Milyen az élet a Facebook törlése után? Felszabadító, de dolgozni kell érte

  • Egymást érik a botrányok a Facebook környékén, de a jelek szerint ez sem elég ahhoz, hogy tömegesen hagyják ott az emberek a közösségi oldalt. 
  • Különösen igaz ez Magyarországon, ahol nem is nagyon létezik a Facebooknak netes alternatívája, sokak számára vált ez az oldal a mindennapok szervezésének legfőbb felületévé. 
  • Mi négy olyan emberrel beszélgettünk, akik úgy döntöttek, hogy elég volt, és hosszabb időre vagy végleg, de otthagyták a Facebookot. 

2018 lett az az év, amikor mindenki számára bizonyossá vált, hogy a Facebook tényleg nem az az ártatlan és barátságos közösségi oldal, melynek szeretné mutatni magát. Az évet végigkísérték a botrányok, az adatkezelési visszaélésektől az álhírek terjedéséig, és közben az is nyilvánvalóvá vált, hogy a túlzásba vitt facebookozás árthat a mentális egészségünknek is

Ebben a légkörben nem csoda, hogy a tavalyi év végén már arról születtek morálfilozófiai elmélkedések, hogy vajon erkölcsi kötelességünk-e törölni magunkat az oldalról. De bármilyen jól hangzanak is ezek a felvetések, a valóságban a profilunk törlése jóval nagyobb kihívás. A Facebook mára ugyanis sokunk életének egyik legfőbb szervezőfelülete lett: itt találhatjuk meg az összes ismerősünket, itt követjük a számunkra érdekes oldalakat, itt rendeződnek össze az eseményeink, és sokan érezhetik úgy, hogy egyszerűen túl sok fronton használják egyszerre ezt az oldalt ahhoz, hogy simán lemondjanak róla. 

Hogy megtudjuk, hogyan néz ki az életünk a Facebook elengedése után, beszéltünk négy olyan emberrel, akik vagy végleg törölték magukat vagy hosszabb időre otthagyták a közösségi oldalt. 

  • Tamás* doktori hallgató, már évekkel ezelőtt, még az adatkezelési botrányok kirobbanása előtt törölte magát, és azóta sem bánta meg. Nála a Facebookon elpazarolt idő okozta a fő problémát. 
  • A kurátorként dolgozó Miklós hosszas mérlegelés után pár hete törölte le mindenhonnan a Facebookot. 
  • Etele személyes jó barátunk, az Index és a 444 külsejét is megtervező webdizájner, aki évek óta New Yorkban él, és augusztusban törölte végleg a profilját. 
  • Hermelin, az MKE hallgatója az egyetlen kivétel: ő nem törölte magát végleg, eddig háromszor félévre hagyta ott az oldalt, a legutóbbi ilyen szünete épp pár hete ért véget. 

A négy beszélgetőtársunkban közös, hogy mind ahhoz a húszas-harmincas generációhoz tartoznak, amely talán a leginkább használja magától értetődően a Facebookot, és mely számára a közösségi oldal életvezetési funkciója a legtermészetesebbnek hat. Mind a négyen viszonylag régen, még 2010 előtt regisztráltak. 

Közülük Tamás törölte magát a legrégebben, még 2015-ben. Ekkor még bőven a Facebook különféle nagyobb botrányai előtt jártunk, az ő döntése mögött elsősorban személyes ok áll: éppen a szakdolgozatát írta, és úgy érezte, hogy rengeteg időt pazarol el a Facebookra. 

Ekkor egy Egyesült Államokban élő barátja mesélt neki arról, hogy ott már terjed egy külön alkalmazás, amely a telepítés után megszállja a gépünket, és csak az előre megadott időszakokban engedi megnyitni a Facebookot, így pont azokat a pótcselekvésként történő böngészéseket lehet kiküszöbölni, melyek Tamást is zavarták. Végül ő mégsem az alkalmazáshoz nyúlt, hanem hirtelen felindulásból megszüntette a fiókját. 

Szintén egy hirtelen döntés vezetett ahhoz, hogy Hermelin félévre otthagyja a Facebookot, a hat hónapnyi szünet után most decemberben tért éppen vissza. Ez már a harmadik ilyen féléves kihagyása volt. Legutóbb az bosszantotta fel, hogy nem lehetett leiratkozni az értesítésekről, amikor ugyanis megpróbálta, akkor a Facebook elkezdett olyan események és oldalak után emlékeztetőket küldeni, amihez semmi köze nem volt. De a döntés, hogy ismét ott akarja hagyni, már régóta érett.  

