Kísértet járja be Európát, a katalanizmus kísértete. Mi történne, ha a kontintens más országainak darabjai is megpróbálnának elszakadni anyaországuktól? A II. világháború óta ismert békés és sikeres Európának biztosan vége lenne, de mi most maradjunk csak Magyarországon. Mit tenne a magyar állam, ha az ország egy része megpróbálna katalán módra elszakadni?

Aki Magyarországon internetezik, az nyilván találkozott már a Facebookon és egyéb sötét helyeken olyan kijelentésekkel, hogy „ki kéne szakadni Magyarországból”, „legyen a Dunánál az országhatár” vagy éppen „az Újlipótváros csatlakozzon inkább Ausztriához”. Ezeket a többnyire kedvezőtlen eredményű választások után megsokasodó kesergéseket soha nem követi tényleges szeparatista mozgolódás - de mi lenne, ha valakinek nem csak a szája járna, és, akárcsak a katalánok, nekivágna a függetlenedésnek?

A 444 szakértő jogászok segítségével ezt a kérdést próbálta megválaszolni.

De mielőtt rátérnénk erre, ismételjük át, hogy pontosan mi történt az elmúlt hónapokban-hetekben Katalóniában és Spanyolországnak, aminek eredménye az elmúlt évtizedek legkomolyabb nyugat-európai alkotmányos válsága lett:

1. A katalán kormány úgy döntött, hogy népszavazást ír ki arról, hogy Katalónia különváljon-e Spanyolországtól.
   
2. A spanyol alkotmánybíróság közölte, hogy az ország területi egységéről nem lehet népszavazást tartani.
   
3. A katalánok okóber 1-én mégis megrendezték a népszavazást, ami kisebb incidensekkel ugyan, de lezajlott. A résztvevők döntő többsége a függetlenségre szavazott.
   
4. A katalán kormány ezek után ki is kiáltotta a függetlenséget, meg nem is.
   
5. A teljesen zavaros helyzet az elmúlt napokban odáig jutott, hogy a spanyolok vizsgálati fogságba helyezték a két legprominensebb katalán függetlenségpárti aktivistát. A vád ellenük zendülés, akárcsak a katalán autonóm rendőrség, a mossos d’esquadra vezetője ellen, aki a vád szerint nem tett meg mindent október 1-én a spanyol alkotmányos rend fenntartásáért, tehát a népszavazás megakadályozásért.
   
6. Miután a katalánok továbbra is mismásoltak a függetlenséggel kapcsolatban, a spanyolok egyszerűen felfüggesztették a katalán autonómiát, gyakorlatilag szélnek eresztették a katalán kormányt, és új tartományi választásokat írtak ki.

Az egyszerűség kedvéért mi azt próbáltuk megfejteni, hogy mi történne, ha Magyarország egy része pontosan ez a katalán forgatókönyv szerint próbálna meg elszakadni. A kérdés persze még így is bonyolult, minimum nemzetközi jogi, alkotmányjogi és büntetőjogi aspektusai is vannak. Ezek vizsgálatában Nagy Boldizsár nemzetközi jogász és Sepsi Tibor alkotmányjogász, az Így írnánk mi blog szerzője voltak segítségünkre. 

A 444 eredeti ötlete az volt, hogy Zala megyét próbáljuk meg függetlenné tenni. Sepsi Tibor azonban gyorsan lehűtötte lelkesedésünket a zalai zendüléssel kapcsolatban, mivel rámutatott, hogy „egy ilyen függetlenségi kezdeményezéshez legelőször is működő önkormányzás kell, ami a megyei szinten soha nem is volt igazán, 2014 óta meg még annyira sincs, mint előtte volt”. Szerinte egy városállammal reálisabb lenne lejátszani a függetlenség lehetőségét, úgyhogy a mi szemünk mindjárt meg is akadt ezek legjelentősebbikén, a Magyarországból egyébként is sok szempontból kilógó Budapesten. Sepsi szerint ezzel viszont az a gond, hogy az alaptörvény világosan leszögezi, hogy „Magyarország fővárosa Budapest”, de mi most ezzel nem foglalkozunk, legyen majd a Csonka-Csonka-Magyarország fővárosa Debrecen, Felcsút vagy amit akarnak a Budapest Köztársaságot teljesen körbevevő ország lakosai.

(Azon végképp ne akadjon fenn senki, hogy egy ország közepén lenne egy másik ország, ha Lesotho tud így létezni, Budapestnek is menni fog.)

Nagy Boldizsár szerint a budapestiek nehezen tudnának a nemzetközi jogra hivatkozva nekifutni a függetlenedés folyamatának. Szemben a katalánokkal, a budapestiek nem hivatkozhatnának a függetlenedésre egyébként sem feljogosító kisebbségi jogokra, így nekik a szakértő jogászok körében is állandóan vitatott önrendelkezéshez való jog maradna, ha az vonatkozna rájuk. Ez a jog a II. világháború utáni geopolitikai helyzetben leginkább a gyarmatok függetlenné válásakor került elő, amikor a népek önrendelkezéshez való jogával indokolták a nagy gyarmatbirodalmak felszámolását.

Budapesten nehéz lenne a gyarmati lét okozta szenvedésekkel indokolni az önrendelkezéshez való jog követelését. Nagy szerint marad az angol szaknyelv által „remedial self-determination”-nek, azaz nagyjából orvoslatot nyújtó önrendelkezésnek nevezett megoldás, ami akkor merül fel, ha egy országon belül egy csoport elviselhetetlen körülmények között kénytelen élni. Szerinte a kurdok esete jó példa erre, és részben Koszovó függetlenségéhez is ez volt a jogalap.

Az ENSZ 1970-es közgyűlésén elfogadott 2625-ös számú, az államok közötti baráti kapcsolatokról és az együttműködés nemzetközi jogi alapelveiről szóló határozat azonban kijelentette, hogy nem hivatkozhat önrendelkezési jogra az a nép, amely demokratikus országban él. Nagy szerint ez azt jelenti, hogy egy ilyen népnek kisebbségi jogai ugyan lehetnek, önrendelkezési joga viszont nem.

Ezzel le is lehetne zárni az ügyet, azonban ezek az érvek a katalánokat sem hatották meg. Demokratikus államban élnek, kisebbségként a világon egészen páratlan autonómiát élveznek, mégis élni akarnak az önrendelkezés jogával. Ebből következett a cikk elején röviden összefoglalt, máig megoldatlan spanyol alkotmányos válság. Ha pedig a katalánok belevágtak, 

a budapestiek is belevághatnának.

Egy ilyen kezdeményezés, akárcsak Spanyolországban, Magyarországon is alkotmányellenes lenne. Sepsi Tibor szerint „bármely ország területi egységének védelme következik az államiság és az alkotmányosság meglétéből, azon változhatni adott alkotmányos renden belül csak úgy lehet, ha erre az alkotmányozó lehetőséget ad”. Ha a fővárosi önkormányzat ennek ellenére kiírná a népszavazást, a magyar kormány minden bizonnyal a népszavazási törvény alapján kezdeményezné az ezt elrendelő önkormányzati határozat felülvizsgálását. Az ügyben a Kúria döntene, aminek Sepsi szerint nem lenne nehéz dolga, mivel a kérdés nem tartozik a fővárosi közgyűlés hatáskörébe, azaz az elrendelés törvénysértő lenne.

A Kúria elutasító ítélete után Budapest alkotmányjogi panasszal próbálkozhatna az Alkotmánybíróságon, de „az AB a 2012 óta kialakított gyakorlata alapján be sem fogadná a panaszt, úgyhogy jogszerűen népszavazást tartani nyilvánvalóan nem lehetne a kérdésben”. Egy kevésbé szabadságszerető népnek talán ez el is venné a kedvét a függetlenségtől, de a budapestieket természetesen nem ilyen fából faragták. Ahogy a katalánokat sem: őket nem érdelte sem a törvény, sem a spanyol alkotmánybíróság véleménye, és október 1-én igenis megtartották a népszavazásukat. Úgyhogy Budapest is meg fogja.

Hogy erre pontosan hogy reagálna a magyar állam, nagy részben politikai kérdés. Több millió szavazni vágyó katalánt a spanyolok sem tudtak megakadályozni az urnákhoz járulásban, nyilván a magyar államnak sem menne. Katalóniában volt néhány száz könnyebb sérült, hogy Budapesten pontosan mi történne az illegális népszavazás napján, az attól függ, hogy a kormány mennyire akar kemény lenni, illetve a feladattal megbízott rendőrök mennyire fegyelmezetten tudnak parancsot teljesíteni.

Mindenesetre Sepsi szerint a jogerős elutasítás ellenére megtartott népszavazásnak semmilyen joghatását nem ismerné el a magyar állam nyilván, és „ez a tankönyvi példája annak, amikor már egyetlen ügy is megalapozhatná az alaptörvény-ellenesen működő közgyűlés feloszlatását”. Ez ismét pontosan ugyanaz, ami Spanyolországban történik, ahol a kormány aktiválta az alkotmány 155. cikkét, amivel felfüggesztették a katalán autonómiát.

Ez Magyarországon Sepsi szerint pár hétig azért eltartana, mert be kellene járni a kormányhivatal - belügyminisztérium - kormány utat, majd elvi véleményt kérni az Alkotmánybíróságtól, és csak ez után dönthetne az országgyűlés. Ez azonban még mindig nem ad választ arra a kérdésre, hogy mi történne a függetlenedési folyamatot előremozdító közszolgákkal, magánszemélyekkel.

A spanyol álláspont szerint mindenki, aki részt vett az október 1-i népszavazáson, törvényt szegett. Több millió embert viszont nem lehet letartóztatni, így maradt a példastatuálás jogilag és politikailag egyaránt kissé homályos gyakorlata. A katalán rendőrség főnökét és a két aktivistát egyaránt zendüléssel vádolják, ami a rendőrfönök esetében világosabb ügy, mivel ott egy fegyveres testület tagja parancsot tagadott meg. A két aktivistát pedig a spanyol büntető törvénykönyv, a Código Penal 544. cikke alapján vádolják, amely a zendülést (sedición) olyan bűncselekményként határozza meg, amely „nyilvánosan és tömegesen” akadályoz meg közfeladatot ellátó személyeket a törvények végrehajtásában.

Jó hír a Budapest függetlenségéért küzdőknek, hogy a magyar Btk. szerint a zendülés vádja csak fegyveres testületek ellen alkalmazható. Ráadásul a Btk.-ban definiált állam elleni bűncselekmények közül egyet sem lehetne ráhúzni a függetlenségi népszavazást kezdeményezőkre vagy az azon szavazókra.

Sepsi Tibor szerint ha a kezdeményezés békés keretek között marad, tehát a függetlenségpártiak nemhogy nem alkalmaznak erőszakot és fenyegetést, de még ezek előkészületeit sem kezdik meg, és a dolog nem lép át a hazaárulásként ismert bűncselekménybe, tehát belföldön marad az ügy, 

addig az egész ügy a Btk.-n kívül maradhatna - legalábbis a civilek esetében.

A népszavazást erőltető budapesti közgyűlési tagok esetében a hűtlenség vádja felmerülhetne, és a Btk. 336 cikke által definiált „hatósági rendelkezés elleni uszítás” is, amely szerint „aki nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon hatóság rendelkezése ellen általános engedetlenségre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Tehát a politikusokat meg lehetne vádolni, de az olyan civil aktivistákat, mint a most letartóztatott két katalán, vagy pláne a népszavazáson részt vevő, a függetlenség ügyét egyszerűen csak támogató budapesti polgárokat nem. „Ha nincs erőszak és nincs külföldi államokkal kapcsolatfelvétel, akkor egyének ellen szankció sincs a mai magyar rendszerben” - mondja Sepsi. Aki azt azért hozzáteszi, hogy ha idáig jutnánk, a magyar állam minden bizonnyal jogalkotással válaszolna, és új Btk. tényállásokat vezetne be.

A magyar joghatóság nagyjából eddig terjed, ha Budapest továbbra is a függetlenséget erőlteti, a kialakult helyzet rendezéséhez ismét a nemzetközi joghoz kell nyúlnunk. Nagy Boldizsár szerint a kérdésben, hogy van-e joga egy országrésznek kiválni egy országból, a nemzetközi jog általában az államok egységét védi. Sőt, annyira a központi kormányzat oldalán áll, hogy amennyiben a magyar kormány a budapesti függetlenség leverésére mondjuk a V4 országok katonai segítségét kérné, még ez is jogszerű lenne.

A helyzet csak akkor változna, ha a fegyvert ragadó budapestieknek sikerülne mondjuk az Újlipótváros területét uralniuk. Ebben az esetben a korábbi bűnözőket a nemzetközi jog felkelőként ismené el, és kezdődhetne az évtizedes, véres polgárháború.