Be kell valljam, az elmúlt bő három évben rendkívül megkedveltem az északi szélesszájú orrszarvúkat. Megesik ez akkor, amikor egy állatfaj utolsó hat példányát már névről ismerjük, és együtt követjük végig lassú kihalásukat a 44 éves korában elhunyt Angalifuval kezdve a 31 évesen elpusztult Nabirén és a 41 éves Nolán át egészen az utolsó hím, Sudan betegségéig és pusztulásáig. Így már csak Najin és Fatu, a két fogságban élő nőstény maradt nekünk.

Illetve a remény, hogy a faj feltámasztható.

Remény pedig van, nem is kevés. Oliver Ryder, a San Diegó-i Állatkert Intézetének konzervációs genetikáért felelős igazgatója és munkatársai a múlt csütörtökön, május 24-én publikálták tanulmányukat, melyben azt írják, hogy a faj feltámasztására, illetve életben tartására rendkívül jó esély van. Ez javarészt az állatkert konzervációs programjának köszönhető, mert a génadatbankjukban őrzött, nyolc északi szélesszájú orrszarvútól vett minta elemzése alapján elég nagy genetikai változatosságban sikerült megőrizni a fajta génállományát ahhoz, hogy valóban életképes állományt hozhassanak létre.

A faj feltámasztását könnyíti, hogy az északi szélesszájú orrszarvúk legközelebbi rokona, a szélesszájú orrszarvúk a kihalástól minden jel szerint sikeresen megmentett déli alfaja genetikailag elég közel áll az északi alfajhoz, így a déli nőstények képesek lennének kihordani az északi magzatokat. Joseph Bennett, a Carleton Egyetem konzervációs kutatója szerint az északi szélesszájú orrszarvú remek jelölt a fajmentésre, mert ilyen adottságokkal viszonylag jó esély van életképes állomány kitenyésztésére. Legalábbis a már évszázadok-ezredek óta kipusztult fajok, mint például a gyapjas mammut feltámasztására tett kísérleteknél nagyobb.

Más konzervációs szakemberek már kevésbé lelkesek. Ők jellemzően nem azért aggódnak, hogy a génmintákból nem lehetne kitenyészteni a fajtát, hanem amiatt, hogy az így újratenyésztett egyedeket nem lehetne visszaengedni a természetbe, ahol továbbra is ki lennének téve az orvvadászatnak és más veszélyeknek. Vagyis, ha fel is támasztanánk a fajt, az csak fogságban élhetne tovább. „Ökológusként inkább szeretnék a lehető legtermészetesebb körülmények között funkcionáló vad ökoszisztémákat látni” - mondta a New York Timesnak Jason Gilchrist, az edinburgh-i Napier Egyetem kutatója. Megint mások szerint a gyakorlatilag kipusztult állatfaj feltámasztására tett kísérlet értékes forrásokat von el azoktól az állatfajoktól, amelyeknek jobb esélyük volna a fennmaradásra.

Marty Kardos, a Montanai Egyetem evolúciós biológusa szerint pedig korántsem biztos, hogy a fajta feltámasztása sikerrel járna, mert ilyen kis mintából dolgozva sokkal nagyobb gyakorisággal fordulhatnak elő káros mutációk, amelyeknek így a teljes fajra káros hatása volna.

Ryder szerint kutatásukra nem úgy kell tekinteni, hogy más állatok helyett dolgoznak az orrszarvúk megmentésén, hanem azzal párhuzamosan. Szerinte az, hogy „több lehetőséget teremtenek a fajták továbbélésére, helyénvaló kihívás".