13 év bujkálás után kiléptek a fényre, de a Fidesz-média mellett már nehezen rúgnak labdába

media
2019 április 25., 09:09
comments 483

– Meg fogom tiltani, hogy kamerázzanak – bökött Hering József, veterán újságíró az állványra helyezett mobiltelefon felé.

– Az a mi emberünk, Józsi – nyugtatgatta őt Novák Előd a Mi Hazánk politikusa.

– De lehet, hogy Moszad-ügynök – emelte fel az ujját a zsidóveszélyt mindig homlokterébe helyező Hering.

Így indult a médiatörténetiként beharangozott esemény, amikor is 13 év bujkálás után az „egyetlen tiltott médium”, a „magyar Wikileaks”, a „szamizdat gerillaszájt”, a kétezres évek „Szabad Európája” a rettegett Kurucinfó inkognitóban író újságírói kiléptek a fényre, és bemutatkoztak.

photo_camera Lantos János, Novák Előd, Esze Tamás, Hering József.

Arról az oldalról van szó, aminek tulajdonosa ellen még az FBI is elfogató-parancsot adott ki, ami miatt Deutsch Tamás 72 órás ultimátumot adott az ügyészségnek, hogy zárják be, amit Kövér László házelnök elérhetetlenné tett a Parlamentben, aminek a nevét a Facebookon még magánlevelezésben sem lehet leírni, ami minden ellenfele személyes adatait közzé tette, ahol a mai napig az alábbi rovatok szerint csoportosítják az írásokat: Antimagyarizmus, Holokamu, Humor, Bevándorlóbűnözés, Cigánybűnözés, Politikusbűnözés, Zsidóbűnözés. Amire, ha most valaki rákattint, akkor az alábbi címet olvashatja: Függőség és haszon: a zsidó kapzsiság esettanulmánya. (A cikkben 47-szer szerepel a zsidó szó.) 

Április 24-én este hatkor Novák Előd nagy örömmel mutatta be a Kurucinfó három szerzőjét  a Bartók Béla úti volt MIÉP-irodában: Hering Józsefet a Pesti Hírlap, a Chrudinák-féle Panoráma és a Magyar Fórum volt újságíróját, jelenleg a Kurucinfó főmunkatársát, Esze Tamás ex-MIÉP-es politikust, és Lantos Jánost, a lap fiatal publicistáját.

A Vadhajtások elvette a lasztit

Arra a közel két órás esemény alatt nem kaptunk konkrét választ, hogy mi a célja a kitárulkozásnak, de sejtéseink lehetnek. Egyfelől ma már annyira kivetkőzött magából a média, főleg a magyar média, hogy egy Vadhajtások, egy Origo, egy Bayer Show, egy Mindenszó mellett a Kurucinfó sokszor higgadtnak, tárgyilagosnak és mértéktartónak tűnik, de semmiképpen nem olyan kirívó, mint amilyen 2006-ban volt. Ha Bede Zsolt kormánypárti újságíró üvöltve Soros-kurvázhat Bayer Zsolt polgári estjén, vagy ordítozva fetrenghet Hadházy Ákos rendezvényén, akkor miért ne ülhetne össze pár budai zakós újságíró egy kiadósat zsidózni? A közönségből egy rajongó meg is jegyezte: 

„A Vadhajtások kivette a Kuruc kezéből a labdát.”

A másik pedig, hogy a Mi Hazánk Mozgalom és Novák Előd láthatóan a kampányra szeretné valahogy vitalizálni a valaha népszerű újságot, és ehhez újítani kell a harmincas évek hungarista narratívájába beleragadt stratégián. 

Ne feledjük, új világ van, ma már egy radikális fiatal példaképe nem Gömbös Gyula, még csak nem is Csurka István, hanem Milo Yiannopoulos.

