Kiadták a bírósági vezetőknek, hogy találjanak a belső ellenzék által elkövetett törvénytelenségeket

jog
2018 augusztus 30., 06:49
comments 341

Legalább három törvénytelenséget kell találnia a bírósági vezetőknek az Országos Bírói Tanács (OBT) működésében

- ez szerepel abban a belső levélben, aminek tartalmáról a HVG írt. A lap szerint Handó Tünde, az igazságszolgáltatást irányító Országos Bírósági Hivatal (OBH) vezetője levelet írt helyi bírósági vezetőknek, ítélőtáblai és törvényszéki elnököknek, és arra kéri őket, hogy keressenek "törvénytelenségeket" az OBT működésében.

Ez a felkérés több szempontból is problémás.

Az OBT egy bírák által választott önkormányzati testület, és az a feladata, hogy Handó munkáját ellenőrizze. Az igazságszolgáltatásban és környékén senki másnak nincs ehhez joga, viszont az OBT-nek törvényben előírt módon ez a dolga. Úgy tűnik, hogy Handó szándékosan próbálja csökkenteni a kifejezetten az ő hatalmát korlátozni hivatott egyetlen munkájának hatékonyságát.

Közben a helyi bírósági vezetőket Handó nevezi ki, így gyakorlatilag munkáltatóként, tőle szakmailag és egzisztenciálisan függő embereknek ad utasítást, hogy vélt vagy valós szakmai ellenfeleit támadja, amit a helyi vezetők akkor is nehezen utasíthatnak vissza, ha egyébként az OBH és az OBT között zajló csatában nem Handóval értenek egyet.

Handó és az OBT háborúja már hónapok óta tart. Idén januárban az Országos Bírói Tanács választásakor Handó Tünde kritikusai is bekerültek az őt ellenőrző testületbe, így a korábbi, mély egyetértésben zajló működéshez képest valódi vizsgálatok indultak például az OBH vezetőjének vitatott kinevezési gyakorlata miatt. Handó munkájának ellenőrzését nem viselte különösebben jól, fegyelmi vizsgálatokat indítottak az "ellenzékinek" gondolt bírák ellen, és hazaárulónak nevezte azokat a bírókat, akiről feltételezte, hogy az övétől eltérő véleményen vannak a kormány különbíróságos terveivel kapcsolatban. A harc odáig fajult, hogy a Handóval kritikus bírák már viszonylag nyíltan beszélnek a belső problémákról.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.