Ez egyrészt abból táplálkozott, hogy a Facebook egyre több információt akar rólunk, egyre pofátlanabbul. De mint mondta, még hangsúlyosabb volt a személyes szál: ahogy rendre azon kapta magát, hogy ül otthon, és rengeteget használja az oldalt a nagy semmire. 

„Nagyon nagy mentális kontroll kell ahhoz, hogy amikor leülsz a gép elé, hogy megnézd, mi van az ismerőseiddel, akkor ebből ne egy végtelenségig tartó kattintgatás legyen.”

Pár héttel ezelőtt azért tért vissza, mert még fél évvel ezelőtt csinált egy csoportot, ami a távollétében elég sikeres lett, több ezer tagja lett, és erre akart ránézni. De úgy sejti, hogy most sem fog huzamosabb ideig maradni. Korábban leginkább arra akarta használni a Facebookot, hogy követni tudja, mi történik az ismerőseivel, és hogy mi történik a világban. De ma már úgy érzi, hogy a Facebook erre egyszerűen nem alkalmas: „Minek töltsem az időm azzal, hogy a hírfolyamomat nézegetem, miközben semmi nem történik, és mégis rettentően szorongok tőle, hogy még ez is tudnom kéne, meg ebből is kimaradok.” – mondta erről. 

Miklós 2008 óta használta a Facebookot, és saját elmondása szerint abszolút függő volt: például egy idő után azt vette észre magán, hogy már nem is nyit meg híroldalakat, csak a közösségi oldalon elé kerülő hírekre kattint. Baráti társaságukban állandó vicctéma volt vele kapcsolatban, hogy ő csak úgy oszt meg cikkeket a Facebookon, hogy nem is olvasta őket. Miklós maga is érezte, hogy a Facebookon szembejövő információ a tényleges tájékozódás rovására megy, egyre nőtt az elmentett, de később soha többé nem megnyitott cikkek száma a böngészőjében. 

Párhuzamosan ezzel egyre inkább úgy érezte, hogy a Facebook nem alkalmas érdemi beszélgetések lefolytatására. A telefonját már egyáltalán nem használta telefonként, a baráti körei mentén pedig Facebook-csetek alakultak ki, melyekben folyamatos, de meglehetősen értelmetlen kommunikáció zajlott. Aztán egy évvel ezelőtt egy közeli barátja külföldre költözött, és a vele való kapcsolatfenntartási kísérletek közben jött rá arra, hogy a csetelés egyszerűen nem alkalmas erre a célra. Emellett pedig ő is folyamatosan követte a híreket arról, hogy mit művelnek a techóriások: például, hogy mennyire nem vigyáznak az adatainkra, vagy az örök vitát, hogy akkor hallgatja-e a telefonunk, amit a jelenlétében beszélgetünk, vagy sem. 

A baráti körében egy ideje már téma, hogy mit kezdjenek a Facebookkal, és voltak, akik törölték is a telefonjukról az alkalmazást. Miklós azt találta ki, hogy fokozatosan felépít egy Facebook-mentes életet, de ez végül nem jött össze: egy ponton úgy döntött, hogy akkor pár nap, és végleg vége. Az utolsó lökést az jelentette, amikor kiderült, hogy a Facebook felbérelt egy céget, hogy Soros György után kutakodjanak

„Eddig is tudtuk, hogy profitorientáltan kezelik az adatainkat, azt is, hogy milyen szerepet játszottak az amerikai választásokban, ahogy azt is, hogy hatékony eszközét jelenti az oldal az álhírek terjedésének, és nem nagyon lép fel ez ellen, de itt az derült ki, hogy a Facebook tudatosan csinált rosszat” – mesélte Miklós, akinek döntését az is befolyásolta, hogy időközben itthon ő is Soros-bérenccé vált, mivel a CEU alkalmazottja lett. 

Mint fogalmazott, azt érezte, hogy a Facebook ebben az esetben olyan tevékenységet folytatott, amit már rég nem lenne szabad tolerálni sem, ehhez képest ő igénybe is veszi, ezzel pedig legitimálja és hozzájárul a profittermelésükhöz is: „És miközben évek óta magától értetődő, hogy bojkottáljuk a CBA-t, vagy hogy nem jártunk a Macesz Huszárba, vagy képzőművészként nem járunk a Design Terminál közegébe, ehhez képest a Facebookot boldogan használtam.” 

