A szlovák államfő Zuzana Caputová Áder Jánossal közös sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy hisz a liberális demokráciában és nem Soros György ügynöke

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

A Sándor-palotán tartott közös sajtótájékoztatót Áder János magyar köztársasági elnök és Zuzana Caputová szlovák államfő.

Az a liberális demokrácia, amely mindenkinek garantálja a jogegyenlőséget, a kisebbségek védelmének is a leghatékonyabb eszköze

- mondta Caputova, aki kitért arra is, hogy a visegrádi négyek együttműködésének akkor lehet értelme, ha nem elégednek meg regionális érdekek védelmével, hanem megjelenítenek olyan értékeket is, mint a jogállamiság, a demokrácia és a szabadság. Azért is fontos ez, hogy

„ne úgy tekintsenek ránk, mint akik az Európai Uniót meggyengítik, illetve bomlasztják”

- mondta. A szlovák köztársasági elnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Európai Unió vezetői közül első alkalommal nem kerül ki senki a visegrádi országokból.

Zuzana Caputová közölte, délután Orbán Viktor miniszterelnökkel folytat tárgyalásokat, majd fejet hajt Göncz Árpád egykori köztársasági elnök sírja előtt. A volt államfőről azt mondta, olyan ember volt, aki megtestesítette a szabadság és a demokrácia értékeit.

Zuzana Caputová újságírói kérdésre hazugságnak nevezte azokat a magyar sajtóban megjelent állításokat, hogy Soros György ügynöke lenne.

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.