Orbán a nihilistázást is Putyintól tanulta

Orbán Viktor a kötcsei polgári pikniken kijelentette, hogy a Fidesz ellenfelei nem liberálisok, hanem egyszerű nihilisták.

A nihilistázás aztán előbukott a parlament első, hétfői ülésnapján is a fideszesek szájából, kedden pedig Szijjártó Péter külügyminiszter nevezte nihilistának luxemburgi kollégáját, miután az pedzegette, hogy talán Magyarországot ki kellene dobni az Európai Unióból.

Ez három nap alatt három nagy nihilistázás, eszerint pedig ez a Fidesz politikai kommunikációjának egyik új főiránya.

De milyenek is azok a nihilisták?

Nihilista a hagyományos, köznapi meghatározás szerint az, aki semmiben nem hisz, aki semmilyen általános szabályt, törvényt, dogmát, igazságot nem fogad el.

A Nagy Lebowski című filmben ezek a nihilisták például német akcentussal beszélnek és fekete ruhában járnak. Bár ők nem is igazi nihilisták, hiszen a filmben pénzt akarnak, egy igazi nihilista viszont a pénznek sem dőlne be.

Orbán nihilistái persze nem ilyen nihilisták, a miniszterelnök az Európai Bizottság elnökét, Jean-Claude Junckert, Martin Schulz EP-elnököt és Guy Verhofstadt EU-biztost hozta fel példaként.

„...a nihilista szemlélet lopakodva rátelepedett a világ és az Európai Unió intézményeire. Ismert képviselői is vannak, úgy, mint Juncker, Verhofstadt és Schultz. A nihilisták a társadalomban kisebbségben vannak, de az európai elitet már rég elfoglalták”

– így a miniszterelnök.

Putyin kottájából

A nihilistázás nem új dolog a kelet-európai politikában, a leggyakrabban Friedrich Nietzschéhez visszavezetett gondolatnak ugyanis már a XIX. században is voltak errefelé kifejezett hirdetői és nagy ellenzői. Nietzsche azt mondta, hogy a világon nincsen semmilyen általános cél, így az egyén tulajdonképpen akármit csinálhat, kötöttségek nélkül. Dosztojevszkij viszont több regényét is kifejezetten azért írta, hogy szembeszálljon a nihilizmussal, és antihősein keresztül a régi értékek védelmében bemutassa, mennyire veszélyes és káros is ez az eszme.

Az utóbbi években viszont Vlagyimir Putyin orosz elnök főideológusa, Alekszander Dugin hozta vissza a kelet-európai politikába azt a szokást, hogy nihilistának bélyegezzük a politikai ellenfeleinket.

Dugin – Orbán Viktorhoz hasonlóan – az európai és észak-amerikai liberálisokat nevezi nihilistáknak. Dugin több könyvben is kifejtette, hogy a modern liberalizmus szerinte alapjában véve nihilizmus, hiszen a liberális eszméknek semmiféle pozitív alapjuk nincsen, az egyetlen dolog, amiért harcolni tudnak, az a negatív szabadság.

A szabadság negatív és pozitív koncepcióinak elválasztása egy Isaiah Berlin nevű filozófus érdeme, ő egy 1958-as előadásában vezette le, hogy a negatív szabadság azt garantálja, hogy senki ne szólhasson bele abba, hogy az egyén mit csinál, a pozitív szabadság viszont az, amikor az egyénnek az állam vagy a közösség garantál szabadságot, de ahhoz kifejezetten rendel egy célt is. Leegyszerűsítve a negatív szabadság az egyén valamitől (valamilyen potenciális elnyomástól) való szabadsága, a pozitív szabadság pedig az egyén valamire megadott szabadsága.

