Valami történt ezeknek az embereknek az agyával

2019 július 24., szerda 8:08
244
Az Egyesült Államok havannai nagykövetsége. Fotó: Yamil Lage / AFP

Nem képzelegnek azok az amerikai diplomaták és családtagjaik, akik 2016-18 között kubai kiküldetésük során különös tünetekre kezdtek panaszkodni. Voltak, akik egyensúlyzavarokra, szédülésre kezdtek panaszkodni, mások szemrángásokra, megint mások szorongásra és ködös tudatra.

Az egész nagyon rejtélyes volt, és maradt a mai napig. Csak találgatások jelentek meg a sajtóban, amiket hivatalosan nem erősített meg az amerikai kormány. Ezek szerint a diplomaták valamilyen akusztikus támadás áldozatául eshettek - az amerikaiak mellett a közeli kanadai nagykövetség 14 diplomatája is észlelte a tüneteket.

Az amerikai külügyminisztérium felkérésére az érintettek kivizsgálásra mentek a Pennsylvania Egyetem Agytrauma Központjába, ahol valamennyiüket MRI-vel vizsgálták. A 44 áldozat leleteit aztán összevetették egy 48 fős kontrollcsoport mintáival. A kutatók a most az Amerikai Orvosi Szövetség folyóiratában közölt tanulmányukban arra jutottak, hogy az áldozatok bizonyíthatóan agykárosodást szenvedtek, az MRI-szkennek szignifikáns eltérést mutattak a kontrollcsoport mintáitól.

"Valami történ ezeknek az embereknek az agyával" - nyilatkozta Ragini Verma, a tanulmány társszerzője az AFP-nek. "Nem képzelgés. Csak annyit mondhatok, hogy valami áll mögötte" - mondta, hozzátéve, hogy az elváltozásokat bizonyosan nem korábban fennálló betegség okozta, mert arra direkt szűrtek.

Az amerikai diplomaták először 2016 végén jelezték, hogy valami baj van. A külügy 2017 közepe óta küldi az áldozatokat a Pennsylvania Egyetemre vizsgálatokra. Az amerikaiak végül 2017 szeptemberében kivonta diplomatái javát Havannából, idén januárban Kanada is így döntött.

Kuba, ami a kezdetektől tagadja, hogy bármi felelőssége lenne a történtekben, az új vizsgálati eredményekre is hevesen reagált. Mitchell Valdes-Sosa, a kubai Neurológiai Központ igazgatója szerint például az amerikai kutatók tanulmánya "nem alkalmas semmiféle tudományos következtetés levonására, például szerinte a tanulmány nem bizonyítja, hogy kubai tartózkodásuk során szenvedtek volna sérüléseket az amerikaiak.

A tanulmány amúgy nem is vállalkozott a sérülések okainak felderítésére, azokról semmit sem állít. Mindössze annyit rögzített, hogy, bár voltak ilyen felvetések is, a diplomaták panaszai nem pszichoszomatikusak, vagyis nem képzelegnek, tényleg történt valami velük. Vagyis Valdes-Sosa olyasmit tagadott zsigerből, amivel éppen nem vádolták. A kubai külügyminisztérium amerikai ügyekért felelős tisztviselője, Johana Tablada még ennél is tovább ment, szerinte "arra sincs bizonyíték, hogy bármilyen támadás történt volna".

A rejtélyes megbetegedések okáról semmi biztosat nem tudunk. Hivatalosan senki sem mond semmit, nem hivatalosan a legelterjedtebb elmélet szerint valamilyen akusztikus, vagy szónikus fegyverrel zaklathatták a követség dolgozóit, de felmerült a tömegpszichózis is - ezt cáfolja a most közölt tanulmány, mely bizonyította, hogy igenis szenvedtek károsodást a diplomaták -, illetve az is, hogy talán csak tücskök zavarták össze az amerikaiak agyát.

Az incidens mindenesetre komoly törést okozott Kuba és az Egyesült Államok lassan oldódó kapcsolatában.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt