Milyen volt magyar mezben feszíteni Lyonban a meccs után?

Királygabi.

Ha angol szurkolók kezdik dicsérni a csapatodat, franciák dudálnak rád, portugálok szólnak oda, hogy welldone, Hungary és a szurkolói zóna biztonsági őre azért hív vissza motozás után, hogy belekezdjen a Ria, riába, akkor valami olyan élményt éltél át, amit korábban sosem magyar válogatott meccs után. Nagyon szokatlan, de egyáltalán nem rossz.

A meccset a helyszínen átélni olyan volt, mintha átestél volna egy beavatási szertartáson.

Közelről láthattad, hogy történik valami csodaszerű, amit egyáltalán nem lehet megmagyarázni, még úgy sem, hogy Bernd Storck egy zseni. Hogyan lehetséges az, hogy kulcsemberek pihentetésével is partiban vagyunk Portugáliával?

Az első tíz kellemetlen perc után kiderül, teljesen mindegy, hogy pihen Kádár, Nagy, Kleinheisler, a magyar csapat játszani kezd. És mindezt egy olyan stadionban, aminek a kétharmadát magyar szurkolók töltik meg, és az elejétől kezdve óriási hangulatot teremtenek.

A stadionban rekkenő hőség volt, az ideális fociidőnél jóval melegebb. Érezhető volt, ahogy a játékosokkal együtt a szurkolók is fáradnak, nekem a 80. perc környékén ment el a hangom pár percre, de az izgalomtól amúgy is nehéz lett volna szurkolni. Az látszott, hogy a portugáloknál több igazán jó, a magyarokénál jobb játékos van, pár percig úgy tűnt, hogy a kapufánk után csak idő kérdése, mikor alakítanak ki nagy helyzetet, akár az utolsó percben megszerezve a gólt.

Aztán történt valami. A portugálok látványosan nem akartak előre jönni, kockáztatni, hátha még egy gólt kapnak. Megelégedtek a döntetlennel és a csoport akkor még vélt második helyével. Ellenünk. Portugália.

Óriásit nyert ezzel a meccsel Storck csapata. Nemcsak pihentetni tudta fontos játékosait, de az Eb legjobb meccsével emléket hagyott a semleges szurkolókban is. Ez Lyonban teljesen nyilvánvaló volt. Egy olyan városban, ami messze nem ég a futball lázában. A magyar meccs előtti este óriási buli volt, de nem az Eb, hanem a zene ünnepe miatt. Minden utcasarkon élő zene ment, a város tele van egyetemistával, lüktető buli lett.

Orbán Viktor egy bevándorlóellenes kirohanásában azt javasolta, hogy a magyarok nézzenek körül nyugat-európai városban. Most erre remek alkalom nyílt, Lyonból azt jelenthetjük, hogy kiválóan érzik magukat a helyiek, óriási buli volt a városban, az Eb mondjuk pont annyira nem érdekelte őket, egy-egy kocsmában ment csak a soros meccs, de volt olyan, ahol tíz kivetítőn ment rögbi, míg foci egyiken sem. De a tegnapi meccs után mégis sokan gratuláltak a magyar mezes szurkolóknak.

A Storck-csapat tiszteletet vívott ki az ellenfeleknél is. Nincs panaszkodás, munka van, mindenki beáll a sorba és elvégzi azt, amit a szakmai stáb megszab neki. Ahogy Izland, de megint elloptuk előlük a show-t.

A lelátón pedig nincs ébresztőzés, nem hangzik fel a mindenki szurkoljon sem, mert felesleges.

A lefújás után egész furcsa állapotba kerültek a magyar drukkerek. Olyan volt, mint amikor súlyos betegségből felépül egy rokon. Önfeledten örülsz az első pozitív vizsgálatoknak, de még nem akarod teljesen beleélni magad (osztrák meccs), aztán aggódva figyelsz, hogy van-e visszaesés, de ad egy erős életjelet a korábbi beteg, hogy nagy gond azért nincs (Izland ellen), majd kiderül, hogy igazából már annyira jól van, hogy bátran kísérletezik bármivel.

És amikor ez kiderül, akkor előbb vastapssal jutalmazod a hihetetlenül gyors és látványos felépülést, majd a korábbi tombolások és nem mellesleg a hőség miatt azt érzed, hogy pokolian elfáradtál a játékosokkal együtt, ezért szinte néma csendben, csak a társaiddal beszélgetve elemzed a meccset és indulsz el több tízezer hasonló állapotban lévő emberrel a külvárosi stadionból a központba, és bármit megadnál egy sörért. De egy igaziért, nem a stadionban árult félszázalékosért.

A városban aztán felfogod, hogy a csapatod tényleg csopotelső lett, ebben segít a sok gratuláció. A szurkolói zónában pedig együtt bulizol leendő ellenfeleid, a belgák szurkolóival. Akik igazán önfeledten ünnepelnek.

Ezt a magyar szurkolóknak még meg kell tanulniuk, talán idővel ugyanolyan önbizalmuk lesz, mint a csapatnak és akkor nem lesz szarrománozás, és a fantasztikus új kántálás, a bonjour, buzi franciák, amit minden helyi megkapott, aki amúgy érdeklődve fotózta a magyarok vonulását a meccs előtt. És a nemzetközi kommunikáció sem merül ki abban a primitívségben, hogy Cristiano, homoszexuál.

A magyarok végül nagyot buliztak a belgákkal, a trianonos zászló is eltűnt egy idő után. És szégyen, de többször elénekeltem Az éjjel soha nem érhet végetet. Ezen azért nem annyira könnyű átlépni, de tényleg ilyen meccs volt.