Elon Musk kevesebb mint fél év alatt vált ünnepelt üzletemberből idiótává

Pert fontolgat Vern Unsworth brit búvár, amiért Elon Musk, a Tesla, a SpaceX és még egy rakás másik cég milliárdos vezetője pedofilnak nevezte a Twitteren. A 63 éves búvár korábban a CNN-nak adott interjújában PR-fogásnak nevezte a Musk és mérnökei által a thai barlangban rekedt gyerekek mentésére tervezett mini tengeralattjárót, ami szerinte teljesen használhatatlan volt a barlangi mentésnél. Unsworth azt is mondta, hogy Musk „feldughatja a tengeralattjárót oda, ahol fáj”.

Musk korábban azt újságolta el, hogy a thai haditengerészet mentésben dolgozó búvárainak tetszett a tengeralattjáró, és azt mondták, talán egyszer, pár módosítás után majd használni fogják nyílt vízen.

Miután Vern Unsworth kevésbé diplomatikusan mondta el a véleményét, Musk azt írta a Twitteren, hogy amikor ő a barlangnál járt (ahonnan egyébként elég hamar elküldték), a vízszint nem volt túl magas, és szerinte emiatt a tengeralattjárójában simán ki lehetett volna hozni a gyerekeket. Azt írta, hogy ha a búvár szerint nincs igaza, ossza meg a gyerekek megmentéséről készült videókat, hogy mindenki láthassa, milyenek voltak a merülési viszonyok a barlangban.

Nem sokkal később újra posztolt, azt írta a búvárnak, hogy inkább ne is mutassa meg a videót, mert nincs jelentősége, hiszen a tengeralattjárója igenis probléma nélkül végigmegy majd a barlangon most, hogy a gyerekeket már kihozták. Ennek a tweetnek az utolsó mondatában pedofilozta le Unsworth-öt a milliárdos minden bizonyíték vagy ok nélkül, pusztán azért, mert egy 63 éves, Thaiföldön élő brit a sztereotípiák szerint csak pedofil lehet.

Mikor az egyik követője ezt szóvá tette, a milliárdos ragaszkodott az igazához, azt írta, fogad a kommentelővel egy aláírt dollárban, hogy a búvár tényleg pedofil.

Ezután Musk mégis meggondolhatta magát, mert törölte a pedofilozó tweetet.

Most kapja is a kritikát rendesen, az emberek azt találgatják, mikor őrült meg. Tényleg dermesztő, hogy valaki ennyire képtelen legyen elviselni, ha egy projektje nem sikerül úgy, ahogy ő akarta, vagy ha valaki nagy nyilvánosság előtt kritizálja. Musk látszólag tényleg brutális zuhanást mutatott be, februárban még őt ünnepelte a világ, mikor sikeresen tesztelte az elvben a Mars elérésére is képes Falcon Heavy rakétát, most meg ugyanaz a világ csak széttárja a kezét ezen a szánnivaló hülyeségen.

A helyzet azonban az, hogy Elon Musk valószínűleg mindig is labilis volt, az internet pedig a legrosszabbat hozza ki belőle.

Persze, Elon Musknak rengeteg remek ötlete van, és cégei nagy pillanatokat is adtak a világnak, például ezt, amikor a Falcon-9 rakéta először tért vissza szerencsésen a Földre egy műhold pályára állítása után:

A róla és a cégeiről szóló negatív híreket azonban nagyon nem szereti, és nagyon rosszul is kezeli őket. Már azt is nehezen viselte, amikor 2013-ban nagy nyilvánosságot kapott, hogy a Tesla rengeteget költ washingtoni lobbizásra, és hogy Musk a republikánusoknak és a demokratáknak is juttat pénzt. Akkoriban azzal is vádolták, hogy cégei sikerét és piaci pozícióit annak is köszönheti, hogy a lobbi miatt jóban van az állami vezetőkkel.

Szintén nem tudta lenyelni, amikor három éve az Amazon tulajdonosa, Jeff Bezos arról posztolt a Twitterre, hogy űrkutatással foglalkozó cége, a Blue Origin sikeresen visszajuttatott a Földre egy kilőtt rakétát. Akkoriban a SpaceX-nek nem ment valami jól, hiszen épp a Blue Origin sikere előtt néhány hónappal robbant fel egy teszt közben a SpaceX Falcon nevű rakétája. Musk ekkor elkezdte kijavítgatni Bezos kijelentéseit, és úgy érezte, muszáj kiírnia a Twitterre, hogy a SpaceX egyik kisebb rakétája már sikeresen visszatért a Földre korábban.

Idén májusban már Donald Trumphoz hasonló modorban kritizálta az „unalmas kérdéseket feltevő” újságírókat, amiért a Tesla a vártnál rosszabb üzleti jelentése után a reakcióját kérték. A jelentés után piaci elemzők elkezdtek írni arról, mi lehet a probléma a céggel, ez is nagyon beakadt neki, ezért bejelentette, hogy elkezdi egy Pravda nevű oldal fejlesztését, amin az emberek minősíthetik az újságírókat, akik Musk szerint indokolatlanul negatív cikkekben számolnak be a Tesla dolgairól, és csak le akarják járatni őt. Musk szerint őt az újságírók már azzal negatív színben tüntetik fel, hogy milliárdosnak nevezik, hiszen ettől a szótól az embereknek rögtön az érdemtelenül szerzett vagyon jut az eszébe, nem pedig egy olyan alkotó elme, mint Elon Muské. Ez persze lehet, hogy így van, de az azért mégis vicces, hogy a világ 54. leggazdagabb embere kiakadjon azon, hogy milliárdosnak nevezik.

De nem kellett sokat várni Musk következő botrányára: júniusban kiderült, hogy ő a republikánus párt egy akcióbizottságának egyik legnagyobb támogatója. Erre is a Twitteren reagált, azt írta, minden évben utal egy jelképes összeget mindkét nagy amerikai pártnak „a párbeszéd fenntartása érdekében”, de eddig nem nézte meg ő maga csekkeket, így nem tudta, pontosan mennyit ad.

Elon Musk annyira nehezen viseli a kritikát, hogy gyakran random twitterezőkkel is vitába száll, ha azok beszólnak neki valamiért, akár alappal, akár alaptalanul. Ez felmerül néhány hete egy, a Bloombergnek adott interjújában is, ahol Musk megígérte, hogy kicsit visszavesz majd az interneten. Ez most egy pedofilozással sikerült.

2017 júniusában egyébként a kételkedők számára is nyilvánvalóvá vált, hogy Elon Musknak komoly problémái vannak, akkor arról posztolt a Twitteren, hogy nyugtatót fogyaszt vörös borral.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.