Egyszerűen nem igaz, hogy ez a kormány mindent megtenne a családokért

A család áll az Orbán-kormány ideológiájának középpontjában. Ez az a társadalmi egység, ami minden problémára választ ad a modern világ okozta értékvesztéstől a demográfiai nemzethalálig, és amire hivatkozva az összes ideológiai vagy gazdasági konfliktusát visszavezeti a kormány.

És ez nem csak a spirituális szférában gomolygó kormányzati nemzetstratégiai elmélkedések, nyilatkozatok és szónoklatok világában, hanem a pénzben is mérhető szakpolitikákban is megmutatkozik. A kormány szerint ugyanis az államnak be kell avatkoznia annak érdekében, hogy több gyereket szüljenek a magyar anyák. Lehetőleg a középosztálybeli, családban élő magyar anyák, amint azt a még a Matolcsy-féle NGM-ben készült (és így annak mindben bájos formai-stilisztikai jegyét viselő) "Új baby boom - a középosztály gyermekvállalási forradalma" című vitaanyagának már a címe is mutatja.

Ebben a mederben folyt az elmélkedés a kormány által megrendezett Budapesti Demográfiai Fórumon is. Orbán Viktor elmondta, hogy elsősorban népesedéspolitikai eszközként tekint a gyerekre, Balog Zoltán lelkész-miniszter pedig a kormány család- és gyermeksegítő intézkedéseinek felsorolása mellett arról beszélt, hogy ő maga milyen sok gyermeket nemzett (ötöt!), unokák számában pedig az unokanélküli miniszterelnök urat is előzi.

Igaz, volt aki nem tudott ilyen civilizáltan beszélni a magyar állami konferencián, egy meghívott orosz demográfus, Igor Beloborodov például arról szónokolt, hogy a meleglobbi a házasság intézményének elpusztítására törekszik, és egy olyan diktatúrát akar bevezetni, ami rosszabb, mint a fasizmus vagy a kommunizmus (teljesen komolyan ezt mondta, a beszéde végén meg is tapsolták. Itt egy orosz nyelvű beszámoló a beszédéről, ez pedig a melegveszedelemre vonatkozó szlájdja, amit a BDF közönségének is megmutatott).

Az utóbbi hónapokban a migrációs kérdésben is rendszeresen a magyar családpolitikát, a "belső" népességnövekedést állítják szembe a beérkező, "más" kultúrájú jöttmentekkel.

Forrás: Nemzeti Konzultáció.

De ha ennyire alapvető és fontos, akkor sikeres, vagy legalább jó úton jár a magyar családpolitika?

Ehhez először is túl kell lépni azon az egyébként nem magától értetődő kérdésen, hogy az állam milyen alapon szól bele abba, hogy egy nő mit csinál a testével vagy hogyan kell együtt élnie egy férfinak egy nővel, vagy bárkinek bárkivel. Ez ugyan elsőre és másodikra is sötét biopolitikának tűnik, és joggal borzong tőle az, aki nem szereti, ha az állam dönti el helyette az életének, testének sorskérdéseit – ettől függetlenül tény, hogy a modern államok évszázadok óta űzik ezt a népességpolitikai dolgot, többek között azért, mert a saját jövőbeli adófizetőiket is biztosítani szeretnék. Ma Magyarországon ezen leállni egyébként sem életszerű dolog.

Van tehát egy konkrét kormányzati szándék a magyar anyák méhével kapcsolatosan. Azt szeretnék, hogy a középosztálybeli nő szüljön, szüljön, és lehetőleg még legalább egyszer szüljön.

Ez a népesítési szándék teljesen érthető, ha vetünk egy pillantást a KSH vizualizációjára a magyar korfáról, és annak becsült jövőbeli alakulásáról (érdemes ráklikkelni az animációt elindító gombra):


Nagyon szépen kiolvasható belőle, hogy mondjuk 2054-ben, amikor például én 70 éves leszek (ha megélem, ami a mostani várható élettartam alapján kisebb meglepetés lesz), már csak 8,1 millió magyar lesz, amiből 1,8 millió idősebb lesz nálam, a 25 és 60 közötti eltartó korosztályban pedig kevesebb, mint 3,5 millióan lesznek. Ez most, amikor már eleve elég nagy terhet rak az adófizetőkre a nyugdíjrendszer, úgy áll, hogy 1,2 millióan vannak a 70 év felettiek, és 5 millióan a 25-60 közöttiek.

