• Az oktatási törvényre hivatkozva a magyar kormány blokkolja Ukrajna nemzetközi kapcsolatait, ami számukra élet-halál kérdése.
  
• Kárpátalján egyre durvább a helyzet, a magyar közösséget a kulturális központ felgyújtása után is érték atrocitások. Az ukrán kormány már a hadsereg bevetésén gondolkozik.
  
• Kijev szerint ezekért a provokációkért nagyrészt az orosz titkosszolgálat felelős, a hatóságok oroszbarát lengyel szélsőjobboldaliakat tartóztattak le. A magyar külügy viszont mindenféle bizonyíték nélkül azt állítja, hogy az ukrán kormány magyarellenes propagandája áll a támadások mögött.
  
• Egyre többen vádolják azzal az Orbán-kormányt, hogy nem a magyar kisebbség védelme motiválja, hanem az Ukrajnával háborúban álló Oroszország érdeke.
• Összefoglaljuk, mi történt az ungvári gyújtogatás óta, és Anton Sehovcov, az európai szélsőjobb ukrán kutatója segítségével próbálunk rendet vágni az ellentmondásos információk között.
  

A választási kampány miatt meglepően kevés szó esik róla, hogy a magyar kormánynak sikerült belekormányoznia magát egy világpolitikai konfliktusba. A magyar és az ukrán diplomácia egyre súlyosabb kijelentéseket tesz, miközben a szemlélőnek az a benyomása, hogy Kijevben és Budapesten párhuzamos valóságokban élnek.

A magyar megfejtés

Ebben a cikkben már részletesen végigvettem a történetet március elejéig: kétszer egymás után felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházát, amiről a megtámadott magyar szervezet és az ukrán hatóságok is azt állították, hogy ez Moszkva provokációja, a magyar kormányt viszont ez nem érdekelte. Szijjártó bekérette a nagykövetet, Németh Zsolt pedig kijelentette, hogy ez „terrorizmus”, ami az ukrán állam lelkén szárad: 

„az elkövető egyelőre ismeretlen, de a helyzet kialakulása mögött egyértelműen az a több hónapja zajló, központilag irányított magyarellenes kampány áll, amelyben az ukrán, és azon belül az ukrán állami média is az élen járt.”

Hogy érezzük ennek az abszurditását, vegyünk egy példát, egy sokkal kevésbé súlyos, kitalált esetet! Képzeljük el, hogy Budapesten valaki kővel bedobja a belga nagykövetség ablakát! Mire a belga kormány, bár az elkövetőkről semmit, de semmit nem tud, közli, hogy Orbán Viktor gyűlöletkampánya áll az eset mögött. Ezt az állítását pedig azután is fenntartja, hogy a magyar rendőrség már elkapta a két részeg ausztrál turistát, akiket a kődobálással vádol. Ja, és közben a belga kormány az „Állítsuk meg Brüsszelt!” plakátjaira hivatkozva hónapokon keresztül, minden eszközzel azért dolgozna  az Európai Unióban és az összes nemzetközi fórumon, hogy Magyarországnak minél rosszabb legyen. 

De még ezzel a túlzónak ható példával is keveset mondtunk. Az ungvári merényleteket ugyanis a rendőrség szerint nem egy mit sem sejtő harmadik fél, hanem Moszkva megrendelésére követték el, vagyis pont az Ukrajna egyik részét megszálló, vele fegyveres harcot folytató Oroszország akciója miatt támadják őket a magyar szomszédok. Az első gyújtogatás után a lengyel titkosszolgálat elfogta egy oroszbarát lengyel szélsőjobboldali szervezet két tagját, a második robbantás megszervezésével pedig az orosz felügyelet alatt álló Transznisztriából érkezett, és oda visszamenekülő férfit vádolnak.

Az elmúlt hetekben a magyar kormány már nem ismételte meg nyíltan azokat az állításait, hogy a központi magyarellenes propaganda által feltüzelt ukrán nacionalisták követték el az ungvári támadásokat, de minden közleményben azt követelte, hogy „az ukrán hatóságok védjék meg a kárpátaljai magyar kisebbséget”, és persze szót sem ejtett az oroszbarát gyanúsítottakról.

