KRRPC: Állami bank hiteléből újítja fel a Tiborcz-féle BDPST a Szabadság téri Adria-palotát

bűnügy
2019 április 01., 10:14
comments 80

A Válasz Online számolt be arról, hogy a Tiborcz István-féle BDPST Zrt. az állami tulajdonban lévő Budapest Bank 2,99 milliárd forintos kölcsönének segítségével újítja fel pesti Szabadság térre néző Adria-palotát

A dolog érdekessége, hogy feltételezések szerint Orbán Ráhel férje korábban éppen azért szállt ki több vállalkozásból, hogy 'üzleti sikereit' ne lehessen összekötni az állam szereplők beavatkozásával. Szintén a lap vette észre a cégbírósági dokumentumokon, hogy a hitelszerződéseken a BDPST képviselőjeként Sájer Gábort jelölték meg. Sájer volt az, aki az Elios vezéreként tevékenykedett, de egy ideje cégügyeiben levált Tiborczról, most azonban a jelek szerint visszatért. 

A lap felidézi, hogy Tibocznak vélhetően épp azért kellett távoznia az Elios-ból, illetve a balatoni Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-ből, hogy ne lehessen közpénz-felhasználáshoz kötni a miniszterelnök vejét. És a Válasz szerint a kikötős cégnél éppen az volt a probléma, hogy a projektet az állami résztulajdonú Gránit Bank hitelezte. Ez ugyanaz az időszak volt, amikor Orbán Viktor arról beszélt a parlamentben, hogy utasította a fejlesztési minisztert, hogy „ha az állami vállalatoknál bárki, aki rám vagy a családomra hivatkozva megjelenik, azt azonnal zavarják el”.

Az állami távolságtartás viszont már tavaly lazulni kezdett, amikor a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette a Tiborcz-tulajdonú BDPST Zrt. Vörösmarty téri luxushotel-fejlesztését, majd egy későbbi rendeletmódosítással azt is megengedték, hogy a tulajdonosok kedvük szerint alakíthassák át a szecessziós műemléképületet. Majd a BDPST társtulajdonossá lépett elő a Mészáros-portfólióba tartozó, számos állami szervnek ingatlant kiadó Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt.-ben.

A közeledés idén márciusban folytatódott, amikor a Tiborcz-féle cégcsoport megvásárolta a Szabadság téri Adria-palotát. És mint a Válasz most megtudta, a ház vásárlását és felújítását egy állami bank, a Budapest Bank segíti 2,9 milliárd forintos kölcsönnel.

Így a BDPST Group többségi befolyása alatt álló ingatlancégek hitelállománya 13,2 milliárd forint fölé nőtt. És persze az összes hitel Fidesz-közeli helyről származik: a Magyar Takarékszövetkezeti Bankból, a Gránit Bankból, illetve a Budapest Bankból, amit az állam nemsokára eladni tervez, és a felmerült hírek szerint a Takarékbank lehet a vevő. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.