A világfutballban is ritkaság, ami a storckos csütörtökön történt

Mikor húzott bárki olyan bátrat a világfutballban, mint Bernd Storck magyar szövetségi kapitány? A lexikonfejű focimániások is csak pár ahhoz hasonló húzást tudnak felidézni, mint az idényben egy bajnokit sem játszó Kleinheisler kezdőbe jelölése. Itt nem lehet fanyalogni, ez tényleg világszínvonal.

Nem is az volt a fő baj az elmúlt pár évtizedben a magyar fociválogatottal, hogy olyan gyenge volt, amilyen, hanem inkább a totális reménytelenség érzése. Időtlen időkön át ugyanis mi voltunk az a csapat, amelyik soha, de tényleg SOHA nem okozott meglepetést, soha nem győzött le tétmeccsen nála magasabban rangsorolt válogatottat, csak majdnem. A mi lábunk aztán garantáltan nem sült el, a legnagyobb meglepetés, amit okoztunk, az a finnek 91. perces öngólja volt ellenünk egy 1997-es vb-selejtezőn, amikor az utolsó 3 labdaérintés mind a finneké volt.

Maga a csapat az idők során néha kicsit szervezettebb volt, néha totálisan széteső, csak egy nem változott soha: a rossz értelmben vett kiszámíthatóság.

Bernd Storck idén olyan csapatot vett át Dárdai Páltól, ami a korábbi évek magyar válogatottjainál feltétlenül szervezettebb és tökösebb volt, sőt unikumként jó értelemben volt kiszámítható, de az világos volt, hogy ha pótselejtezőre kerül sor, ott valamit villantani kéne.

És ami tényleg megdöbbentő, hogy az eddig óvatosnak és sótlannak tűnő szövetségi kapitány, akit a sportsajtó ráadásul úgy utált, mintha személyesen ő küldte volna el a hisztérikusan imádott Dárdait, most tényleg meg mert húzni egy olyan punk lépést, mint az idényben nehogy NB1-es meccset, de NB3-as tartalékbajnokit sem játszó Kleinheisler László beállítása.

Storck ráadásul egyszerre bizonyította be, hogy bátor hazárdjátékos és racionális megfigyelő. Egy úgynevezett normális, de legalábbis átlagos színvonalú fociélettel bíró országban ezt a lépést ugyanis nem lehetett volna meghúzni, akármilyen vakmerő az edző. Egyszerűen azért, mert egy meccsterhelés nélküli, az egész idényben néhány U21-es válogatott meccsen pályára lépő játékos képtelen lenne felvenni a normálisan játékban lévők ritmusát, legyen bármennyire tehetséges vagy ügyes. Storck azonban higgadtan átlátta, hogy a magyar kezdőjátékosok közül a légiósok nagyrészt úgyis csak csak cserék, és a keret tagjai általában olyan szinten játszanak, amire egy csapatából kitagadott, nem játszó középpályást is fel lehet hozni.

De ezt nem fanyalgásból mondom, mert azt a tényt senki sem veheti el Bernd Storcktól, hogy óriási tétre menő, végletesen kiélezett meccsen olyan meglepőt és kockázatosat mert húzni, amilyent a világfutball legnagyobbjai és közkatonái is igen ritkán tesznek meg. És ugye nemcsak meghúzta, de meg is nyerte.

Amikor megpróbáltam összeszedni, hogy milyen hasonló lépésre emlékszem bárkitől a világfutball elmúlt éveiből, még a focibuzi barátaim bevonásával is csak igen sovány lista állt össze.

  • Allegri tavaly a Juventus Real Madrid elleni szuperfontos BL-meccsén a Juve-fanatikusokon kívül senki által nem ismert Sturarót rakta be a kezdőbe
  • Van Gaal az előző vb negyeddöntőjében a 89. percben kapust cserélt Costa Rica ellen, behozta Krult, meg is nyerték a tizenegyespárbajt, pedig előtte 5 ilyenből 4-et elvesztettek
  • Ugyanennek a vb-nek a döntőjében Joachim Löw, a néámetek edzője a kezdőbe rakta Christoph Kramert. Akit szegényt aztán úgy fejbelőttek az első félidőben, hogy félóra után le kellett cserélni.

(Egyinkünknek sem jutott eszébe, hogy Mészöly Kálmán is művelt valami hasonlót szövetségi kapitányként, de maga az érintett frissítette most föl a memóriánkat az MTI-nek nyilatkozva: " A "Szőke Szikla" az Oslóban győztes gólt szerzett, de ebben az idényben NB I-es bajnokin még nem szerepelt Kleinheisler László váratlan csapatba állításával kapcsolatban párhuzamot vont Sallai Sándor 1981-es debütálásával. Elmondta: a felnőtt válogatott románok elleni, bukaresti összecsapását megelőzően az utánpótlás együttes éppen a norvégokkal játszott Keszthelyen, s a találkozóra megfigyelőként elutazott akkori segítője, Mezey György, akinek a figyelmét felkeltette Sallai játéka. A védő aztán Bukarestben újoncként pályára lépett, a feladata pedig Anghel Iordanescu kikapcsolása volt, amely sikerült is, mivel a mérkőzés vége gól nélküli döntetlen lett.")

Nyilván akadt ennél sokkal több meglepő edzői húzás, de az a tény, hogy egy rakás mániákus ennyit tudott hirtelen összekaparni, jól mutatja, hogy milyen ritka dologról van szó. Storck jól érezte meg, hogy összeszorított szájjal, a meglévő képességeket jól kihasználva a selejtezőkön akár sikeresnek is lehet lenni, de egy oda-visszavágós pótselejtezőn ennél több kell. És a magyar szövetségi kapitányok kiszámíthatóságával szakítva volt is benne elég tökösség, hogy kockáztasson.

A magyar futball bizarrságát mutatja, hogy Kleinheisler - miközben állítólag a fociba tízmilliárdokat öntő Orbán miniszterelnök kedvenc játékosa és akadémiájának terméke - egy jellegzetesen magyaros, klubon belüli feszültség miatt nem játszott idén egy percet sem abban a Videotonban, aminek a tulajdonosa Orbán egyik udvari oligarchája, Garancsi "Kék Túra" István. Pont emiatt nem hiszek abban a rögtön feltámadt városi legendában, hogy Kleinheislert igazából Orbán Viktor tette be a csapatba, hiszen a liblingje. Ha annyira az lenne, miért ne szólt volna idény közben Garancsinak, hogy legalább a B-csapatukban játszassa?

De Storck tökösségén az sem változtatna semmit, ha kiderülne, mégis Orbán tette be Kleinheislert. Mert ahhoz legalább akkora, sőt igazából még nagyobb bátorság kell, hogy valaki egy miniszterelnök súgására tegyen be egy a játékost a sorsdöntő meccsen, mint ahhoz, hogy a saját ötletéből. 

(Szomorúan be kell vallanom, hogy a Hegyi Iván-díjas "storckos csütörtök" szókapcsolat Plankó Gergő műve, és nem az enyém.)