Közben viszont már készülődik a végső megfejtés is: a hétfői Magyar Idők már azt írta, hogy az oroszpárti vezetést megbuktató kijevi tüntetéseket a Soros-szervezetek irányították, és bizony

„Az sem lenne nagy csoda, ha egyszer kiderülne, hogy a magyar intézmények ellen elkövetett (terror)támadások mögött is Soros ügynökei állnak.”

(Ez a cikk amúgy a nyitánya volt egy olyan kommunikációs kampánynak, amely szerint a kijevi forradalmat a Soros-szervezetek rendezték meg. Érdekesség, hogy az írás szerzőjeként eredetileg Bayer Zsolt lehetett megadva, az MTI legalább is rá hivatkozva szemlézte a hírt és így vette át a vidéki laphálózat is. De most már szerző nélkül fut a cikk.)

Az atrocitások azonban nem maradtak abba. 

• Március 15-e előtt az ukrán szolgálatok fokozott ellenőrzéseket végeztek, mert attól tartottak, hogy valaki provokációra készülhet a kárpátaljai magyarok ellen. 
  
• A magyar nemzeti ünnepen el is fogtak egy Kijev felől érkező, késekkel, boxerekkel, botokkal felfegyverkezett társaságot Kárpátalja határán. Azt mondták, síelni indultak.
  
• Március 16-án hajnalban ismeretlen elkövetők betörték hét magyar rendszámú gépkocsi ablakait Beregszászban. Semjén Zsolt szerint ez „illeszkedik az utóbbi hetek magyarellenes megnyilvánulásainak sorába”.

Az ukrán hatóságok ezek után már tényleg rágörcsöltek a helyzetre. 

• Kárpátalja kormányzója rendeletben tiltotta be az arcot eltakaró maszkok és védősisakok viselését köztéri és tömegrendezvényeken.
  
• Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter arra kérte a belügyminisztert és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjét, hogy az általuk irányított szervek fokozzák jelenlétüket az orosz provokációkkal szembeni fellépés érdekében. 
  
• Sőt, a régió biztonsága érdekében az ukrán hadsereg egy zászlóaljnyi katonát – 800-1000 főt – kíván áttelepíteni keletről Beregszászra.
  

Akkor most örülünk? Nem!

Szijjártó Péter ugyanis a katonák átcsoportosítását nem úgy értékelte, hogy az állam próbálja szavatolni az állampolgárai biztonságát az ukrán nacionalistákkal, az orosz ügynökökkel vagy bárkivel szemben. Az MTI összefoglalója szerint ehelyett „aggodalmát fejezte ki”, amiért egy olyan városba érkeznek ukrán katonák, „ahol a legnagyobb a magyarság aránya” és amely „három NATO-tagállam közelében fekszik”. De a miniszter szerint „ennél még nyugtalanítóbb az ukrán honvédelmi tárca indoklása, amely szerint a lépésre Ukrajna területi integritásával szembeni fenyegetések miatt van szükség. Ez azt jelenti, hogy Kijevben fenyegető tényezőként tekintenek a magyar nemzeti közösségre.”

Szijjártó ezt nem sokkal azután mondta, hogy Ukrajna hivatalosan is NATO-aspiráns lett, de már évek óta nagyon szorosan együttműködik a katonai szövetséggel, már ha a magyar kormány ezt éppen nem blokkolja. Porosenko elnök szerint „Magyarországnak semmi köze hozzá, hol állomásoztat csapatokat Ukrajna”.

A kiszolgáltatott állam és a szélsőjobb

Érthetetlen ez az egész? Ha igen, annak nem csak az lehet az oka, hogy a magyar diplomácia igazi trollként viselkedik. Hanem az is, hogy nagyon keveset tudunk itthon Ukrajnáról. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy az első ungvári gyújtogatás után a Jobbik és az MSZP is beállt a magyar kormány álláspontja mellé, és az ukrán nacionalizmust ostorozta. Azóta pedig leginkább hallgatnak, bármi is történik Ukrajna és Magyarország között.