Még ennél is lehangolóbban mutatja a helyzetet az ENSZ- vagy a KSH-féle jóslat a magyar lakosság számának következő évtizedeiről:

A magyar lakosság várható alakulása 2100-ig különböző valószínűségű szcenáriók alapján. Az előrejelzés egyébként alapforgatókönyvként a termékenység emelkedésével számol, az elvándorlás hatása pedig nincs benne. (Forrás: ENSZ WPP)

A csökkenő lakosság sokszoros csapdahelyzetet jelent. A kevésgyerekes generációk gyerekeinek még akkor is kevesebb gyereke lesz, ha egyébként beindul közben a gyerekvállalási hullám – de ez nem valószínű, mivel a csökkenő és öregedő népesség eleve nehezéket jelent a gazdasági növekedésnél. A gyenge gazdasági növekedés, a megélhetési nehézségek és főleg az erre vonatkozó kilátások erősen befolyásolják a gyerekvállalást is. 

Persze az alacsony magyar gyerekszámban nincs semmi új:

Forrás: KSH.

A helyzet változatlan, továbbra is havi átlag 3-3,3 ezerrel, évi 35-40 ezerrel kevesebben élnek az országban a születések és halálozások alapján, ahogy a rendszerváltás óta gyakorlatilag folyamatosan. Így az Orbán-kormány 2010-es megválasztása óta is több mint kétszázezerrel kevesebben lettünk. (Ebben nincs benne az elvándorlás, amit a visszafogott becslések is kétszázezres nagyságrendűre tippelnek).

Úgy tűnik, a válság – a többi európai országhoz hasonlóan – Magyarországon is enyhén rontotta a gyerekvállalási kedvet, azóta még az eleve nem túl erős 2008-as élveszületési, termékenységi számokat sem sikerül utolérni. Az utóbbi hónapokban egyébként csúnyán megugrott a halálozási arány, ami miatt tovább romlott a természetes fogyás. A demográfusok azt várták, hogy ezekben az években a válság miatt elhalasztott gyerekvállalások miatt jelentősen emelkedni fog a születések száma, de ez csalódást keltően gyengén emelkedett csak.

Ráadásul a fenti korfából is látszik, hogy a következő években fokozatosan csökkenni fog a 20-40 éves nők létszáma: 2010-ben még 1,5 millióan voltak, 2025-ra már csak 1,1 millióan lesznek. Így ahhoz, hogy a mostani élveszületési számokat tartani lehessen, ahhoz is jelentősen nőnie kellene az anyára jutó gyerekszámnak, azaz a termékenységi mutatónak.

Tovább ront a helyzeten a kivándorlás, mivel tömegesen éppen a 20-35 éves nők-férfiak lépnek le az országból; egy 2011-es brit kutatás szerint az Angliában élő magyar nők termékenységi aránya 1,63, ami lényegesen magasabb az itthoni 1,25-1,39-nál. És ott van még a lakás- és bérlakás-piac, ahol az árak egészen lendületesen nőnek, megnehezítve a különköltözést, viszont még mindig nem indult be az új lakások építése.

Pedig a kormány nagy energiákkal próbálkozott.

Például átalakították az egész adórendszert a családos középosztálybeliek érdekében.

Egykulcsossá tették az szja-t (=kisebb adóteher a felső középosztálybelieknek), eltörölték az adójóváírást, emelték az áfát (=nagyobb adóteher a jövedelmük nagyobb részét elköltő szegényebbeknek), rengeteg adókedvezményt adtak a gyerekes családoknak, és miközben minden szociális kiadást visszavágtak, addig a családokat és gyerekeket támogató kiadásokat nagyjából meghagyták.

Magyarország a GDP-jének 2,2 százalékát költötte családtámogatásra 2013-ban, 650 milliárd forintot, és ebben a családi adókedvezmények még nincsenek is benne – ez a kormány szerint tavaly 200 milliárd forint volt, és egyébként a következő években 300 milliárdra szeretnék emelni. Lényegesen csak Finnország és Dánia költ többet családtámogatásra a GDP arányában az egész EU-ból. Így aztán a családokra fordított szociális kiadás az egyetlen kategória, amiben GDP-arányosan meghaladjuk az EU-átlagot (persze ez pénzben nyilván így is sokkal kevesebb, hiszen a magyar GDP az EU-átlag 38,5 százaléka).

A családtámogatási költségvetési kiadásoknál az EU-átlag a GDP 1,7 százaléka, ennél közel 30 százalékkal magasabb a magyar 2,2 – miközben az összes többi fontos kategóriában elmaradunk az EU-s átlagtól. Spanyolországban csak a GDP 0,6, Dániában viszont 5 százaléka megy a családok támogatására. Forrás: Eurostat.

Az viszont már nem olyan biztos, hogy a családokra fordított támogatási összeg jól van elköltve. Az OECD szerint például a gyermekellátási alapfeladatokra (pl. bölcsödei férőhelyek, gyermekegészügyi ellátás, gyámügy) Magyarország arányaiban kevesebbet költ, mint azok az országok, ahol magas a nők termékenysége. Különösen a bölcsödei férőhelyek a szűk keresztmetszet.

Ennél is nagyobb baj, hogy a kormány több fronton is a családokat részesíti előnyben, teljes mértékben ideológiai okokból. Pedig jellemzően azokban az országokban magasabb a termékenység, ahol nagyobb a házasságon kívül születő gyerekek száma.

2013-as adatok. Forrás: OECD.

Viszont Magyarországon a házasságon kívül, például élettársi kapcsolatban gyereket vállaló vagy nevelő szülők hiába vannak sokan, nem kapják meg az összes olyan kedvezményt, mint a kormány idelógiai víziójának megfelelő, házassággal szentesített családban élők. Az élettársi kapcsolatban gyereket nevelő szülők akár évi több százezer forintos hátrányt is elszenvednek, mivel a családi törvény szerint csak a saját gyerekeik után vehetik igénybe az adókedvezményeket, partnereik gyerekei után nem.

A kormány, szándékai szerint a családi pótlékot is csak a családoknak fizette volna, csak az Alkotmánybíróság tavalyi döntése nyomán kényszerült arra, hogy a bejelentett élettársi kapcsolatban élőknek is megegyező összeget fizessen. Nem volt igazán olyan intézkedés sem, ami az apák gyereknevelésbe való bekapcsolódását ösztönözte volna, ami szintén a kormány elavultnak tűnő családi ideológiájával magyarázható.

A családi pótlék összege egyébként 2008 óta nem emelkedett, és még mindig egy jövedelmi helyzettől független, fix összegű juttatás, tehát a rózsadombi család ugyanannyit kap, mint a megfelelő méretű család a cigánysorról. Igaz, fegyelmezési célból kettébontották, és átnevezték nevelési támogatásra, amit meg lehet vonni a gyerek 50 igazolatlan órája után.

A gyerekvállalást ösztönző adó- és újabban járulékkedvezmények egyedül a legjobban kereső családokban jelentenek valódi anyagi segítséget. A hatásuk regresszív: minél jobban keres valaki, annál nagyobb összegű az előny.

A kormány tehát az adókedvezmények folyamatos emelésével csak a családban élő jómódúak gyerekvállalását segíti elő. Akik kevesen vannak.

A jómódú háztartásokban egyébként jellemzően kevesebb a gyerek:

Igaz, ennek az is oka, hogy itt a tízmillió magyart a háztartásokban egy főre jutó jövedelmek alapján osztották jövedelmi tizedekre (a leggazdagabb tizedben ez havi 205 ezer, a legszegényebbeknél mindössze 25 ezer forint). Így minél kisebb a háztartás létszáma, annál kevesebb részre oszlik a bejövő jövedelem. (Forrás: KSH)

Pontosabb kutatások szerint inkább U-alakú az összefüggés a gyerekszám/termékenység és a jövedelmi helyzet között, azaz a legszegényebbeknél és a legesleggazdagabb családokban nagyobb a gyerekszám, míg a társadalom közepén egészen alacsony.

További fontos intézkedése volt az Orbán-kormánynak, hogy a 2009-ben lerövidített szülési szabadságokat visszaállították. Ez egy fontos államszocialista hagyomány. A magyar állam már a hatvanas évektől nagy erőkkel próbálja elérni, hogy a nők inkább maradjanak otthon gyereket szülni, ezért vezették be a több évig igénybe vehető fizetett szülési szabadságokat. Emögött az volt a feltételezés, hogy

a munka csak elvonja a nők erejét és figyelmét fő feladatuktól, ami a gyerekszülés és -nevelés.

Pedig ez egyáltalán nincs így: az OECD mostani adatai szerint általában ott nagyobb a női termékenység, ahol az anyák nagyobb része dolgozik. Tehát ahol a gyerek nem jelent hátrányt a munkaerőpiacon:

Forrás: OECD


De miért ilyen alacsony az anyák foglalkoztatottsága Magyarországon?

Jelentős részben a hosszú ideig járó gyes és gyed miatt. Magyarországon összesen 160 hét fizetett szülési szabadság jár, ami az OECD adatbázisa szerint kirívóan sok, csak Szlovákiában jár egy picivel több.

A függőleges tengelyen az anyák és a nők foglalkoztatottsága közötti különbség van, százalékpontban. 2013-as adatok. Forrás: OECD.

Ahol két vagy több évnyi fizetett szabadságot kapnak az anyák, mint Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon, ott nyilvánvaló módon hatalmas különbség van a gyerekes és a nem gyerekes nők foglalkoztatottsága között: nálunk például a 25-54 év közötti nők 70 százaléka foglalkoztatott, a 0-14 éves gyereket nevelő anyáknak viszont csak a 51 százaléka.

Eközben Lengyelországban sokkal kisebb a szülői szabadság, ami miatt feleekkora az anyai és a női foglalkoztatottság közötti különbség. Izraelben 14 nap szülői szabadság jár összesen, ehhez képest a termékenységi ráta 3, amitől könnybe lábadna a magyar demográfusok szeme. Az USA-ban nincs szülői szabadság, a bőkezű jóléti államáról ismert Franciaországban is csak néhány hónap jár.

Az adatok alapján elég egyértelmű, hogy a hosszú gyes és a gyed egyáltalán nem ösztönzi a gyerekvállalást.

Az sem dicséri a magyar szabályozást, hogy

mennyire álságos a gyereket nevelő szülő kötelező visszavétele.

Nem lehet a gyerek három éves koráig tartó szülési szabadság alatt felmondani neki, és aztán vissza kell venni a megfelelő munkakörbe (ha még létezik) – de ez mindössze a munkába visszaállást követő 31 munkanapig köti meg a munkaadó kezét. Utána nyugodtan kirúghatja az ex-kismamát. (Más kérdés, hogy az sem biztos, hogy a mostani, erősen munkaerőhiányos kérdésben nem okoz-e több kárt a védelem, mint amennyi előnyt hoz. Rugalmatlanabb tőle a munkaerőpiac, és a fiatal nőkkel kapcsolatos általános munkavállalói gyanút is erősíti. A szabályozás ettől függetlenül álságos.)

Egy kérdésben viszont legalább volt egy pozitív változás: tavaly január óta él a gyed extra, ami azt jelenti, hogy ha anya egy vissza akar menni dolgozni, miután egy éves a gyermeke, akkor megteheti, és még a támogatásokat is kaphatja közben. Ez akár javíthatná is az anyák foglalkoztatottságát, de még nem telt el elég idő ahhoz, hogy ezt mérni lehessen.

Ott vannak viszont a szűk bölcsődei férőhelyek, ami szintén nehezíti a nők munkavállalását. A bölcsődék országok kihasználtsága még mindig 96 százalék felett van, mindössze 38,6 ezer férőhely van az összesen 736 bölcsődében. De ez nem egyenletes, néhány régióban, például Budapesten, Csongrád vagy Győr-Moson-Sopron megyében óriási a férőhely-hiány. Pedig nem is lehet azt mondani, hogy nem javult volna a helyzet (főleg 2009-ben és 2010-ben nyílt sok bölcsőde), és csökkenő gyerekszám miatt lassan bele is fogy az ország a meglévő szűk intézményrendszerébe:

Forrás: KSH.

Nem segítenek a bölcsődei szabályok sem, amelyek néhol arról rendelkeznek, hogy a második gyerek megszületése után nem jár az első gyerek bölcsődei ellátása. Ezért sok nő van, aki egyébként szívesen visszatérne dolgozni, nem teheti.

Ezért is fura, hogy a családtámogatásokra és adókedvezményekre kiszórt, összesen már ezermilliárdot súroló éves kiadás egy részéből (vagy akár a költségvetésben lévő hajmeresztő pénzszórás rovására) miért nem lehetett egy komolyabb bölcsőde-bővítési programot összehozni. Ha már annyira rettegni kell a nemzethaláltól.

Az sem mindegy egyébként, hogy milyen munkába mennének vissza a gyermeket vállaló nők. Azokban az országokban, ahol az emberek agyondolgozzák magukat, lényegesen alacsonyabb a gyerekvállalási kedv, mint ahol kevesebb munkából is ki tudnak jönni. A következő ábra ezt az összefüggést mutatja, tehát hogy mekkora az egy nőre jutó gyerekszám (vízszintes), és mennyi az évi átlagos ledolgozott munkaóra (függőleges):

Ahol kevesebbet dolgoznak, ott jellemzően több a gyerek. Igaz, itt eléggé rezeg a léc. A fenti szép összefüggésből például elég erősen kilógna a relatíve keveset dolgozó, viszont igen gyermektelen Németország, vagy a nagyon sokat dolgozó és nagyon termékeny Írország – rá sem fértek erre az ábrára. (Forrás: OECD)

Ez persze összefügg az általános életminőségbeli kérdésekkel. Rengeteg intézmény és objektívan mérhető tényező hathat a nők termékenységére, de a családpolitika mellett legalább ilyen fontosnak tűnnek az általános életminőségbeli mutatók: mennyire nehéz megélni, milyen az egyensúly a munka és a magánélet között, mennyire tűnik bizonytalannak a jövő.

Amíg a kormány a társadalom felső részére csoportosítja a támogatásokat, az oktatásból és az univerzális juttatásokból pedig kifelé veszi a pénzt, addig nem valószínű, ezekben a mutatókban javulna a magyarországi helyzet.