezett egy színesbőrű szerzőt, majd kifejtette, hogy a feketékkel az egyik nagy probléma, hogy rászarnak a vécédeszkára, mert nem tudják, hogy kell használni a klotyót,
• több kategóriában saját magát jelöltette Hugóra, és fel is került a szavazólapra,
• kifejezetten örült neki, hogy ekkora botrány lett az idén, és hogy bizonyos kategóriákban nem tudtak miatta díjakat átadni.

Tényleg elszakadtak

Amit a mérsékelt, Szomorú Kutyusok csinálnak, hogy a saját ízlésüknek megfelelő, de komoly jelöltek mellett lobbiznak, az teljesen természetes.

Itt a határvonal egyértelműen a sci-fi iránt nem érdeklődő politikai aktivisták beszervezésénél, és az eszetlen önjelölésnél húzódik, amit Beale és a Veszettek csinálnak.

Az egyik legtermékenyebb és népszerűbb, (és Hugo-díjjal sosem jutalmazott) amerikai sci-fi szerző, Eric Flint áprilisi esszéjében pontosan bemutatta, hogy a díjak odaítélésében egyáltalán nincs olyan direkt politikai motívum, mint amire a kutyások hivatkoznak. Ismerten jobboldali író is nyert, ismerten baloldali, és népszerű szerzőt is mellőztek.

Flint ebben az írásban több más fontos körülményre is rámutat.

Például arra, hogy a Hugo sok szempontból valóban elszakadt a mainstreamtől, ennek előnyeivel és valós hátrányaival együtt.

Hogy évente annyira sok új mű jelenik meg, hogy a jelenlegi rendszerben a jelölésről és a díjról döntő embereknek esélyük sincs valamennyit elolvasni. Olyan művekről is döntenek, amiket nem ismernek. Sokszor mások véleményére kell hagyatkozniuk, ami egy ilyen helyzetben sosem jó. Erősítheti, hogy egy szűkebb kör ízlése legyen a domináns.

A műfaj is sokat változott, régen a sci-fi írások jellemzően rövidebbek voltak, a Hugo kategóriarendszere (rövid történet, novellácska, novella, regény) még ma is ezt tükrözi. Viszont ma már a megjelent alkotások nagyon nagy többségének egy kategóriába, a „regénybe” kellene beleférnie, de ott továbbra is csak 5 hely van a jelölésre, így egy csomó izgalmas mű eleve kiesik. Nincs „nagyregény”, nincs „sorozat” kategória, pedig mostanában a művek többsége ilyen.

Flint arra is felhívja a figyelmet, hogy a hivatásos vagy félhivatásos kritikusok, a sci-fi-vel profi módon foglalkozó emberek ízlése egy idő után szükségszerűen elszakad a tömegekétől.

Egy profi, aki életében végigolvasott már ezernyi űrcsataleírást, nem fog tűzbe jönni az év tizenharmadik űrcsataleírásától, míg a tinédzser közönség jelentős része nagyon is bukik az űrcsatákra, és imádja a jól űrcsatás könyveket.

Már megint a Trónok Harca jön ki jól

A konfliktus vége idén az lett, hogy több olyan kategóriában, ahol csak „kutyusos” jelöltre lehetett volna szavazni, a többség csak annyit írt a szavazólapra: „Nincs díj”, így nem hirdettek győztest. Ha jövőre is ez lesz, akkor a Hugónak gyakorlatilag befellegzett, bizonyos szerzők új díjat alapítanak majd, a dolog elveszíti eddigi presztizsét.

A folyamat már el is kezdődött.

A hivatalos díjátadó (vagy át nem adó) után George RR Martin, a Trónok Harca legendás szerzője szervezett egy külön eseményt. Ezen, idén először, egy Alfie-nak keresztelt díjat osztott ki.

Blogján már többször írt a mostani botrányról, és hogy mit gondol a Kutyusokról. Nem sok jót.

„A népszerűség jutalma maga a népszerűség. Meg a rakás pénz. Még a serleg is kéne? Nem lehetne azt inkább a csávónak adni, aki ugyan csak 5000 kötetet ad el, de valami izgalmas, új dolgot próbál ki?”

- mondta a Wirednek a Világtalálkozó helyszínén.

Az idei Hugo két hőse Annie Bellet és Marko Kloos volt. Martin őket is kitüntette.

Mindkettejüket először jelölték, és mindketten visszaléptek, mert nem akartak Veszettek jelöltjeként díjat nyerni. És mert így a helyükön a szavazólapra kerülhetett egy olyan szerző, akit jobbnak gondoltak saját maguknál.

Kloos esetében ez nagyon sokat számított.

Így kerülhetett a legfontosabb, „regény” kategóriában a jelöltek közé Cixin Liu és a The Three-Body Problem, ami végül nyert. Ez az első kínai Hugo-díjas könyv.

Lehet, hogy a politika miatt, és lehet, hogy mert jó.

Igyekszem majd elolvasni.