Dugin szerint a liberalizmus 1990-ig azért lehetett vonzó ideológia, mert a fasizmushoz és a kommunizmushoz képest valóban voltak előnyei, viszont miután a Szovjetunióval a kommunista társadalmi rend is megbukott, a nyugati liberalizmus kénytelen volt új ellenségek után nézni, ezeket pedig saját magában kereste. A liberalizmusnak ugyanis Dugin szerint mindig szüksége van egy elnyomóra, aki ellen felszabadíthat valamilyen kisebbséget, ezért kezdtek harcolni nyugaton az etnikai kisebbségek, a melegek vagy a nők felszabadításáért.

Alekszandr Dugin 2007-ben (Fotó: Ruslan Krivobok / RIA Novosti)

Ez a folyamat viszont szükségszerűen oda vezet, hogy a liberalizmus lebontja a nemzeti identitást, a nemi identitást, a politikai identitást, minden közösséget, végül pedig az emberi identitást is. A folyamat végén semmi nem marad, csak a csupasz egyén, elvek, hit, eszmék és szabályok nélkül.

Ez pedig maga a nihilizmus.

Dugin ezzel szemben az identitárius ideológiát kínálja, ami a tradíciók, a hit, a közösség és a nemzeti identitás megőrzése mellett áll ki. Dugin szerint az identitárius ideológiát a nyugati liberalizmus szükségszerűen illiberálisnak bélyegzi, mert a liberalizmus csak a toleráns eszméket tolerálja, az identitarianizmus viszont másokkal szemben nem toleráns, hiszen mindent alárendel a saját identitása megőrzésének.

Ez azonban baromság

Dugin egyrészt tipikus szalmabáb-érveléssel támadja liberalizmust, egy olyan liberalizmust fest le, amilyen nem is létezik. Ezen kívül elsiklik afelett is, hogy a liberalizmuson belül is komoly viták alakultak ki a klasszikus liberalizmus elveit követő politikai csoportok, és a XXI. századi, Dugin által sokszor totális liberalizmusnak vagy fasiszta liberalizmusnak nevezett irányzatok között.

De Putyinéknak kétségtelenül igazuk van abban, hogy a liberalizmus nem lehet totális, ahogyan nem lehet totális egyetlen politikai eszme sem.

Az identitárius gondolkodás viszont úgy állítja be magát Európa megmentőjének, hogy tulajdonképpen tagadja az összes felvilágosult európai gondolatrendszer alapját képező, Kant-féle kategorikus imperatívuszt. A kategorikus imperatívusz a morális cselekvés legfőbb szabálya, annyit tesz, hogy az egyénnek úgy kell cselekednie, hogy a cselekedete akár általános norma alapja is lehessen. Egyszerűbben: mindig úgy cselekedj, ahogy elvárod, hogy veled szemben is cselekedjenek.

Dugin szerint az orosz legyen orosz, a magyar legyen magyar, a férfi legyen férfi, a nő legyen nő, a katolikus legyen katolikus, és őrizze is ezeket az identitásokat. Eszerint viszont tök oké, hogy ha egy csecsen csecsen akar lenni Oroszországban, azt nem engedik az oroszok, hiszen veszélyeztetné az orosz identitást. Dugin pont ezért ellenséges a homoszexuálisokkal szemben is, hiszen szerinte ők veszélyeztetik a hagyományos férfi és női identitást.

Dugin emellett beleesik abba a hibába is, amivel a liberális nihilistákat vádolja: az identitárius eszmét ugyanazon a totális síkon értelmezi, ahol már a liberalizmus is nihilizmussá válik, arról viszont nem beszél, hogy a totális identitarianizmus tulajdonképpen totális háború a vallások és a nemzetek között.

Dugin leírja azt is, hogy a liberalizmus mindig csak egymást követő felszabadító harcokban tud fennmaradni, de arra nem gondol, hogy az általa létrehozott ideológia is csak azért létezhet, hogy harcoljon a félreértelmezett liberalizmus ellen. És itt a lényeg: miközben Dugin azzal vádolja a liberalizmust, hogy nincsen pozitív tartalma, hanem csupán minden elnyomás, szabály, tekintély és befolyás tagadására alapul, addig az indentitárius ideológia sem épül semmi másra, mint a nyugati liberalizmus tagadására. És ugyan Dugin igyekszik ezt a lyukat feltölteni hagyományokkal, nemzeti, vallási és nemi identitással meg effélékkel, de az alapeszme nem az identitások védelme, hanem a liberalizmus tagadása, és ebből nő ki az ideológia többi része, nem pedig fordítva.

