Kétezer tüntető szállt meg egy parkot Jekatyerinburgban

külföld
2019 május 15., 05:13
comments 53

Kétezer tüntető rohant le egy közparkot Jekatyerinburgban kedden. A tiltakozók ledöntötték a kerítést, amivel azért vették körbe a hatóságok a parkot, hogy védjék egy új székesegyház kijelölt területét. A Szent Katalin Székesegyházat ugyanis valamiért pont a város kevés közparkjának egyikébe, egészen pontosan annak helyére tervezték.

Hiába küldtek rájuk a harcművész verőembereket, a jekatyerinburgi polgárok elbontották a parkjukat körbezáró kordont.
photo_camera Hiába küldtek rájuk a harcművész verőembereket, a jekatyerinburgi polgárok elbontották a parkjukat körbezáró kordont. Fotó: Pavel Lisitsyn/Sputnik

A templom amúgy egy 1930-ban lerombolt székesegyház másolata volna, a tervek szerint 2023-ra, a város alapításának 300. évfordulójára készülne el.

A tiltakozások hetek óta tartanak, de a héten vettek nagy lendületet. Az egész hétfőn kezdődött, amikor több ezer jekatyerinburgi indult a közösségi médiában szervezett "sétára" a városközpontban. A tiltakozók már aznap felvonultak a körbekordonozott parkhoz. Élőláncot alkottak, majd azt kezdték skandálni, hogy "egy teret akarunk".

Ezután behatoltak az elzárt területre, és összecsaptak a terepet biztosító biztonságiakkal - akik között jó eséllyel akadnak harcművészek is, tekintettel arra, hogy munkáltatójuk, az RCC több MMA-harcos szponzora, és saját harcművészeti akadémiát is fenntart. Egy ismert harcos, az Uráli Hulkként emlegetett Ivan Stirkov részt is vett az összecsapásokban.

A tiltakozás hétfőről keddre virradó éjszaka, majd másnap is folytatódott, kedden a hatóságok már több tüntetőt őrizetbe is vettek - az Interfax hírügynökség tíz letartóztatottról tud.

A tiltakozás nem újkeletű, már a templom építésének első említése, 2010 óta tiltakoznak a helyiek, amiért el akarják tőlük venni a parkot. Az orosz orthodox egyház mindazonáltal úgy véli, hogy a tiltakozók valójában "vallásellenesek". "Rengeteg jogszerű módja van az egyet nem értés kifejezésének" - közölte az Intefaxszal az egyház szóvivője, Vahtang Kipshidze, aki szerint most viszont "vallási alapon gerjesztenek konfliktust", ami szerinte különösen visszatetsző, mert "Jekatyerinburgban nem is olyan rég még történelmi mértékkel nézve is tömeges vallásüldözés zajlott, és itt gyilkolták meg II. Miklós cárt és fiatal gyermekeit". Ebből következtetett arra, hogy a tiltakozást "csakis vallásellenes indíttatású emberek szervezhették".

Dmitrij Peskov, Vlagyimir Putyin elnök szóvivője egyelőre csak annyit közölt, hogy a Kreml figyelemmel kíséri a történteket. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.