Drága olvasók, mielőtt kattintanák a videót, végezzenek légzésgyakorlatokat, és készítsenek be egy pohár vizet. Meg papírtörlőket, mert a vizet úgyis ki fogják köpni közben. Szeretném bemutatni az év eddigi toronymagasan legjobb vígjátékát, amit maga az Élet rendezett, de az érdem igazából a főszereplő páré.

Mint a filmtörténet zseniális alkotásai közül oly sok, ez a film is viszonylag egyszerű alaphelyzetből indít. Egy boltban lopáson kapnak egy fiatal párt. A történetbe azon a ponton csatlakozunk be, amikor a pár férfi tagja már feltartott kézzel áll egy, a kanadaiakra jellemzően joviális közeg, és egy, a rendőrnél fenyegetőbbnek tűnő civil előtt. Itt máris felhívnám a figyelmet a legjobb mellékszereplőnek járó Oscarra nagyon is esélyes eladóra, aki minden mozdulatával újabb és újabb rétegeket ad hozzá a filmhez.

A film a burleszk egyszerű eszközeivel él, kezdve a nyitójelenet csúcspontjától, amikor a pár férfi tagja lovagiasnak nem nevezhető gesztussal a csaját a rendőrre lökve próbál meglógni a boltból, hogy aztán

• bemeneküljön egy bezárt raktárba;
  
• onnan visszarohanjon a boltba;
  
• ahol egy zacskó tökmaggal (!!4!) próbálja felvenni a harcot az ekkor már sokkolót rántó rendőrrel.
  

Sorolhatnám még, de nem akarok minden poént lelőni. Legyen elég annyi, hogy a végén már öt felfegyverzett rendőr kell a gyanúsítottak elfogásához, pedig még csak a boltból se sikerült kijutniuk. Nézzék meg elejétől a végéig, nem fogják visszakérni ezt a 154 másodpercet az életükből.