Dugin és Vona Gábor. Az orosz filozófussal még interjút is készített a jobbikos Alfahír.

Dugin arról is hallgat, hogy a klasszikus liberalizmusban igenis benne volt a közösségi gondolat, hiszen a liberalizmus támogatóit épp az köti össze, hogy készek harcolni a többi ember szabadságáért, még akkor is, ha tartalmilag nem értenek egyet velük. Ezt jelenti elsősorban a liberalizmus, nem pedig a melegházasságot, a transzgender vécéket vagy a pozitív diszkriminációt.

A liberalizmus és a közösségek viszonyáról rengeteget írtak az olyan klasszikus liberális szerzők, mint Alexis de Tocqueville, John Locke vagy John Stuart Mill. Őket egyébként nagyban idézgeti is mostanában a liberális média, hiszen a nyugati társadalmak sok tekintetben tényleg olyan irányba mozdultak el, amitől ezek a szerzők óva intettek. Tocqueville előre látta például azt a veszélyt, hogy az amerikai választópolgárok kiábrándulhatnak a politikából, hogy csökken az önszerveződés, és megjósolta egy Trump-szerű, a többségi akaratot szélsőségesen populista módon meglovagoló, sikeres politikus eljövetelét is.

Ez viszont pont azt támasztja alá, hogy a kor problémáira nemcsak Putyinéknak, de még a klasszikus liberalizmusnak is vannak megoldási javaslatai.

De a hülyék nyugaton is hülyék

Duginnak, Putyinnak és Orbánnak viszont abban kétségtelenül igaza van, hogy az amerikai és európai elit a liberális eszmékre hivatkozva gyakran túltolta a biciklit. Az amerikai egyetemisták fenntarthatatlan, és az értelmes párbeszédet megölő, politikailag korrekt álomvilágáról, meg a megsértődések, felháborodások, safe space-ek és mikroagressziók agyatlan hápogásokkal teli közegéről már a 444 is többször írt. Mikor egy amerikai egyetemen a tiltakozó diákok visítva küldik el a médiát, vagy amikor képtelenek végighallgatni is az övékével nem egyező véleményeket, vagy amikor dalokat akarnak betiltatni, mert sértőnek találják azokat,

az nem liberalizmus, hanem ostobaság, Orbántól és Dugintól függetlenül is.

Sőt, például azok a fekete diákok, akik a Yale-en megsértődtek egy halloweeni jelmezekkel kapcsolatos ímélen, szigorúan véve inkább Dugin identitásvédő eszméihez állnak közelebb, mint a liberalizmushoz.

Dugin ideológiája és Orbán meg Putyin szónoklatai tudatosan mossák össze ezeket az ügyeket a politikai ellenfeleikkel. Az ő nézetrendszerük alapja, hogy ők a szélsőséges liberalizmus (azaz a nihilizmus) ellen harcolnak, és mindenkit próbálnak szélsőségesen liberálisnak (azaz nihilistának) bélyegezni, aki nem ért egyet az ő céljaikkal. Pedig valaki nem lesz pusztán attól nihilista, hogy kritizálja Orbán Viktort vagy a kormányát.

A gond csak az, hogy Putyinék nagyon hangosak. Ahogy az Index is megírta ebben a cikkben, az orosz kormányzat rengeteg pénzt és energiát öl Dugin tanainak globális terjesztésébe. Ezzel Oroszországot és Putyint a hagyományok és a józan ész bajnokaiként ábrázolják a totális liberalizmus hülyesége ellenében.

