John Le Carre regényének adaptációjában egy veszélyes fegyverkereskedő magára haragítja szállodája portását, aki ezért összeáll a titkosszolgálatokkal, hogy lebuktassa. Hullámzó sorozat. Egyrészt jó színészek játszanak benne, például Hugh Laurie, Tom Hiddleston, Olivia Colman, Tom Hollander. A nemzetközi fegyverkereskedelem, a kamucégek, ügyvédek és strómanok világa is izgalmas. Közben sajnos a karakterek, a párbeszédek és bizonyos helyzetek sokszor teljesen életszerűtlenek. (Geekz kritika itt).
Három android lassan öntudatra ébred egy modern vadnyugati vidámparkban, ahol gazdag emberek élik ki legsötétebb vágyaikat. A Westworld nagyon ellentmondásos. Egyrészt próbálja bemutatni, hogy milyen, amikor a szórakoztatóipar szinte kizárólag erőszakra épül, másrészt minden harmadik jelentben gyönyörűen fényképezve mészárolnak le, vagy erőszakolnak meg valakit. Pont abból az erőszakból próbál tőkét (nézettséget) kovácsolni, amit pellengérrel állít. A történetben is vannak kusza és valószínűtlen szálak. Izgalmas viszont, amikor arról van szó, hogyan működik például az emlékezés, mit jelent és hogyan alakul ki az öntudat. Biztosan lesz belőle második évad, talán az jobban sikerül majd. Részletesebb kritika itt.
Egy bűnözőből lett texasi pap, a volt barátnője, egy ír vámpír, gépfegyverekkel felszerelt angyalok és egy Genesis nevű földönkívüli szuperlény története. Sajnos az eredeti képregényt még mindig nem olvastam, pedig állítólag az még jobb, mint a sorozat. A Preacher egyszerre nagyon erőszakos, és vicces, néha viszont nehezen követhető, és vannak benne üresjáratok. A vámpírt alakító Joseph Gilgun miatt önmagában is megéri nézni.
Egy csendes amerikai kisvárosban eltűnik egy kisfiú valamikor a 80-as években. A rendőrség, a fiú családja és kis srác barátai is próbálják megtalálni, vagy rájönni, hogy mi történt vele. Nagyon erősen érezhető rajta például Spielberg és Stephen King hatása, a Stand by me, az E.T., a Harmadik típusú találkozások, és általában egy erős 80-as évek nosztalgia. Ez volt idén a tökéletes nyári sorozat, gyakorlatilag egyhuzamban végignéztük. Egyáltalán nem bonyolult, nem kell rajta sokat gondolkodni, könnyen fogyasztható. (Geekz kritika itt.)
Minden azzal kezdődik, hogy egy norvég kommandós, Erling bevetés közben véletlenül hozzáér egy nőhöz egy afgán piacon. Ebből az apróságból aztán nyolc részben szépen kibomlik, hogy milyen a modern háború, és az abban harcoló katonák, milyen a politika, a média, egy gyilkos összeesküvés, és egyáltalán, a bonyolult a globális világ. Részletes kritika itt.
(Király Andris ajánlója)
Atlantai gettónégerek találkozása a post race, post gender Amerikával. Igazából nagyon zavarbaejtő sorozat egy kurvatehetséges fiatal komikustól, Donald Glovertől, akit már a Communityban is nagyon bírtam. A harmadik rész körül éreztem rá a ritmusára, de a záróepizód után sem teljesen értem, hogy mi is volt ez az egész. Ettől függetlenül remekül szórakoztam végig, főleg a stand alone 7. részen, amit azoknak is ajánlok, akik amúgy magát a sorozatot nem akarnák megnézni.
Naz pakisztáni bevándorlók gyereke, aki egy éjjel elköti apja taxiját, hogy bemenjen vele bulizni a Manhattanbe. A kocsiba véletlenül beül egy fiatal lány, akivel együtt töltik az éjszakát. Hajnalban Naz holtan találja a lányt, őt pedig gyilkossággal vádolják. A Night Of az utóbbi évek legjobb bűnügyi sorozata. Egyszerre van benne szó az amerikai börtönök világáról, az igazságszolgáltatás rideg gépezetéről, a kisebbségekkel szembeni előítéletekről, egy börtönbe került ember családjának tragédiáiról. Ráadásul az egész történet egy csomó helyen összeér a Serial podcast első évadának történetével. A közepe néha egy picit vonatott, de megéri végignézni. (Geekz kritika itt.)
Egy Londonban élő fiatal nő története, akinek legjobb barátnője halála után lassan kicsúszik a lába alól a talaj. A főszereplő szinte minden jelentben kiszól valamit a kamerába, közvetlenül a nézőknek, mint Frank Underwood a House of Cards-ban, csak ő nem világhatalmi terveibe avat be, hanem, anális szex közben magyaráz. A Fleabag egyrészt nagyon könnyed és vicces, de minden helyzetben van valami lappangó szomorúság, ami a sorozat végén szakad rá igazán az emberre. Nekem a kedvencem idén, itt lehet elolvasni, ahogy még részletesebben rajongok érte.
(Király Andris ajánlója)
Kicsit aggódva vártam az új évadot, egyrészt mert a 4. évad magasan a legjobb volt eddig, ebben kampányolt Selina Meyer a Continuity with Change szlogennel, ami annak idején, amikor kitalálták, még teljesen szürreális poénnak tűnhetett, hogy aztán ez legyen belőle. Másrészt mert visszavonult a sorozat alkotója Armando Iannucci, mert megelégelte, hogy a Modern Family mindig elviszi előlük az Emmyt. A vicc, hogy ezután egyből Emmyt kapott a 4. évadért, és aztán az 5. évad is elnyerte a díjat. Megérdemelten, mert bár érezhető volt a váltás, kicsit visszatértek az első évad egydimenziósabb karakterei, a színvonal maradt: továbbra sincs sorozat, ami hitelesebben ábrázolná az amerikai politika világát.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.