Viszonzatlannak tűnik Trump Putyin iránt érzett szerelme :-(

Hát, ha Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozóját a nyitó kézfogásuk alapján kell megítélni, akkor az

váratlanul fagyosra sikeredett.

Trump ugyan bepróbálkozott egy kacsintással, de ettől eltekintve két, rendkívül feszült és ideges embert láthattunk. Kézfogásuk például alig három másodpercig tartott, pedig Trump kifejezetten szereti szorongatni tárgyalópartnereit. De most nem volt alkalma megpróbálni vállból kiszakítani Putyin kezét, csak egy kósza kis csuklósimogatásra futotta:

A feszült kezdés meglepő az előzmények után. Trump a maga részéről a múlt héten még a NATO-t is megpróbálta szétverni belengetett, majd visszavont fenyegetéseivel, hogy aztán a csúcs előtti hétvégén

az Európai Uniót vágja rá elsőként a kérdésre, hogy kik az Egyesült Államok ellenségei.

Hétfőn hajnalban pedig, amikor álmából ébredve azonnal twitterezni kezd, az Egyesült Államokat hibáztatta a rossz viszonyért:

„SOHA se volt rosszabb a kapcsolatunk Oroszországgal, hála sok évnyi amerikai ostobaságnak és hülyeségnek, és most a Megbundázott Boszorkányüldözésnek!”

Soha, értik? A berlini blokád, az 56-os forradalom, a szuezi válság, a koreai és a vietnami háborúk, illetve a kölcsönösen garantált pusztítás bő negyven éve alatt se volt olyan rossz a viszony, mint most, amikor az Egyesült Államok szerény szankciókkal bünteti az oroszokat, amiért azok megszállnak egy szomszédos országot, vagy éppen az amerikai elnökválasztásba avatkoznak be titkosszolgálataikkal.

Persze volt, akinek tetszett Trump posztja, például az Oroszországi Föderáció Külügyminisztériumának, amely előbb lájkolta, majd retweetelte azt:

Trump maga saját bevallása szerint „csekély várakozásokkal” nézett a találkozó elé. Tweetje után az oroszokban azért feltámadhatott a remény, hogy, bár az előzetes megállapodás szerint kötetlen megbeszélést folytatnak csak, valamit csak sikerül kisajtolniuk Trumpból, aki eddigi diplomáciai ténykedése során egy dolgot bizonyított:

nem a tényleges eredmények, hanem a jól kommunikálható lózungok érdeklik csak, leginkább az, hogy a találkozó után egy sajtótájékoztatón verhesse a mellét.

Az, hogy mivel, tulajdonképpen mindegy is. Kim Dzsongunnal folytatott tárgyalásai után például azzal, hogy micsoda engedményeket tett a semmiért Észak-Koreának, például azzal, hogy saját hadseregével és kormányával sem egyeztetve felfüggesztette az amerikaiak Dél-Koreával közös évi rendes hadgyakorlatát.

Az oroszok azért is bízhattak benne, hogy valamit csak sikerül kicsikarniuk Trumpból, mert az amerikai elnök az előző héten tényleg minden tőle telhetőt megtett azért, hogy viszályt szítson a NATO-ban. Amikor első napi teljesítményét - Trump ugyan szavakban keménykedett, de utána készségesen megszavazott mindent, amit kormánya és szövetségesei akartak - a sajtó úgy értékelte, hogy mégsem okozott botrányt, másnap reggel fél órás késés után rárugta az ajtót szövetségeseire. Akik aztán bölcsen megígérték ugyanazt, amit a NATO 2014-es csúcstalálkozóján már megfogadtak, hogy 2024-re mindenki valóban a GDP két százalékára növeli katonai kiadásait, és készségesen úgy tettek, mintha ezt Trump erőszakolta volna ki a hisztijével. Így történhetett, hogy mostanra már Trump is rendkívül gyümölcsözőnek érezze a múlt heti csúcstalálkozót. Mielőtt Putyinnal találkozott volna, vendéglátójukkal, Sauli Niinistö finn elnökkel reggelizett, és neki már úgy értékelte a történteket, hogy

„a NATO szerintem sose volt erősebb. És az egész nagyon... az eleje kicsit kemény volt, de aztán az egész szeretetbe fordult. Valóban csodálatos találkozó volt, és mindannyian összejöttünk, ez pedig megéri".

A találkozót ennek megfelelően Putyin kezdte erősebben, egy udvariasnak nem nevezhető, bő egy órás késéssel - a gépe 55 perccel a tervezett után landolt. Jó, mindenkivel megesik, hogy elkésik egy fontos találkozójáról, de ne legyenek kétségeik affelől, hogy Putyin élni is szokott ezzel:

Az összesítésből látszik, hogy Putyin azokat várakoztatja meg leginkább, akikkel komoly vitája van. Angela Merkel például egy fél napot várhatott rá, a top 5-be rajta kívül még Sinzo Abe képviseli az ún. szabad világot, amúgy két ukrán - egy szövetséges és egy ellenséges - miniszterelnök és a mindig lelkesen csicskáztatott belarusz diktátor, Lukasenka fért fel. Trump most az ENSZ és Narandra Modi indiai kormányfő szintjére került Putyinnál. Persze Trump se maradt adósa, Putyin késésére reagálva ő meg a szállodai szobájából nem volt hajlandó kijönni, így végül sikerült neki később megérkeznie a találkozó helyszínére, a finn elnök palotájába.

Pedig amúgy a Kreml is hasonló hangnemben kommunikálta várakozásait, mint a Fehér Ház. Dmitrij Peskov, Putyin szóvivője szerint abban bíznak, hogy megtehetik az első apró lépéseket a rendkívül megromlott kapcsolat javításáért. Később Oroszország washingtoni nagykövetsége is nyilvánosságra hozta, hogy mikről akart volna beszélgetni Putyin Trumppal: a kétoldalú kapcsolatok normalizálásáról és a nemzetközi helyzetről, különös tekintettel Ukrajnára, Szíriára és a Koreai-félszigetre".

A négyszemközti megbeszélésük előtt, amikor mindkét elnök röviden szólt a sajtóhoz, Trump ezek egyikét se említette. Mondjuk az is igaz, hogy Putyinnak, aki a Krim lerohanása óta eltelt éveket kvázi páriaként élte meg a nemzetközi diplomáciában, már önmagában az is eredmény, hogy Trump márciusban lelkesen lecsapott a csúcstalálkozó ötletére, és hogy a létrejöttét még az se akadályozta meg, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium a hétfői csúcsot megelőző pénteken 12 orosz titkosügynököt vádolt meg beavatkozással az amerikai elnökválasztásba.

Maga a (kizárólag tolmácsaik) társaságában folytatott beszélgetés ugyanakkor a tervezett másfél órásnál jóval tovább húzódott, végűl bő két és fél órát tartott. Így az eredetileg munkaebédnek tervezett közös étkezésen, amelyen már Jon Huntsman nagykövet, egykori elnökjelölt, Mike Pompeo külügyminiszter, John Kelly kabinetfőnök, John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó és Fiona Hill Oroszország-szakértő is Trump mellett volt, korai vacsorává alakult, helyi idő szerint fél ötkor kezdődött csak el.

Arról, hogy négyszemközt miről beszéltek, a tárgyalásról távozóban Trump csak annyit felelt egy bekiabált újságírói kérdésre, hogy „szerintem jó kezdés volt, nagyon nagyon jó kezdés mindenkinek”.