Lázár és Orbán Putyinnak és Trumpnak is a kedvére tesz

POLITIKA
2016 május 20., 09:35
comments 323

Lázár János csütörtök délután kiállt a szokásos heti kormányinfóra, és ezzel az egészen bizarr szólóval kezdte a műsort, személyesen Barack Obamát emlegetve:

link Forrás

“Az amerikai politika lényege, hogy Európába minél több bevándorlót hozzanak… nagyon komoly illegális bevándorlás-párti politikát folytatnak annak érdekében, hogy Európában minél több muszlim legyen” - mondta, majd ezt összekötötte azzal, hogy az Obama-féle meggyőződés egyik fő zászlóvivője Soros György.

A magyar kormány szerint Soros György, a demokrata párt és a Clinton-házaspár támogatójaként mindent megtesz annak érdekében, hogy "helyet csináljon a nézeteinek”. Ezért arra számítanak, hogy “Soros György aktívan is kész fellépni az egyik legveszélyesebbnek tekintett európai politikai ellenfele, az Orbán-kormány ellen.”

Lázár mindezt nem kérdésre, hanem a kormányinfó legelején, teljesen magától adta elő. Az persze adta magát, hogy valamit válaszolni fog Bill Clinton megjegyzésére a szabadságukról lemondó magyarokról, pláne azután, hogy Szijjártó Péter is Soros Györggyel magyarázta a kritikát. Obama beemelése mégis új elem volt az eddigiekhez képest. Hiszen Lázár itt lényegében arról beszélt, hogy Clinton mögött Soros György áll, aki mögött viszont Obama áll.

Obama egyébként áprilisban járt Hannoverben, ahol Angela Merkellel találkozott, és azt mondta, “nem új falakra van szükség, a közös értékekért pedig akkor is ki kell állni, amikor ez nehéz feladatot jelent”, Merkel szerinte a történelem jó oldalán áll. (Más kérdés, hogy a morális támogatás nem járt ugyanekkora tényleges segítséggel Amerika részéről.)

Mindez persze, különösen a falra vonatkozó megjegyzés, szemben áll a magyar kormány politikájával, de önmagában ez alapján nem lenne érthető, minek rángatta elő Obamát személy szerint Lázár.

A reakciók alapján úgy tűnik, a megjegyzés olyan politikai termék, amit legalább háromféle piacra szántak.

A magyar szál

Belpolitikai szempontból nincs igazi újdonság, vagy meglepetés: a kvótakampány miatt a kormány egyébként is minden alkalmat megragad, hogy hasonló témákat előhozzon, Soros György neve szintén gyakran forgatott kommunikációs fegyver. Ha megnézzük a magyar pártsajtó reakcióját, az üzenet éppen ez volt:

Ehhez tehát nem kellett volna Obama, elég volt a sorosozás, amit megerősített Orbán péntek reggeli rádióinterjúja. Obamáról itt már nem volt szó, Sorosról annál inkább.

Az orosz szál

Lázár világmagyarázatának mélyén az van, hogy a migrációs válságért az amerikai elnök és Soros György, vagyis egy nyugati szövetség felelős. Honnan lehet ez ismerős?

A menekültválság legforróbb budapesti napjaival egy időben Vlagyimir Putyin kiállt Vlagyivosztokban, és elmondta, hogy “az amerikai utasításokat vakon követő” európaiak és a nyugati politikák felelősek a migrációs válságért. (Arról, hogy a nyugat hogy a jelenik meg az orosz propagandában, itt írtunk bővebben.)

Soros nevére pedig csak rá kell keresni az állami propagandaoldal, a Russia Today oldalán, és olyan kínálatot kapunk, hogy abba a magyar közmédia is belepirulna. A napokban kihozták, hogy ő áll a francia zavargások mögött, a Panama Papers miatt goebbelsi módszereket emlegettek, volt véleménycikk arról, hogy Soros pszichopata, és ez tényleg csak néhány írás a páratlanul gazdag kínálatból. Tavaly októberben nagy cikkben emelték ki Orbán szavait arról, hogy Soros áll a válság mögött, véres horgosi képekkel gazdagon illusztrálva. (Péntek reggel a vezető anyag az RT-n egy interjú a francia szélsőjobb vezetőjével, Marine Le Pennel, és van cikk ami Obamát Hitlerhez hasonlítja.) És közöltek cikket arról is, hogy “Magyarországot és Lengyelországot feldühítették Bill Clinton szavai”.

link Forrás


Annak, hogy a magyar kormány egy kommunikációs húzással Putyin kedvére tegyen, még aktualitása is van - jövő héten Budapestre látogat Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Aki egyébként ezen a héten Bécsben tárgyalt a szíriai békéről, úgy, hogy közben Ororszország még bőven bombázásokat hajt végre. Vagyis jelenősen hozzájárul a válság növeléséhez.