Generációs szakadék

Novák úgy próbálta színesíteni a monotonná váló zsidózást, hogy megjegyezte, szerinte a homokos lobbi például erősebb, mint a zsidó lobbi. De Hering József nem most jött le a siratófalvédőről, és rávágta: „persze, mert a homokosok között sok a zsidó.”

photo_camera Novák Előd és Hering József

Tehát a kurucinfósok között a beszélgetés alatt egyre szélesedett a generációs szakadék, amit képzeletbeli áldozatokkal sem sikerült betemetni. Lantos és Novák egyre-másra próbálta a két idősebb kollégát a harmincas évekből átrepíteni a jelenbe, ahol természetesen a legijesztőbb kilincsorra már a Facebooknak van, de Hering Józsefet még Jeruzsálem legöregebb rabbijainak, sőt az izraeli hadseregnek sem sikerült kitéríteni a hitéből. Erről ő maga mesélt miután Novák Előd nekiszegezte a meglepő kérdést: 

„Te zsidó vagy?”

A válasz meglepő módon nem volt egyértelmű. Hering kalandos története a zsidókkal úgy indult, hogy arab és héber nyelvet tanult a ELTE-n, majd elmenekült az őt beszervezni kívánó nagy orrú, nagy fejű zsidó ÁVO-s elől Izraelbe. Klasszikus cseberből vederbe szituáció. És itt ha jól értettem a homályos sztorit, két zsidó lány is életre szóló sebet ejtett a szívén, pedig a vak szerelem még arra is rávette, hogy többszöri nekifutással áttérjen a zsidó hitre, amit másnap már meg is bánt, és egy könnyed gyónással visszatért Krisztushoz. Ilyen komoly drámák bújnak meg egy-egy kurucinfós karrier mögött.

photo_camera Novák és Esze Tamás

Annyira mély volt a gerillaportálosok kitárulkozása, hogy Esze Tamás szerkesztő még a személyi igazolványát is körbeadta, hogy mindenki láthassa, őt valóban így hívják, ez bizony nem egy kurucos álnév. Ő is kapott egy velős kérdést Nováktól. 

„Te náci vagy?”

Magyarországon nincsenek nácik. Sőt, soha nem is voltak, jött a válasz. Esze Tamást egyébként nem érdekli a holokauszt, ő egy meghurcolt, bebörtönzött magyar katonatiszt fia, őt a saját sérelmei érdeklik. Sőt eredetileg nem is akart politikával foglalkozni, a pénz érdekelte. A rendszerváltás után egy német - magyar vállalkozást indított, ami ipari kazánokat… De itt Novák nagy kacagások közepette közbeszólt. „Német,-magyar ha-ha-ha ipari kazán, ha-ha-ha Tamás bátyám ezt inkább hagyjuk is.”

A lenyugvó nap ereje

Esze és Hering olyanok mint Jack Lemmon és Walter Matthau, csak hungaristában. Mikor Novák megkérdezte, hogy Hering nem fél-e, hogy a titkosszolgálat eltünteti, az újságíró épp belekezdett a zsidók bosszújának taglalásába, mikor idős kollégája kacagva csípte oda: „Nem eltűnni fogsz te, hanem elmenekülni, valamelyik gyerektartás elől. A lenyugvó napnak is van ereje.” 

photo_camera Kurucinfo-sajtóklub a Mi Hazánk irodájában. 

Lantos János ezen a ponton tette szóvá, hogy immáron 1 órája és 10 perce beszélgetnek, de még egyszer sem hangzott el a cigánybűnözés kifejezés. Ő egy anekdotával érzékeltette a lap jelentőségét. Állítása szerint egyik ismerőse úgy keresett magának házat, hogy beírta a kiválasztott település nevét a Kurucinfó keresőjébe, és ha kevés volt rá a cigánybűnözés rovatban a találat, akkor megnézte magának.

A kurucinfosok coming outja közel sem volt olyan hangulatú, mint a masírozó csizmák csattogása, sokkal inkább olyan, mint amikor a végét járó Hitler kicsoszogott a bunkerből, és még egy utolsót belehunyorgott a füstölgő romokon átszűrődő napsütésbe.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.