Elon Musk három évig nem lehet a Tesla elnöke

külföld
2018 szeptember 30., 06:01
comments 140

Alkut kötött az amerikai tőzsdefelügyelettel (SEC) Elon Mus és a Tesla. Musk és a cég is 20-20 millió dollár büntetést fizet, és Musk lemond a cég elnöki posztjáról - cserébe maradhat vezérigazgató. Ha nem állapodnak meg, és az SEC lefolytatta volna az eljárást, Musk a vezérigazgatóságot is bukhatta volna.

link Forrás

Az SEC Musk egyik meggondolatlan tweetje miatt indított vizsgálatot bennfentes kereskedelem gyanújával. Musk augusztus 7-én posztolta, hogy "fontolgatom a Tesla kivonását 420 dolláros árfolyamon. A források biztosítottak". Vagyis azt, hogy visszavásárolná cége közkézen forgó részvényeit, hogy újra teljesen magántulajdonba vegye azt.

A megállapodás elég hirtelen fordulat a történetben, péntekig úgy tűnt, hogy Musk harcolni fog az SEC vádjai ellen. A New York Times rálátó forrásai szerint Musk ügyvédei pénteken győzhették meg őt és a céget arról, hogy talán mégis érdemesebb lenne kiegyezni az SEC-vel.

A Times szerint az egész történet mögött Musk hiúsága állhat, aki a szívére vette, hogy a tőzsdén sokan a cég bukására játszottak, shortolták a részvényeket. Erre amúgy van ok játszani, a Tesla eléggé szenved azzal, hogy teljesíteni tudja hangzatos céljait, de egyelőre nem sikerült eléggé felfuttatnia a termelését, hogy teljesíteni tudja az igényeket. Emiatt kezdi elveszíteni korábbi előnyét is az elektromos autók gyorsan fejlődő és bővülő piacán, ahova 2018-ra gyakorlatilag minden nagy, hagyományos autógyártó is megérkezett a maga kifinomult, tökéletesre hangolt és optimalizált gyártókapacitásával, amivel a Teslával szemben képesek is termelési céljaik elérésére.

A Musk tweetjei után indult vizsgálat hatására amúgy a Tesla árfolyama zuhanni kezdett, pénteken például 14 százalékot esett - igazolva ezzel mindazokat, akik shortra játszottak a tőzsdén.

A mostani megállapodás értelmében a Tesla kvázi gyámokat nevez ki Musk mellé. Két független igazgatót is kineveznek a céghez, és a jövőben monitorozni fogják Musk kommunikációját a befektetőkkel. Az átláthatóság érdekében egy bizottságot is felállítanak, amely ellenőrizni fogja, hogy mikor mit hoznak nyilvánosságra a cégről, és azt is, hogy milyen érdekütközések lehetnek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.