Eddig egyetlen ügyben, pont az Eliosnál volt kénytelen újraindítani egy már lezárt nyomozást az ügyészség az OLAF miatt

Összegezte Polt Péter legfőbb ügyész Szilágyi György jobbikos képviselő kérdésére, hogy hány ügyben fordult eddig az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF az ügyészséghez.

2012 óta az OLAF 40 esetben fordult a magyar hatóságokhoz. Valamennyi esetben az ügyészség elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt, az OLAF ajánlását csatolták a a nyomozás irataihoz.  Nyolc ügyben vádemelés nélkül megszüntették a nyomozást. Nyolc ügyben jutott el a bíróságig az ügy, jogerős ítélet mindeddig csak egy esetben született, nyomdaipari gépek beszerzésénél csaltak, illetve első fokig jutottak egy 770 milliós csomagolástechnológiai gépsorbeszerzés-ügyében. 

24 ügyben még folyik a nyomozás. És ott van az Elios-ügy. Schiffer András korábban már tett feljelentést a közterületi világítás uniós pénzen elvégzett korszerűsítése miatt, a nyomozást az ügyészség 2016-ban bűncselekmény hiányában szüntette meg.

Most januárban jelentette be a Pest Megyei Főügyészség, hogy újra nyomozni kezdett az Elios Innovatív Zrt. ügyében az OLAF ajánlása nyomán.

Az OLAF két évig tartó vizsgálat után közbeszerzési szabálytalanságokat, az eljárások manipulálását, a résztvevők közötti összeférhetetlenséget és csalás gyanúját is megállapította az Elios által megnyert közbeszerzéseknél. A gyanú szerint a miniszterelnök vejének, Tiborcz István tulajdonában álló cég összejátszott a projektek előkészítésén dolgozó Sistrade Kft.-vel Hamar Endrén keresztül. Hamar 2013 januárja és áprilisa között volt tulajdonos és vezető az Eliosban, tőle pedig pont Tiborcz vette át a cég vezetését. 

Az ügyészség már bejelentette, hogy évekig tart majd a nyomozás.

A hvg azt írja, hogy szembetűnő a Polt által most nyilvánosságra hozott listán, hogy az Elios-ügyön túl a Budapest Szíve projekthez kapcsolodó szerződéseket is csak az OLAF figyelemfelhívása után kezdte el vizsgálni az ügyészség, aztán szüntették meg a nyomozást. A belvárosra költött tízmilliárdot Brüsszel megpróbálta visszaszerezni, de a kormány ezt nem engedte. A méregdrágán épült játszóterek is az OLAF-nak tűntek fel, ezekben még zajlik a nyomozás.