Vannak olyan kérdések, amelyeket tényleg nehéz átlátni innen. Ezekről kérdeztem a Political Capital meghívására Budapestre érkező Anton Sehovcov történészt, aki az orosz többségű Szevasztopolban született, ukrán állampolgár, és most egyebek mellett a bécsi Institut für die Wissenschaften vom Menschen kutatója. A szakterülete a szélsőjobb és az illiberalizmus.

Sehovcov szerint az ukrán-magyar konfliktus megértéséhez fontos tudatosítani, hogy Ukrajna mennyire kiszolgáltatott helyzetben van. 

„Ukrajna nem tagja a NATO-nak és az EU-nak, de rá van utalva a segítségükre. Ezért nem igazán vághat vissza egy olyan országnak, amely része ezeknek a szövetségeknek. Olyan ez, mint amikor egy felnőtt felpofoz egy gyereket.”

A magyar kormány és az orosz propaganda is azt ismételgeti, hogy az ukrán kormány nacionalista, és ezért üldözi a kisebbségeket. Sehovcov szerint „a kormány legfeljebb annyiban nacionalista, hogy meg akarja őrizni Ukrajna területi integritását az orosz hódítással szemben, és egy valóban független nemzetállamot akar fenntartani. A kormány vezetése a kisebbségekkel szemben általánosságban nem ellenséges, legfeljebb azt lehet a szemére vetni, hogy az oroszok elleni harc részeként az orosz kultúra és nyelv befolyását is vissza akarja szorítani.” Példaként említi az antikommunistának nevezett törvényt, amelynek valódi célja nem a kommunizmus szimbólumainak eltüntetése, hanem az oroszokkal közös történelem nyomainak felszámolása. 

Ahogy korábban a budapesti ukrán nagykövet, úgy Sehovcov is határozottan elutasítja, hogy az ukrán kormány támadná a magyar kisebbséget. A történész szerint nem igaz, hogy központilag irányított propaganda folyna a kárpátaljai közösség ellen. „Már csak azért sem, és ezzel nem akarok megbántani senkit, mert az ukrán nyilvánosságban egyáltalán nem központi kérdés a magyar vagy mondjuk a román kisebbség. Magyarország is akkor kezdett el szerepelni az ukrán médiában, amikor sorra jöttek a hírek Budapest bírálatairól. Másrészt nem is érdeke az ukrán kormánynak a feszült viszony, mert mint említettem, Magyarország a NATO tagja, akikhez mindennél jobban próbálnak közeledni.”

A kutató szerint a szélsőjobb társadalmi támogatottsága nem túl magas, a parlamentben is elenyésző a képviseletük. Ettől viszont még vannak olyan szélsőséges csoportok, amelyek félelmet kelthetnek Kárpátalján és az ország többi részén. Ráadásul egyes radikális csoportoknak vannak kapcsolataik a rendfenntartó erőkkel, és tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az oroszok elleni kelet-ukrajnai harcokban való részvételük miatt sokan elnézőbbek velük szemben. (Erről bővebben a Reuters részletes cikkében lehet olvasni.) 

„Előfordult, hogy ezek a csoportok náci karlendítésekkel masíroztak a nyílt utcán. Ami szégyen. Az pedig különösen, hogy a hatóságok ezt nem kezelték kellő komolysággal.”

Sehovcov ugyanakkor figyelmeztet, hogy vannak olyan álnacionalista szervezetek is, amelyek Oroszország aktív intézkedéseinek részeként próbálnak feszültséget szítani, és bebizonyítani, hogy Ukrajna nem tudja megvédeni a kisebbségeit. „Minden jel arra utal, hogy az ungvári gyújtogatásokat is ilyen csoportok követték el” - mondja.

A nyelvtörvényt és az oktatási törvényt Sehovcov öngólnak tartja, mert feldühítette a magyarokat, ahogy azt is, hogy Kijev olyan történelmi figurákat ismert el hivatalosan, akiket Lengyelország háborús bűnösnek tart. Sehovcov szerint a Fidesz arra várt, hogy az ukrán kormány hibázzon, és ezt az ürügyet a tényleg több sebből vérző oktatási törvénnyel meg is kapta.

Na, kinek jó ez az egész?

Összefoglalva:

• Ahogy sok más európai országban, úgy Ukrajnában is vannak masírozó nácik, de ez nem a kormány ideológiája, sőt nekik ezek kifejezetten ártanak.
  
