Több mint 7,5 milliárd forintot költhetnek arra, hogy egy villában ülhessen össze néha az a Corvin-lánc Testület, ami négy éve nem ült össze

POLITIKA
2019 május 01., 11:14
comments 211

Még NER-mércével mérve is teljes irreális költekezésről döntött a kormány a Corvin-láncosok ügyében - írja a HVG.

Ezt a kevéssé ismert állami kitüntetést Horthy Miklós kormányzó alapította 1930-ban és az első Orbán-kormány élesztette fel 2001-ben. Csakhogy a Fidesz 2002-es választási veresége után az MSZP vezette baloldali kormányok, éppen a horthysta gyökere miatt, sosem osztották ki. A 2010-es Fidesz-győzelem után először ők sem tarthatták igazán fontosnak, hiszen két évig nem foglalkoztak vele, de 2012 óta újra kiadják.

A díjat elvileg olyan magyar illetve külföldi állampolgárok kaphatják a köztársasági elnöktől, “akik a magyar tudomány és művészet, továbbá az oktatás és a művelődés fellendítése terén kimagasló érdemeket szereztek.”

A koncepció már Horthy idején is ugyanez volt, de olyan művészek és tudósok, mint Zala György, Hubay Jenő vagy Korányi Sándor mellett olyan antiszemita, az első és második zsidótörvényt is megszavazó főpapok és politikusok is megkapták, mint Ravasz László, Serédi Jusztinián vagy Teleki Pál.

A Corvin-lánc specialitása az, hogy az elnyerői, akik egyszerre nem lehetnek többen 15-nél egy testületet alkotnak, ami elvileg egyfajta tanácsadótestület-szerűségként működne, felkérésre véleményezve az állam tervezett kulturális-oktatási-művészeti döntéseit.

A valóságban ez szinte kizárt, hogy megtörténjen, mert a láncosok között olyan, Orbán Viktor kormányzásával nyíltan nem szimpatizáló figurák is vannak, mint Lovász László MTA-elnök és Martonyi János volt külügyminiszter. A HVG cikke szerint a testület nem is ült össze 2015 óta.

A kormány ennek ellenére egyre nagyobb összegből tervez székházat biztosítani a 13 embernek és a láncos testület apparátusának. A HVG cikke szerint a kiszemelt a felújításra szoruló zuglói Róheim villa, az az épület, ahol annak idején meggyilkolták Tisza Istvánt.

2015-ben még az volt az eredeti terv, hogy az épületet három év alatt egymilliárd forintból újítják fel a láncosoknak. 2017-ben újabb kormányhatározat további, de összegszerűen meg nem határozott forrásokat rendelt erre a célra. 2018 októberében aztán újabb határozattal érvénytelenítették a két előzőt és azt rendelték el, hogy abban az évben 100 millió, a rákövetkezőben, vagyis idén pedig további 700 millió forintot költsenek a villára. Ezen a ponton úgy tűnhetett, hogy győzött a józan takarékosság. Ehhez képest idén februárban előbb nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a projektet, majd egy április 30-i keltezésű friss kormányhatározattal úgy döntöttek, hogy a korábban kiosztott 800 millión felül idén további 167 millió, jövőre pedig 6 milliárd 634 millió 838 forintot költhetnek a testület elhelyezésére - írja a HVG. Ez összesen durván 7,6 milliárd forint.

A Corvin-lánc Testület aktuális elnöke Vizy E. Szilveszter, az MTA egykori elnöke, az alelnök az operaénekes Marton Éva,a tagjai pedig Bor Zsolt fizikus, Huszti Péter színész, Jelenits István piarista szerzetes, teológus-író, Lovász László matematikus, MTA-elnök, Maróth Miklós klasszika-filológus, Martonyi János jogász, volt külügyminiszter, Melocco Miklós szobrász, Ritoók Zsigmond klasszika-filológus, Sótonyi Péter állatorvos, illetve a külföldön élő Radda György (sir George Radda) biokémikus-rákkutató és Lukács János (John Lukács) történész.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.