Felejtsük el a gyűlöletbeszédet, és gyakoroljunk önkritikát

Timothy Garton Ash a 68. Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron 2016. októberében, könyve bemutatóján.

Az elmúlt hónapok, évek tapasztalatai alapján nem igazán számítottam rá, hogy 2017 februárjának Magyarországán lesz egy olyan esemény, ahol egy magamfajta

a szólásszabadság és a pluralizmus eszményében feltétel nélkül hívő

ember másfél órán át fenntartások nélkül jól érezheti magát. Pláne nem számítottam rá, hogy ez az esemény a neves angol történész és européer, Timothy Garton Ash előadása lesz a CEU-n. Nem számítottam rá, mert az előadásra készülve újraolvastam a térségünkről, és azon belül konkrétan Magyarországról gyakran és sokat publikáló Ash elmúlt években megjelent cikkeit. Nem volt jó érzés.

Elég meglepő volt hát, hogy az Ash előadásából és az azt követő kérdezz-felelekből álló, másfél órás program végén a CEU nagytermét dugig megtöltő publikum felszabadult vastapssal búcsúzott Ashtől, aki zárszavában csatába hívta a pluralizmus és a szólásszabadság híveit, alig pár perccel azután, hogy egy provokatív kérdésre, hogy létezhet-e olyan helyzet, amiben hajlandó volna elismerni a nyílt társadalom vereségét a zárt társadalmakkal szemben, feltüzelve és lelkesen vágta rá, hogy

SOHA!

Abban, hogy ez így alakult az is szerepet játszott persze, hogy Ash ezúttal nem a magyarországi helyzetre koncentrált, hanem az egy évtizedes munkával előkészített és tavaly megjelent könyve, a Szólásszabadság: Az összekapcsolt világ tíz alapszabályáról, illetve az ahhoz kapcsolódó globális projektjéről, a Free Speech Debate-ről beszélt.

Persze ahol helye volt, ott magyar példákat is hozott. Rosszat és jót. Rosszként az orbáni, korlátozó médiaszabályokat. Jóként pedig a Momentum Mozgalom népszavazási kezdeményezésének sikerét, ami szerinte bizonyítja, hogy

akkor lehet sikeres egy tiltakozó mozgalom, ha az online felületek mellett a való életben is megjelenik,

vagyis ha a Facebook-csoporton túl valódi terepmunkát is végez.

De ez csak ahhoz lett volna elég, hogy ne legyünk elkeseredve. Lelkesedésre az adott okot, hogy Ash, szemben a politikai korrektség (egymás közt nevezhetjük akár a nevén is: alapvető emberi tisztesség) elleni harcát szólásszabadság-párti harcként beállító populistákkal

valóban a szólásszabadság mellett állt ki.

Például a gyűlöletbeszéd elvével szemben is. Ash szerint ugyanis önmagában a gyűlölet nem egy megvetendő érzelem. Edmund Burke-öt idézve megjegyezte, hogy nem szerethetjük igazán a szerethetőt, ha nem gyűlöljük szívből a gyűlölendőt, amire még rá is erősített azzal, hogy ő személy szerint például gyűlöli a fasizmust. Mellékszál, de ide illik, hogy a fasizmust létező dolognak tartja, szerinte Vlagyimir Putyin rendszere objektíven jellemezve fasiszta rendszer.

Visszatérve a gyűlöletbeszédre, Ash szerint "az államnak legitim erőszakmonopóliumával élve a veszélyes beszédre kell koncentrálnia. Arra, amelynek testi-lelki következményei vannak".

Előadásában ismertette most már egy évtizede folyó nagyprojektjét, melynek célja, hogy globális normarendszert alkosson a szólásszabadságra. Ami első blikkre akár könnyűnek is tűnhet, de hogy milyen nehézségei vannak, azt azzal az egyszerű példával ismertette, hogy amikor hosszú egyeztetések után kialakított tíz alapszabályát le akarták fordítani urdura, szembesülniük kellett azzal, hogy az urdu nyelvben

egyszerűen nincs szó az általános értelemben vett hívő emberre.

Az urdu nyelvben a hívő a muszlim szinonímája.

Ami különösen átélhetővé tette Ash szavait, az a gondolkodó ember tépelődése volt, amit leginkább a valaha élt legcsodálatosabb nevű amerikai bírótól, a szólásszabadság elkötelezett hívétől, Learned Handtől vett idézete fejez tán ki:

"A szabadság szelleme olyan szellem, ami nem túl biztos a maga igazában. A szabadság szelleme olyan szellem, ami megpróbálja megérteni más emberek gondolatait".

Ezért tartja különösen fontosnak, hogy a pluralizmus és a szólásszabadság hívei legyenek készek az önreflexióra, és legyenek kritikusak önmagukkal szemben is. A felvetésre, hogy a mérhetetlenül önkritikátlan Donald Trump sikere és az önkritikát a gyengeség jelének tartó karaktere tán ellentmond ennek a gondolatának, azt felelte, hogy

"mi nem olyanok vagyunk, mint ők. Nekünk a saját gondolatmenetünkhöz kell hűnek lennünk",

a populistákkal való vita nehézségeire pedig a legjobb megoldás, ha a szatíra, a humor eszközével élünk, figyelve, hogy a viccelődés ne váljon gúnyolódássá. Mert amúgy "a humor az együttélés kenőanyaga".

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.