Túlterjeszkedett a rossz, sokan csakazértis jót akarnak most tenni

belföld
2017 október 13., 06:07
comments 112
photo_camera Gégény István

„Régóta gyűlt már bennünk, hogy valamit mondani kellene, és az őcsényi eset volt az utolsó csepp a pohárban. Ez az eset határsértés volt, és világosan jeleznünk kellett: itt meg kell állni. 

Összekapaszkodtunk, felhúztunk egy kerítést és azt mondtuk, a félelem itt nem törhet át. 

Nem fogadjuk el, nem lépjünk tovább, mintha minden rendben lenne, különben el fognak szaporodni az ilyen esetek.”

Ezt Gégény István, a SZEMlélek blog alapítója mondja, aki Beer Miklóssal, Veiszer Alindával, Hajós Andrással és Gundel Takács Gáborral közösen petíciót indított múlt héten az erőszakosságig hevített közhangulat ellen, ennek pedig a vártnál sokkal nagyobb sikere lett.

„Mi, ennek a petíciónak az aláírói olyan országban akarunk élni, ahol a nézeteltéréseket a párbeszéd, a jog és a felebaráti szeretet szellemében igyekszünk megoldani”, írták, amihez azóta nyolcezren csatlakoztak, és érezhetően nagyobbat szólt a legtöbb hasonló internetes kezdeményezésnél. Amihez valószínűleg hozzájárult, hogy sokan érezték ugyanígy, hogy az őcsényi eset, majd Orbán Viktor nyílt kiállása a félelemből fakadó erőszak mellett az eddiginél is sötétebb és veszélyesebb útra viszi Magyarországot. Ebben a helyzetben különösen fontos volt, hogy valaki egészen más üzenetet fogalmazott meg.

Gégény szerint az is fontos volt, hogy a petícióban azt is leírták, mit várnak az emberektől. „Aki a továbbiakban aláírja ezt a petíciót, velünk együtt elkötelezi magát, hogy saját környezetében megkeresi, kialakítja azokat a fórumokat és eszközöket, amelyek segítségével közösen megoldást találhatunk a nemzetünket érintő súlyos kihívásokra. Ez munkával jár, de nem spórolhatjuk meg az erőfeszítést, ha nem akarjuk, hogy megsokasodjanak a hasonló esetek.”

„Túlterjeszkedett a rossz, sokan csakazértis jót akarnak most tenni” 

- mondja Gégény.

Az őcsényi eset óta valóban volt több hasonló kiállás is: Cserdi polgármestere meghívta az elüldözött menekülteket, ahogy Székely János szombathelyi püspök és a tihanyi babamúzeum is jelezte, szívesen fogadják őket. De mi a következő lépés?

Gégény szerint érezhetően nagy most a várakozás irányukba, ők viszont még nem biztosak abban, hogyan lehet ezt folytatni. Az biztos, hogy se párt, se nagy ellenzéki erő nem lesz belőlük, az viszont már nem kizárt, hogy országjárást kezdenek – kaptak erre buzdítást az aláíróktól. Ehhez a petíció elindítóinak össze kell ülnie, és ki kell találniuk a folytatást, de érzik, hogy nagy a felelősség.

„A vitakultúrát szerintem tudatosan irtották ki Magyarországon. Ennek jó példája, amit Orbán Viktor a héten mondott, aki érvek helyett ennyivel reagált arra, hogy Navracsics Tibor szerint nincs Soros-terv: Én tudom jól! Mi nem mondjuk magukról, hogy mi tudjuk jól”

 - mondja.

Ezzel együtt is Gégény szerint nem Orbánnak akartak üzenni, a petíció szövege már azelőtt megvolt, hogy a miniszterelnök olajat öntött volna a tűzre a nyilatkozatával.

Az egyházban sokszor szőnyeg alá söpört kérdéseket is feszegető SZEMlélek blog vezetője szerint az egyházi vezetésre jellemző, hogy nem jól kommunikál - ez csúcsosodott ki abban, amikor Erdő Péter ellépett a kamera elől a Hír TV őcsényi kérdése után. Gégény szerint amögött, hogy nem állnak ki ilyen ügyekben, részben az van, hogy nincsenek felkészülve a kommunikációs helyzetek kezelésére. Másrészt sok püspök mondja azt, hogy olyan nagy a zaj, hogy emiatt nem akarnak megszólalni. Gégény szerint viszont vannak olyan helyzetek, például a mostani, amikor a hallgatás már nem fogadható el. 

Ezért tartja fontosnak például Varga László kaposvári megyéspüspök kiállását a blogon, aki a szeretet fontosságáról írt. A nagyközönségnek ez lehet, hogy nem tűnik túl erősnek, de az egyházon belül érzik az erejét. És az is igaz Gégény szerint, hogy néhányan azért nem szólalnak meg, mert értésükre adják, hogy jobban járnak, ha nem teszik meg.

Így viszont előáll az a helyzet, hogy az emberek nagy része csak akkor találkozik a katolikus egyház üzeneteivel, amikor az adó egy százalékáért kampányolnak, mondja Gégény. „Miért nem plakátolnak ki máskor is üzeneteket például arról, hogy ne féljenek az emberek? Pénz biztosan lenne rá.”

Vannak persze, akik megszólalnak a kereszténység nevében, például a KDNP-s Aradszki András, aki a héten egyenesen a sátáni Soros-tervet emlegette a parlamentben, ami ellen rózsafüzérrel lehet küzdeni. Gégény azt mondta, Aradszki helyett szégyelli magát, és méltatlannak tartja a parlamenthez azt, amit mondott. Szerinte ez a szöveg politikai marketingfogás lehetett, amit a képviselő nem gondolhatott komolyan.

„Aki valóban imádkozza a rózsafüzért, az nem mond ilyet. Elmélkedő imádságról van szó, közben titkokat ismételgetünk, ezzel a saját szívünket hevítjük fel. 

A rózsafüzér nem valami vudu eszköz, amivel politikai ellenfelek ellen lehet harcolni. 

A saját magunkban megbúvó ördögi kísértések leküzdésében segíthet, de a képviselő nem erről beszélt.”

Arról, hogy pontosan mi ez a SZEMlélek blog, és hogyan igyekeznek valami pozitívat felmutatni ezekben a zűrzavaros időkben, például azzal, hogy párbeszédet kezdenek a katolikus közösségben a felülről érkező hallgatás ellenében, ajánljuk korábbi interjúnkat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.