• Az ukrán ultranacionalisták is okozhatnak problémákat, de speciel az ungvári támadásokat nem ők követték el. Hanem oroszbarát külföldiek.
• Kárpátalján megszaporodtak a magyar közösség elleni támadások, de nincs káosz, és például az EBESZ megfigyelői – akik éppen Szijjártó követelésére tartottak szemlét Kárpátalján – „nyugodtnak találták a helyzetet” az MTI szerint.
• A három év múlva életbe lépő oktatási törvény ügyében helyesen folytat tárgyalásokat a magyar kormány, de ehhez semmi szükség ilyen agresszióra, ami mélypontra vitte a kétoldalú kapcsolatokat.
  

A hivatalos magyar álláspont szerint Kijev ráront a magyar kisebbségre, és a kormányt vádolják az ungvári terrortámadások miatt, amelyeket a legfőbb ellenségük szervezhetett. Mindeközben a fideszes médiagépezet napok óta azt darálja, hogy a 2014-es forradalom, ami megteremtette az Oroszországtól független ukrán államot, valójában Soros György összeesküvése. 

Nehéz elképzelni, hogyan lehetne ennél durvábban szidalmazni egy szomszédos országot. De itt nem csak retorikáról van szó: amikor Ukrajna hivatalosan is tagjelölt lett a NATO-ban, Szijjártó azonnal bejelentette, hogy a soron következő NATO-Ukrajna miniszteri bizottsági üléseket és a NATO-Ukrajna csúcstalálkozót is megvétózza Magyarország, amíg Ukrajna a magyar nemzeti közösség érdekeit sértő javaslatokat és törvényeket vissza nem vonja. Azt pedig már korábban közölte, hogy Ukrajna uniós integrációját sem támogatják tovább.

Az ügy súlyát jelzi, hogy a NATO főtitkára és az amerikai kormány is határozottan kérte az ukránokat és a magyarokat, hogy egyezzenek meg végre. A Magyar Nemzet információi szerint pedig tizenegy NATO-tagállam, köztük Németország is hivatalos levélben jelezte tiltakozását, amiért Magyarország akadályozza a szövetség és Ukrajna közeledését.

Ha elfogadjuk, hogy ezek a diplomáciai lépések nem arányos vagy szükségszerű lépések a magyar fél részéről, akkor két lehetséges magyarázat marad. Az egyik, hogy a Fidesz kampánycélokra akarja felhasználni a konfliktust. Az ukrán külügyminisztérium például reményét fejezte ki, hogy Magyarország az április 8-i parlamenti választás után már nem fogja blokkolni az Ukrajna-NATO bizottság júliusra tervezett miniszteri szintű találkozóját. A kormányszóvivő pedig azt mondta, a választások után kiderül, milyen lesz az új kormány hozzáállása a magyar-ukrán kapcsolatokhoz, és ez „tényleg csak belpolitika volt-e, vagy mégiscsak az agresszor használja fel saját céljaira az EU egyik tagállamát”. Csakhogy nehéz lenne azt állítani, hogy az ukrán konfliktus fontos eleme lenne a magyar belpolitikának, a fideszes politikusok kampányüzenetei között egyáltalán nem is szerepel. Az elmúlt napokban is csak arról kezdtek beszélni, hogy Soros.

A másik lehetőség pedig az, amiről korábban részletesen írtunk: hogy Ukrajna elszigetelése és besározása Oroszország érdekeit szolgálja. Ezt Michael Gahler, a Fidesszel szövetséges német CDU képviselője fogalmazta meg a legélesebben, aki bár sokat bírálta a korábbi baloldali magyar kormányokat, és az áprilisi választáson is a kormánynak drukkol, de Ukrajnával szembeni lépései miatt

Putyin pincsijének nevezte Orbánt.

De nem csak ő fogalmazott szokatlanul keményen: a Chatham House elemzője szerint Orbánék „be akarnak nyalni” Putyinnak, míg az ukrán külügyminiszter helyettes azt mondta: „Meglehetősen kellemetlen nekünk az, hogy az EU és a NATO egyik tagja eszköz Moszkva kezében.”