A propagandahadjárat hatásos: már az Egyesült Államokban is vannak magukat jobboldalinak nevező csoportok, akik Donald Trumpban és Putyinban látják azt az ideológiát, amit a liberalizmus ellenében követnie kellene a világnak. Ez pedig erősíti Putyin pozícióját, hiszen világszerte egyre több követője lesz.

Úgy egyszerű a liberalizmus ellen beszélni, ha csak a legostobább liberálisokat tekintem liberálisnak

Az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is vannak liberális csoportok, akik szintén kritizálják a fentebb leírt túlkapásokat, de Putyin, Orbán és a hasonszőrű, duginista politikusok beszédeiben ezeket a csoportokat belemossák a saját maguk által megrajzolt, veszélyes liberális-képbe, hogy magukat tüntethessék fel a totális liberalizmus elleni egyetlen alternatívaként.

Orbán kicsiben is ezt a stratégiát követi Magyarországon, ahol két évtizeden át működött az SZDSZ, és az általuk képviselt politikából tényleg mindenkinek elege lett. A miniszterelnök a mostani kötcsei beszédében elpattintott egy Csurka István idézetet is az SZDSZ-ről, és úgy tett, mintha a liberalizmust Magyarországon a mai napig a 6 éve nem létező SZDSZ politikája jelentené. És persze úgy nem nehéz felmosni a liberalizmussal a padlót, ha csak a legostobább liberálisokat tekintjük liberálisnak.

Ha ez így megy tovább, akkor tényleg Orbán és Putyin tűnik majd a konzervativizmus megmentőinek, de ez ugyanakkora tragédia lesz a világ konzervatívjainak, mint a liberálisoknak, hiszen a konzervatív tábor nemcsak Orbánból és Putyinból áll, a konzervatívok többsége az EU-ban és az Egyesült Államokban is megrökönyödve figyeli Trump felemelkedését és Putyin nemzetközi politikai hazardírozásait. És ha a Dugin-féle narratíva nyer, akkor mindenkit ellenséges nihilista liberálisnak fognak bélyegezni, aki nem ért egyet Putyin céljaival, bárhogyan is változzanak azok.

Mindig nagyon veszélyes, amikor egy-egy politikai eszmét egy-egy személlyel próbál azonosítani a világ (vagy éppen az adott személy akarja azonosítani magát a politikai eszmével). Ez Putyinnál és Orbánnál is nagyon büdös, épp annyira, amennyire az SZDSZ-nél volt az, hogy a párt önmagát azonosította a liberalizmussal. Hiszen míg egy eszme általában állandó, és fejlődik ugyan, de a magját tekintve mindig azonos logika szerint gondolkodik, addig a politikusok folyamatosan váltogatják a nézeteiket, hiszen folyamatosan változó érdekek szerint politizálnak.

Putyin sem mindig ugyanazt mondja Ukrajnáról vagy az Egyesült Államokról, Orbán rendszere pedig bezáratta, majd kinyittatta vasárnap a boltokat, megadóztatta a multikat meg a bankokat, majd benyalt nekik, elszámoltatta a korrupciót, majd egy sokkal korruptabb rendszert épített, Simicska haverja volt, majd szembefordult vele, Spéder haverja volt, majd szembefordult vele, arabokkal riogatott, majd arabokkal üzletelt, és sorolhatnánk a végtelenségig. Ez önmagában nem baj, sőt, természetes, hogy egy politikus mindig alkalmazkodik a körülményekhez. De pont ezért, sosem érdemes felülni annak, hogy Orbán vagy Putyin lenne a maga konzervativizmus vagy a hagyománytisztelet. Ők csak simán Orbán és Putyin. Az SZDSZ sem a liberalizmus volt, csak simán az SZDSZ.

Az pedig tényleg a XXI. leggroteszkebb újdonsága lenne, ha éppen a világ legcinikusabb és legnihilistább politikai rendszereit kiépítő politikusok élén vonulna harcba az emberiség a nihilistának kikiáltott liberálisok ellen.