Lázár nem indul el Hódmezővásárhelyen, mert „nem tudná egyesíteni a várost”

Erős érzelmekkel átitatott levélben jelentette be honlapján Lázár János egykori hódmezővásárhelyi polgármester és Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy ősszel nem indul el Márki-Zay Péter ellen a város vezetéséért. 

Lázár János országgyűlési képviselő, a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos, és a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos.Fotó: Halász Júlia

Lázár szerint nagy megtiszteltetés, hogy a helyi Fidesz ismét őt kérte fel jelöltnek, volt is hát mind gondolkodnia a napokban - a városban ugyanis változásra van szükség, mert mióta a független Márki-Zay polgármester lett „nincsenek új nagyprojektek, nem épül semmi, (...) Hódmezővásárhely mára lefagyott.” 

Bármennyire szeretné viszont, Lázár mégsem teheti, hogy elindul. 1995-ig kell visszanyúlnunk, hogy értsük a miérteket: amikor az ifjú Lázár még Rapcsák András polgármester mellett elkezdi járni a politika nagyiskoláját. Később négy miniszterelnök alatt volt polgármester, pályára állította a várost, amely végre fejlődött. 

Sokat és talán nem is rosszul dolgoztak, apait-anyiat beleadtak, még ellefeleink is elismerték eredményeinket olykor, folytatja Lázár, aki bevallja, igen, talán még mindig hasznára lehetne a városnak, hiszen azóta vezetett minisztériumot is, és főleg, sokat tanult kompromisszumokról és együttműködésről. Hiába a nyomás, mégsem teheti, hogy elindul. Neki ugyanis Vásárhely mindennél fontosabb.

„Mégis azt tartom helyes döntésnek, ha nem vállalom el a Fidesz felkérését, és nem szállok ringbe újra a polgármesterségért.”

Az állítás se gyenge, de az indoklás az igazi: 

„Paradox módon nem a vereségtől tartok tehát, hanem a győzelemtől. Attól a hatástól, amit ez a győzelmem ma a város közéletére gyakorolna.”

Lázár szerint azzal, hogy Márki-Zay országos politikai pástra lépett, egyszerre veszítette el polgármesterét, és érte el, hogy kettészakadjon a város. 

„Ha a következő önkormányzati választást most megint Márki-Zay Péter és Lázár János küzdelmévé egyszerűsítjük le, akkor a város egyik része mindenképpen vesztesnek fogja magát érezni, akármi lesz is az eredmény. A vásárhelyi polgárháború kirobbantásával a jelenlegi polgármester akarva-akaratlan azt érte el, hogy ma két politikus van, aki biztosan nem tudja egyesíteni a várost. Az egyik én vagyok, a másik pedig ő: Márki-Zay Péter. Harmadik jelöltre van tehát szükség, olyan polgármesterre, aki békét tud hozni.”

Az egykori miniszter szerint Márki-Zay folytatni fogja a csatározást, mindenki mögött az ő sziluettjét láttatja majd, ez a ő programja, a folyamatos „békeharc”, a szeretet nevében osztogatott atyai és polgármesteri pofonok. Lázár szerint viszont Vásárhely békéje mindenek előtt való, ezért új városvezetésre van szükség, olyanra, amely nem pártolja a helyi polgárháborúzást; ezért ő mindenkit támogatni fog, aki mögött fel tud sorakozni a város, és aki el tudja érni, hogy 

„Vásárhely különböző szekértáborai újra szóba álljanak és szót értsenek egymással. Párbeszédre van szükség, aztán együttműködésre.”

Lázár jelenleg országgyűlési képviselő, a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos, és a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos.