Egyre nyilvánvalóbb, hogy az indiai rendőrség brutális erőszakkal sújt le a muszlimokra

külföld
2020 január 06., 17:48

Ahogy hetek óta egymást érik a tüntetések Indiában az állampolgársági törvény decemberi módosítása miatt, úgy válik egyre világosabbá, hogy a rendőrség brutális eszközökkel lép fel a muszlim kisebbség tagjai ellen. „Vizet itattak velünk, aztán ütni kezdtek, amikor vécére kellett mennünk” – mondta a New York Timesnak egy 15 éves fiú, miközben zúzódásokkal teli lábát mutatta. Ő is részt vett azon a december 20-i, naginai tüntetésen, ahonnan a rendőrök több mint száz embert buszoztattak egy üres tollaslabdapályára, majd a szemtanúk elmondása alapján bambuszbotokkal verték őket.

Bár a rendőrök közt voltak, akik csillapítani próbálták az erőszakot, egy másik, 16 éves fiú szerint többségük élvezte a 30 órán át tartó kegyetlenkedést. Ketten arról is beszámoltak, hogy a rendőrök nevetve mondták, miközben ütötték őket: „A börtönben fogtok megdögleni!”

photo_camera Tüntető és rendőrök december 20-án Fotó: STR/AFP

A rendőrség egyrészt tagadja, hogy kiskorúakat csuktak volna börtönbe, másrészt azzal indokolja a kemény fellépést, hogy a naginai tüntetésen elszabadultak az indulatok, a tüntetők kirakatokat törtek be, és megrongálták egy hindu vallású ember autóját. „Aggódtunk, nehogy összecsapjanak a hinduk és a muszlimok” - mondta Sanjeev Tyagi rendőrségi szuperintendáns. 

Sokak szerint viszont éppen Tyagi hangja hallható azon a felvételen, amelyen egy férfi arra utasítja a rendőröket, hogy „törjék el a karját és lábát azoknak, akik kövekkel dobálják a rendőrség épületét”. A New York Times rendőrségi forrása szerint a parancsot a teljes rendőri állománynak továbbították rádión, Tyagi viszont nem árulta el, valóban ő szerepel-e a felvételen. 

photo_camera Egy másik, szintén december 20-i pillanat. Fotó: STR/AFP

December 10-e óta több, mint húszan haltak meg a tüntetésekben országszerte, a legtöbben az észak-indiai Uttar Prades államban, ahol a New York Times szerint a rendőrök házakba törtek be, erőszakkal fenyegették a nőket, és éles lőszert is bevetettek. Kanpur városában a BBC három halálos áldozatról számolt be, egy 30 éves férfit a családja állítása szerint hasbalőttek a rendőrök.

Ugyanebben a riportban muszlim nők beszélnek arról, hogy a rendőrök napi szinten keresik fel őket a házaikban, és azzal fenyegetik a 10-12 éves fiaikat, hogy börtönbe viszik őket, ha köveket dobálnak a rendőrökre. A BBC bemutatott egy felvételt is, amin látszik, ahogy egyenruhás rendőrök autók üvegeit zúzzák be (a videón 3:43-tól). A BBC-nek nyilatkozó rendőrségi vezető szerint nehéz bármit is mondani ezekre a képekre, de megígérte, hogy kivizsgálják az esetet, ahogy a halálesetek ügyében is nyomoznak. Azt viszont egyértelműen tagadják, hogy éles lőszert használtak volna.

„Azt az országot akarta szolgálni, amely megölte őt” – mondta a New York Timesnak Anwar Usmani, akinek az unokaöccse, Mohammed szenvedett halálos sérülést egy tüntetésen, hiába próbáltak orvost szerezni egy szomszédos városban. Sőt, a családtagok elmondása szerint, amikor hazafelé tartottak, megállították őket a rendőrök, majd egyikük pisztolyt szegezett rájuk, és megfenyegette őket, hogy ha nem „viselkednek és kussolnak”, terroristaként fogja jelenteni az áldozatot. A rendőr interjút adott a lapnak, ám amikor erről az esetről kérdezték, hirtelen elviharzott az irodából, beült a dzsipjébe, és elhajtott.  

photo_camera Január 3-i tüntetés a rendőri erőszak ellen. Fotó: INDRANIL MUKHERJEE/AFP

Egy 72 éves muszlim kereskedő elmondása szerint, miután részt vett egy decemberi tüntetésen, este 11-kor, a saját házában törte rá az ajtót csaknem harminc rendőr, akik közül néhányan civil ruhát viseltek. Szétverték a bútorokat, a fürdőszobát, a hűtőt és a mosógépet is, és amikor tiltakozni próbált, botokkal ütötték. „Sírtam és kegyelemért könyörögtem, de brutálisak voltak. Azt mondták, a muszlimok két helyre mehetnek: Pakisztánba vagy a temetőbe” – idézi a Telegraph a muzaffarnagari férfit.

A 30-40 percen át tartó rombolás után a rendőrök ékszereket és készpénzt vittek magukkal. „India már nem az az ország, ahol születtem. A szüleim nem támogatták a Dzsinnah-féle Pakisztánt, de Gandhi Indiáját igen. Ez a kormány viszont páriává tett minket.” 

photo_camera Egy tüntető és a rendőrök december 20-án. Fotó: STR/AFP

A rendőrség ezeket a vádakat is tagadta, és közölte, hogy kizárólag olyan emberek házába mennek be, akik valamilyen erőszakos cselekményben vettek részt. Egy indiai emberi jogi aktivista, Harsh Mander viszont több, hasonló esettel is találkozott. Szerinte az állampolgársági törvény módosítása óta a rendőrök felhatalmazva érzik magukat, hogy a szomszédos Pakisztánba üldözzék a muszlimokat. 

Az új törvény értelmében ezentúl indiai állampolgárságot kaphatnak azok a hindu, keresztény, buddhista, szikh, zoroasztriánus és dzsainista menekültek, akik bizonyítani tudják, hogy még 2015 előtt, vallási üldöztetés miatt érkeztek Indiába Afganisztánból, Bangladesből vagy Pakisztánból.

Narendra Modi miniszterelnököt hívei fogadják a vasárnapi tüntetésen, Új-Dehiben.
photo_camera Narendra Modi miniszterelnököt hívei fogadják a december 22-i, kormánypárti tüntetésen, Új-Dehiben. Fotó: PRAKASH SINGH/AFP

A Narendra Modi vezette hindu nacionalista kormány egyedül a muszlimokat hagyta ki a törvényből, az indiai muszlimok szerint azért, hogy az ország legkeletibb és legnyugatibb részeibe, ahol a legtöbb muszlim él, több hindut telepítsenek. A törvényt sokan azért is bírálják, mert India elvileg szekuláris köztársaság, ahol nincs államvallás, az állampolgárságot ebben az esetben mégis a valláshoz kötik

A hatalmon levő Bharatíja Dzsanata Párt azzal védekezik, hogy csak segíteni akarnak az üldözötteknek, és egyáltalán nem fenyegetik az ország muszlim lakosságát. Az intenzív kommunikációs offenzíva mellett Modi békemenettel, míg a rendőrség a tüntetések betiltásával próbálta elejét venni a tiltakozásoknak, több városban pedig az internetet is lekapcsolták

Nem most kezdődött

Az indiai muszlimok azért is aggódnak, nehogy a kormány az egész országra kiterjessze azt, amit Asszám államban már megcsinált: az állampolgárokat tartalmazó regiszter frissítésekor csak azokat hagyták bent az adatbázisban, akik 1971-nél régebbi papírral tudták igazolni, hogy a felmenőik Indiában élnek vagy éltek. 

Emiatt majdnem kétmillió, többnyire muszlim vallású ember került közel állampolgársága elvesztéséhez, akiket óriási, több ezer embert befogadni képes fogvatartási központokba terelnek. 

Az állampolgársági törvény elleni január 3-i tüntetés egyik fiatal résztvevője Delhiben, a Dzsámija Milija Iszlamíja Egyetem előtt.
photo_camera Az állampolgársági törvény elleni január 3-i tüntetés egyik fiatal résztvevője Delhiben, a Dzsámija Milija Iszlamíja Egyetem előtt. Fotó: Imtiyaz Khan/Anadolu Agency

Novemberben megjelent egy poszt a kormánypárt hivatalos Twitter-oldalán, amiben azt írták, országszerte végrehajtják majd ugyanezt, minden beszivárgót kiszorítanak Indiából, hogy csak „Buddha, a hinduk és a szikhek” maradjanak. Bár azóta törölték a bejegyzést, egy kormánytag szerint legkésőbb 2024-ig végre kell hajtani az intézkedést

Ezen kívül augusztusban az indiai parlament megfosztotta különleges státuszától az egyetlen muszlim többségű államot, Kasmírt.