Az életviteli indokok így kapcsolódtak össze a politikai szempontokkal. Hasonlóan számítottak a közéleti-politikai szempontok Etele számára is, aki 2018 augusztusában törölte magát. Ekkor már évek óta New Yorkban élt, és mint írta, már egy éve gondolkozott azon, hogy ott kéne hagynia a Facebookot. Aztán amikor kitört a Cambridge Analytica-botrány, deaktiválta magát, a Facebooknak a rohingya népirtásban betöltött szerepét bemutató cikkek után pedig teljesen törölte a fiókját. 

Mint mesélte, a Facebook adatkezelési visszaéléseit bemutató cikkeknek nagy szerepe volt a döntése megalapozásában. Ott volt például a Gizmodo cikke, ami azt mutatta be, ahogy egy prostituáltként dolgozó nő valós életbeli profilját kötötte össze a Facebook a klienseivel, annak ellenére, hogy a nő külön emailcímet és telefonszámot tartott fenn a klienseivel való kapcsolattartásra. Etele szerint a profilja megszüntetése óta is több nagyobb botrány volt már, amelyek megerősítették abban, hogy jól döntött, legutóbb éppen arról, hogy a Facebook hozzáférést biztosított a felhasználók privát üzeneteihez több cég, például a Microsoft vagy a Sony számára. 

Az adatkezelési botrányokról Hermelin is sokat olvasott, és ugyan ő nem érzi veszélyben magát, mivel figyelt arra, hogy semmi érzékeny információ vagy tartalom ne legyen elérhető a Facebook-fiókjában, azt szerinte is rossz érzés tudni, hogy mások ki vannak szolgáltatva ennek. 

Eleinte lemaradhatsz dolgokról 

A válaszadóink közül többen is kiemelték, hogy nagyon nehéz törölni a Facebookot az életedből. Miklós például azt tapasztalta, hogy az alkalmazás többször is újratelepítette magát a tabletjén, a Facebook pedig az első naptól kezdve levelekkel bombázza, hogy mi mindenből marad ki, amiért nem látogatja az oldalt. Pedig ő még nem is törölte a profilját, az elmúlt években ugyanis annyira aktívan használta a Facebookot, hogy rengeteg személyes emléke ott gyűlt össze, ezért még ki kell találnia, azokkal mit kezdjen. A profilját 2015-ben törlő Tamás oldalát utána többször újraaktiválta a Facebook, több körbe került, mire végleg el tudta tüntetni magát az oldalról. 

Naiv dolog lenne persze azt gondolni, hogy a Facebook elhagyásával automatikusan csökken a számítógépünk vagy a telefonunk előtt értelmetlen kattintással töltött idő. Tamás a profilja törlése előtt épp a figyelemökonómiáról olvasott egy könyvet, arról, hogy a technológia térhódításával hogyan alakul át a kereslet-kínálat viszonyrendszere, és amíg régen fizettél azért, hogy megkapj egy szolgáltatást, mostanra az vált elterjedtté, hogy a netes jelenléteddel profitot termelsz valaki más számára. 

Tamás szerint épp ezért ez a jelenség nem szűkíthető le a Facebookra, a figyelmünkért és jelenlétünkért versenyző platformok tágabb problémát jelentenek. A Facebook szerinte épp azért lehet sikeres e versengésben, mert felkínálja azt az illúziót, hogy a közösségi oldalon böngészve összerendezve, egy helyre gyűjtve kaphatjuk meg a számunkra fontos információkat. Az elmúlt évek botrányai viszont épp azt mutatták meg, hogy ez nincs így, 

Hermelin is azt vette észre magán, hogy a Facebook-mentesen töltött hat hónap alatt időnként ugyanúgy az internet előtt ragadt, de több időt töltött mentálisan nem kimerítő, céltalan felületeken: például feliratkozott őt érdeklő Youtube-csatornákra, és azoknak a videóit nézte. „Nem lettem általuk több, de legalább nem is úgy feküdtem le, hogy rosszul érzem magam” – mondta erről. A személyes tartalmait pedig átterelte Instagramra, ami szerinte egy sokkal kevésbé zaklató felület, mint a Facebook: úgy írhatja le fotói alatt blogszerűen, hogy mi történt vele, hogy közben nem kell szövevényes dolgokba belefolynia. 

Mind a négy leiratkozóval rendszeresen előfordult, hogy a Facebook otthagyása miatt lemaradtak eseményekről. 

„Eleinte kicsit nehéz volt kezelni, hogy vannak barátaim, akik nem hívnak meg az eseményeikre. Például amikor az egyik legjobb barátnőm spontán csinál egy bulit, általában nem hív meg, mert hirtelen ötletből hív meg embereket, és nem is gondol arra, ki nincs fenn Facebookon.” – meséli erről Hermelin. Hasonló történt Etelével is, aki eleinte minden eseményről lemaradt, de most már a barátai tudják, hogy neki külön is szólni kell, így az igazán fontos eseményekről már tudomást szerez. Tamással pedig előfordult, hogy egy családi eseményre felejtették el külön meghívni. Mint mondja, furcsa, hogy ilyenkor hogyan működik az emberek agya: sok barátja pontosan tudja, hogy nincs fenn Facebookon, mégis, amikor szerveznek valami eseményt, ez kitörlődik a fejükből. 

Tamás szerint az is sokat számít, hogy Magyarországon a Facebook nagyon erős mononpolhelyzetben van, kevésbé alakultak ki alternatívái. Élt Franciaországban, ott azt érezte, hogy a Facebook jóval kevésbé része a kommunikációs normának, elsőnek nem feltétlen ott keresik meg egymást az emberek. 

Etele hasonlót tapasztalt az Egyesült Államokban: amerikai ismerőseivel kizárólag Slacken vagy iMessagen/SMS-ben kommunikál, velük volt a legegyszerűbb az átállás. A Facebook feladása azzal járt együtt, hogy le kellett mondania a Messengerről, ezt pedig összesen nyolcféle csetprogrammal tudta kiváltani, de még így is azt tapasztalja, hogy csökkent a cseteléssel töltött idő az életében. „És csodálatos, hogy nem kell minden ember születésnapjával foglalkozni” – tette még hozzá ehhez. Lettek persze, akik az átállás miatt teljesen eltűntek az életéből, ami nem jó érzés, de azt érzi, hogy aki tényleg fontos, azzal úgyis megkeresik egymást valamelyik csatornán. 

Tudatosabbnak kell lenned 

A Facebook-mentes élet jóval tudatosabb internetezést követel. Onnantól ugyanis, hogy elengeded a Facebook hírfolyamát, vissza kell térned az internetezés régi hagyományához, amikor magad kerestél fel olyan oldalakat, melyek érdekelnek téged. 

Hermelin például összerakott egy linksort a böngészőjében, amit minden reggel végigkattintott. Miklós arról beszélt, hogy számára a Facebook törlése előtt az egyik nagy kérdés éppen az volt, hogy lesznek-e olyan érdekes cikkek, melyek így nem jutnak majd el hozzá. De végiggondolva arra jutott, hogy az üzenőfal pörgetése közben valójában mindig ugyanannak a pár oldalnak a cikkeit nyitja meg, így ezeket most külön is felkeresi, emellett pedig több magyar és külföldi oldal hírleveleire is feliratkozott, így rendszeresen összefoglalót kap a fontosabb anyagokról. Úgy érzi, soha nem olvasott még el annyi cikket annyira strukturáltan, mint amióta otthagyta a Facebookot. 

Miklós abban bízik, hogy a közeljövőben az élet egyre több területén egyre többen lesznek egyre tudatosabbak. Sokan ugyanis egyszerűen elkényelmesedtünk, ez történt az élelmiszeriparral való kapcsolatunkban épp úgy, mint a Facebook használatával, ez pedig egyre kevésbé fenntartható viszonyokhoz vezet: „Hosszabb távon azt tartanám ideálisnak, ha kiépülne egy szociális háló a barátaimmal és a közegemmel való kapcsolattartásra, melynek a Facebook most átvette a szerepét, és ebben közvetlenül oszthatnék meg információkat vagy eseményeket az ismerőseimmel. Ebbe persze energiát kell fektetni, ez egyértelmű, de ez ugyanaz a tudatosság, ami a tudatos állampolgárság vagy a környezettudatos élet esetében is szükséges.” – mondta erről. 

Míg azt minden évben elárulja a Facebook, hogy egyes országokban hány felhasználó adatait adták ki kormányoknak, arról nem szoktak statisztikákat közzétenni, hogy egy adott évben hányan törölték magukat. Tavaly készült olyan közvélemény-kutatás, mely szerint közel minden tizedik amerikai letörölte magát a Facebookról az adatkezelési botrányok miatt, de a pontos számokat nem lehet megismerni. 

* Tamás keresztnevét kérésére megváltoztattuk. 

Az illusztrációt Kiss Bence készítette.