Antall Péter ma már nem írna levelet a beosztottjainak, hogy nem lájkolhatják a NoOlimpiát. Szóban közölné, hogy ezt ne tegyék

2017 február 15., szerda 11:20
244

Valami egészen furcsa interjút adott az atv.hu-nak Antall Péter, az Antall József Tudásközpont vezetője. 

A néhai miniszterelnök fia, aki az atyai örökséget évi 600 millió forintból ápolja, levélben figyelmeztette a munkatársait, hogy ne lájkolják az olimpiaellenes posztokat a Facebookon, sőt, úgy általában, „aki önállósodni akar politikailag, exponálja magát más irányokban, annak azt üzenem, hogy nem kötelező itt dolgozni”. Hogy egyértelmű legyen, még hozzátette: szívesen aláírja a kilépő papírokat, „Mi nem állunk be a napi politikai vitákba!”.

Antall Péter az ATV korábbi műsorában

Előbb ez a fenyegetés derült ki, aztán az, hogy Antall kirúgta egy munkatársát, Szert Boglárkát. Szert azt mondta, hogy azért, mert kiállt egy, éppen a lájkolási tilalom megszegése miatt megalázott titkárnő, Editke mellett. 

Antall sokáig nem szólalt meg, azt mondta, hogy azért, mert jogászokkal egyeztetve kivárt, de most már úgy döntött, hogy beperli az elbocsátott Szert Boglárkát. 

A felmondási idejét töltő Szert a Tanítanék tüntetésén.  Fotó: Botos Tamás/444

Azt nem tagadja, hogy tényleg megírta a lájkolást és politizálást tiltó levelet, de a kilépőpapír emlegetése ellenére abban szerint nem volt semmi fenyegetés. A lájkolásnál ő már jóelőre látta, hogy mi lesz a noolimpiás mozgalom jövője, és hogy a Momentum párttá alakul. Ennek akart elébe menni. 

Hogy az apja, Antall József mit szólna a munkatársainak írt leveléhez, arra azt válaszolta: 

„Azon, hogy korlátoztam-e a politikai véleménynyilvánítást, lehet, hogy jogászok elvitatkozgatnának. Hogy apám erről mit gondolna, azt nem tudom, nem vagyok gondolatolvasó. Olvastam az MDF-es kritikákat is rólam... Nekem egyébként van egy speciális helyzetem, sosem kell bizonygatnom, hogy én a jobboldalon állok. Nekem nem kell ezt magyaráznom. Én a jobboldalra születtem.”  

Az Editke-ügyről azt mondta, szó sem volt arról, hogy a noolimpiát lájkoló tiktárnőt meghívatta egy értekezletre, és azt mondta neki, hogy „megpofozgatlak”. Azt elismerte, hogy „Hát szóban ennyit kértem, hogy ezt ne csináljátok”. Az értekezlet pedig úgy zajlott szerint, hogy a megbeszélésre Editke jött a közvetlen felettese helyett, és Antall belekérdezte a könyvkiadás sorrendjébe, és arra mi lett végül két kötet címe, de a titkárnő nem tudott a kérdéseire válaszolni. 

„Előtte volt ugye a körüzenetem, hogy ne lájkolgassatok nekem, amire az értekezleten is utaltam. És amikor már jöttünk kifelé az értekezletről, akkor azt mondtam Editkének, hogy «na, Editke, ma helybe jöttél a pofonért». De Editkével mi nagyon jóban vagyunk, egy csomót utaztam vele könyvfesztiválokra. És természetesen itt dolgozik, a jövőben is számítok a munkájára.”

Antall, aki a testvérét és a feleségét is alkalmazza a tudásközpontban, azt mondta, hogy Editke egyáltalán nem sértődött meg. Mégpedig azért nem, mert 

„ez egy fiatal társaság, és itt van egy ilyen sajátos, azt szoktuk mondani, hogy «AJTK-érzés». Van, aki ezt nem érzi, és ha nem érzi, akkor keres egy másik állást. Ennek a fiatalos hangulatnak része egy-egy olyan lazább szófordulat is, mint a «helybe jöttél a pofonért». 

De mindig a jó ízlés határain belül maradok, senkit sem alázok vagy sértek meg, tehát szerintem ez egy jó munkahely. Szert Boglárka egyébként sem ekkor, sem máskor nem szólalt fel, ahogyan állítja.”

Merthogy nem Editke ment el, hanem a mellette kiálló Szert Boglárka. A nő így emlékezett vissza a megbeszélésre a Magyar Nemzetnek adott interjúban:

"Leforrázva ültem, pedig sok furcsa vezetői értekezleten részt vettem már, így elég nehéz meglepődnöm. De amikor egy negyvenkilós lányt szégyenítenek meg, aki elvörösödve ül előttünk, a felettesei előtt, az még jobban felrázza az ember érzékenységét, és hozzá kell tenni, hogy egy képző központban a vezetőknek oktatói szerepük és ehhez köthető felelősségük van,"

Egyedül állt ki kollégája mellett. 

"Nem tartom normálisnak, hogy valakit a véleménye miatt egy – magát ráadásul tudásközpontnak hívó – intézményben megbélyegezzenek. Szomorúnak és veszedelmesnek tartom, ahogy Antall Péter a lánnyal beszélt."

Szert Boglárkáról Antall nagyon hosszasan beszél, egy sor munkahelyi problémát emlegetve fel vele kapcsolatban. Például azt, hogy rendszeresen úgy késett a munkahelyéről, hogy nem szólt a felettesének, márpedig „a munkaszerződésben aláírta, hogy a munkaidő 9-től fél 6-ig tart, ami azt jelenti, hogy 9 órakor már az asztalánál ül és dolgozik, és nem azt, hogy „beszédül” negyed 10-kor vagy fél 10-kor vagy fél 10 után 9 perccel. Tehát sok problémám volt vele már jó ideje.”

Sőt, az is előfordult, hogy Szert Antall háta mögött bírálni merte a keddi reggel 9-es megbeszélés időpontját. És nem volt elég lojális, pedig Antall megköveteli a munkatársaitól a lojalitást. De még az is előfordult, trágár megjegyzéseket tett rá, szemtől szemben. „Én eléggé rosszul viselem az olyasmit, ha a többi munkatárs előtt személyeskedve ócsárolnak a családtagjaimmal együtt.” Arról Antall nem beszélt, hogy miért dolozik ennyi rokon a Tudásközpontban.  

Szert azt is mondta, hogy komolytalan munka folyik a 600 milliós állami támogatásból működő tudásközpontban. 

Amire Antall úgy válaszolt: „Hát lehet, hogy ő ezt nem vette észre, talán becsukott szemmel ült itt fél évig, de ettől még komoly munka folyik a Tudásközpontban.”  

És hogy mi a tanulság. 

„Most is megírná ezt a bizonyos kör-emailt? Holnap is?

Nem, biztos, hogy nem.

Megbánta, hogy megírta?

Nem kellett volna leírnom, inkább szóban kellett volna kérnem a munkatársakat, hogy azért ne menjetek szembe azzal, hogy a Tudásközpont aktuálpolitikától mentes… Lehet, hogy ezt az első indulatomban elrontottam.”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt