Tarlós István még várja, hogy aktivizálódjanak az olimpia támogatói, de lehet, hogy hamarosan már nem lesz miről népszavazást tartani

POLITIKA
2017 február 19., 07:37
comments 516

A főpolgármester vasárnap a Kossuth Rádió reggeli műsorában az olimpiaiellenes népszavazáshoz összegyűjtött 266 ezer aláírásról azt mondta, azokkal van baja, akik hirtelen „úgymond megvilágosodtak” és meggondolták magukat, és egy nemzeti ügyből pártpolitikai ügyet gyártottak.

Tarlós képmutatónak nevezte azokat, akik másfél évvel ezelőtt még erősen támogatták az olimpia rendezését, majd most szembefordultak ezzel. Szerinte akik az Agenda 2020 döntés után támogatták az olimpia rendezését, másfél évig eszükbe sem jutott aláírásokat gyűjteni. A főpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a pályázatot másfél évvel ezelőtt beadták, már akkor lehetett volna aláírásokat gyűjteni, ennek semmi akadálya nem volt.A Momentum Mozgalom pénteken 266 151 aláírást adott le a Fővárosi Választási Irodánál, hogy népszavazást kezdeményezzenek az olimpiarendezésről (Fotó: Ács Dániel)

A főpolgármester az ügy egyik legszomorúbb elemének nevezte, hogy nem arról szól a „történet, mint amiről szólnia kellene”. Szerinte demagóg és erőltetett hasonlatokkal heccelik a közvéleményt a költségekkel kapcsolatban. Pedig a főpolgármester szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a szponzorok rengeteg pénzt adnak az olimpiára.

Tarlós abban bízik, hogy „még most fognak aktivizálódni az olimpia támogatói”.A főpolgármester rácsodálkozott arra is, hogy a népszavazásokat általában kevesebben kezdeményezik, mint ahányan aztán elmennek szavazni. Kiemelte, hogy az az aláírás-mennyiség, amit a Momentum Mozgalom az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazáshoz összegyűjtött, nagyon soknak tűnik, és valószínűleg az ellenőrzések után is jócskán el fogja érni azt a minimális számot, amely egy népszavazás kiírásához szükséges. De a főpolgármester szerint egy csaknem kétmilliós városban csak a szavazóképes lakosságnak körülbelül a húsz százaléka lesz. Úgy gondolja, hogy attól nagyon messze vagyunk, hogy ezt többségnek lehessen nevezni.

Tarlós István azt mondta, a következő hetekben sok minden eldől, hogyan foglal állást a kormány, a Magyar Olimpiai Bizottság és Fővárosi Közgyűlés, és az sem zárható ki, az is egy elméleti lehetőség, hogy a népszavazás előtt születik „egy negatív döntés”, és akkor nem lesz miről népszavazást tartani.A főpolgármester sajnálja, hogy az olimpiáról szóló vitákban nem esik szó, hogy az olimpia alázatra, a másik tiszteletére, a sportszerűségre és a fair magatartásra nevelné a magyar embereket.Majd a Momentum Mozgalom akciójára utalva elmondta, hogy „megjelennek emberek, akik végül is bevallják az utolsó pillanatban, hogy nem is annyira az olimpia ellen tiltakoztak, mint inkább szeretnének pártot, szeretnének hatalomba kerülni. Ez nem bűn, de lássuk be, hogy ez nem a sportról, nem a sport értékeiről, nem az olimpiáról szól”.

Mikor arról volt szó, hogy a Momentum Mozgalmat balliberálisnak lehet-e minősíteni, Tarlós azt mondta, „ez valószínűleg így van, de alapjában azért ők viszonylag tiszták, intaktak azoktól a spekulációktól, amelyek a magyar politikát, főleg a jelenlegi ellenzék politikáját kísérik”. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.