Balhé Kispaládon: útját állták a voksturistáknak

POLITIKA
2019 október 13., 14:55
comments 241

Vasárnap délután azt az információt kaptuk, hogy az ukrán határ melletti Kispaládon konfliktus alakult ki a helyiek, illetve a valójában nem ott lakó, szervezetten szavazó kettős állampolgárok között. 

településen a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje, Magyar Barnabás ellen egy független, Ábri Norbert indul. Vele sikerült beszélnünk telefonon, és nem kevesebbet állított, mint hogy

„a falu fellázadt a kettős állampolgárok ellen, az itteniek nem akarják, hogy ők döntsenek róluk.”

Ábri azt mondta, egy nagy csoport helyi folyamatosan ott van a szavazóhelyiségnél, és nem engedik be a kettős állampolgárokat, akiket folyamatosan „hordanak” oda. Állítása szerint először azokhoz a házakhoz viszik őket, ahova be vannak jelentve, utána szavazni. A polgármesterjelölt úgy tudja, voltak köztük, akik a kérdésekre nem tudtak magyarul válaszolni. Ábri határozottan tagadja, hogy köze lenne a megmozduláshoz, sőt még kérte is a helyi csoport tagjait, hogy hagyják ezt annyiban, úgysem lehet ellene mit tenni. 

photo_camera Kiugróan magas a részvétel

Beszéltünk telefonon az egyik képviselőjelölttel, Sankó Ádámmal, aki közben ott ült a szavazóhelyiség előtt. Az ő verziója szerint senki nem akadályozta meg a kettős állampolgárokat abban, hogy szavazzanak, be is jutottak. Mint mondta, 20-30 helyi volt ott, de már csak feleannyian maradtak, miután valaki rájuk hívta a rendőröket. Ők még intézkedtek, amikor 4 után kicsivel beszéltünk.

Kerestük a rendőrséget, várjuk a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatását. Frissítés: a rendőrség azt írta: „a kispaládi választó helyiség épülete előtt egy szabálytalanul várakozó személygépkocsi vezetőjével szemben került sor rendőri intézkedésre. A rendőrök figyelmeztetésben részesítették a gépkocsi vezetőjét.”

Az RTL Klub stábja a helyszínről arról számolt be, hogy a szavazóhelyiség mellett egyre több helybéli gyűlt össze, akik hangosan méltatlankodtak és oda-oda kiabáltak az érkező ismeretleneknek: „Húzzatok el innen! Ne ti döntsétek már el, hogy ki lesz a polgármester!”

link Forrás

Pár napja írtunk róla, hogy üres telkekre, sufnikba, néhány négyzetméteres viskókba vannak bejelentve akár tízen, tizenöten is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településein. A hivatalos lakcímek alapján ezek az emberek valóban szerepelnek is választói névjegyzékben. Vannak olyan települések, például Záhony, Kispalád vagy Tiszabecs, ahol sokkal többen szerepelnek a választói névjegyzékben, mint ahányan a településen élnek. A pluszt általában azok az ukrán-magyar kettős állampolgárok adják, akik valójában Ukrajnában, a határ közelében élnek, de bejelentett lakcímük van a magyar oldalon is. Választások idején gyakran buszokkal utaztatják őket, ilyenkor csak annyi ideig vannak Magyarországon, míg szavazatukat leadják. A helyzet annyira gyanús, hogy az már a választási bizottságnak is feltűnt. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke feljelentést is tett a rendőrségen közokirat-hamisítás alapos gyanújával.

Kispaládon például először 2014-ben sikerült az ide bejelentett kettős állampolgárokkal megfordítani a polgármesterválasztás eredményét. Hat településen összesen 2400-zal nőtt a szavazópolgárok száma. Ahogy arról a tavalyi parlamenti választások idején írtunk, a helyiek elmondása szerint a kettős állampolgárságú szavazók hirtelen megnövekedett száma nem csak az ő falujukban probléma, hanem a környező településeken is. Csak Kispaládon 151 százalékkal növekedett meg 2010 és 2017 között a falu lakóinak száma; 536-ról 1347-re.

A problémát bejelentő helyi szocialistákkal most a Partizán készített interjúkat, a videó szerdán jelent meg, ebből kiderül, hogy a helyiek közül rengeteg szegény embert fizettek le, hogy engedjék, hogy lakhelyükre kettős állampolgárságú szavazókat jelentsenek be. 

link Forrás

Az ügyről korábban az RTL is készített riportot, a kettős állampolgárok szervezett szavaztatását már 2018-ban törvénytelennek ítélte a Kúria is, és a legutóbbi választás napján a 444 is készített helyszíni riportot az ukrán határon tapasztalt utaztatásokról.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.