Az orosz propaganda (aminek működéséről itt írtunk bővebben, és igen, tudjuk, hogy ez alatt a cikk alatt is fizetett trollok fognak kommentelni) egyik meghatározó eleme, hogy mindenféle “alternatív magyarázatokkal” igyekszik minél nagyobb zajt kelteni, aminek végén minél több olvasó bizonytalanodik el. Ennek is jó eszköze lehet zavaros elméletek elterjesztése arról, hogy a nyugat összeesküvése felelős a válságért.


photo_camera A Brüsszelt bosszantó Orbán.

A magyar és az orosz propaganda összjátékának pedig elég látványos jelei voltak az utóbbi időben - tavaly februárban éppen budapesti látogatásán mondhatta Putyin, hogy a Deblacevét ostromló katonák csak védekeznek, idén februárban pedig Orbán közvetlenül egy brüsszeli migrációs témájú csúcs előtt ment Moszkvába. (Akkor a “Brüsszelt bosszantó” politikusként köszöntötte az RT.)

Arról egyébként, hogy miért gyűlöli Putyin Sorost, Aryeh Neier a világ egyik legismertebb emberi jogi aktivistája mesélt nekünk, amikor interjút készítettünk vele - elsősorban az Open Society Institute szerepe miatt a grúz és ukrán forradalmakban. Maga Soros György pedig tavaly a Financial Times-ban írta meg, hogy szerinte ha Európa nem segít a menekülteken, akkor elbukik.

Az amerikai szál

Talán ennél is érdekesebb az amerikai reakció. A Fehér Ház szóvivője azt mondta, erre nem is érdemes reagálni, de Lázár szavai nem is neki szóltak. A műsor nem a mainstream sajtóban és politikában, hanem az alternatív jobboldal fórumain találtak be igazán. (Az alt rightról bővebben itt írtunk.)

Így találta Lázár szavait a trumpista Breitbart londoni kiadása:

photo_camera "Obama illegális muszlimok bevándorlókkal árasztja el Európát"

- akik a Facebookra “Magyarországon besokalltak” megosztással tették ki a cikket.

Így pedig a Daily Caller:

photo_camera "Obama annyi muszlimot akar Európába, amennyit csak lehet"
- akik ennél is erősebben, “Magyarország vezetői nem félnek nekimenni Obamának” szöveggel
.

Ezt a közeget tehát a sorosozás gyakorlatilag egyáltalán nem érdekelte, annál lelkesebb volt Lázárnak azoktól a mondataitól, amiknek a belpolitikai piacon nem sok értelmük volt.

Elsőre ugyan nem tűnik túl megalapozottnak kétes hitelességű weboldalak címeit és Facebook-megosztásait elemezni, mégis az a helyzet, hogy a republikánus elnökjelöltnek ezek a meghatározó fórumai, és egy sok megosztás generáló Facebook-poszt a mostani politikai hangulatban többet érhet, mint think tankek teljes munkássága. És a magyar miniszterelnök is már olyan dolgokkal áll elő teljesen nyíltan, amikkel korábban csak összeesküvéselmélethívő fórumokon lehetett találkozni.

Az pedig könnyen belátható, miért érzi fontosnak a Fidesz, hogy a Trump-kampányt segítse. Az Indexen jelent meg egy elemzés arról, hogy horror lenne a magyar kormánynak Hillary Clinton elnöksége. A demokrata politikus kulturálisan is egészen más vonalat visz, mint Orbán, és Trumppal ellentétben neki fontos lenne az orosz ambíciók letörése Kelet-Európában. Vagyis a magyar kormány fokozódó nyomásra számíthat, ha ő lesz az elnök. (Az amerikai kampányt pedig Kubatov Gábor személyesen tanulmányozta közelről, épp a népszavazási balhé idején.)

Összefoglalva tehát

  • a belső piacra a sorosozás volt jó,
  • az oroszra a sorosozás és az obamázás is,
  • az amerikai jobboldalnak pedig az obamázás szólt.

Mindezt pedig már csak azért sem volt nehéz összekötni, mert a trumpista és a putyinista propaganda sokszor egyébként is összeér. (Címlapkép: Botos Tamás)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.