Három plakát a fideszes agyhalál határában

vélemény
2020 január 07., 10:31

Ritka, hogy az agyhalál pillanatát orvosi műszerek segítsége nélkül meg lehessen állapítani, de most, Budapest- és talán országszerte kihelyezett hirdetőoszlopok és óriásplakátok segítségével bárki felállíthatja a diagnózist: kimúlt a Fidesz agya.

photo_camera A szerző felvételei Fotó: Bede Márton

Amikor először pillantottam meg a Mandiner hirdetését, rajta a semmitmondó szlogen feletti stockfotószerűséggel, még csak egy butuska és teljesen jellegtelen lap komolykodó reklámkampányának hittem. Aztán szembejött a Figyelő még jellegtelenebb, viszont mind szövegi, mind képi világában sokkal igénytelenebb hirdetése, és elkezdett bennem motoszkálni valami. Ez a valami sajnos majdnem elhalálozott, amikor személygépkocsimat vezetve az Orczy úton megpillantottam a Magyar Nemzet reklámját, és azt hittem, hogy káprázik a szemem. Meg kellett állnom, mert 49 kilométer per órával száguldó autóból nem lehet minden kétséget kizáró orvosi diagnózist felállítani. A fideszes hirdetőtáblát körbesétálva, az azon díszelgő három médiareklámot körbejárva azonban már a precíz szakorvos mondta belőlem: ez bizony agyhalál. Kicsit keseregtem azon, hogy nem is olyan régen ugyanezeken az oszlopokon még lehetett agyhullámokat regisztrálni, majd nekiálltam megfejteni, hogy jutottunk ide.

Az Észak-Koreán és Türkmenisztánon kívüli világban igazi fehér hollónak számító gigantikus médiacég, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kormányközeli portfóliójában több száz sajtótermék van. A KESMA lapjainak, rádióinak, tévéinek, internetes portáljainak nem az olvasók, nézők, miegyebek tájékoztatása a célja, hanem a kormány, a párt és Orbán Viktor üzeneteinek sulykolása. Ez a propagandatevékenység szinte valamennyi kiadványuknál a „vigyázz!!!! migráns áll a lányod mögött és tervei vannak!!!!!!!” mantra ismételgetéséből áll. Meglehetősen hatékonyan, ezt ne vitassuk el tőlük.

Vannak azonban olyan Fidesz-szavazók is, akiknek idejét bár szintén alaposan kitölti az aggódás a migránsok gonosz szándékain, másfajta szellemi táplálékra is vágynak. Ők azok, akiknek nem elég, ha Novák Katalin rájuk köti, azt is szeretnék tudni, hogy üzemel a szaporítógép, és akiknek egy jó Wass Albert-kötet fabatkát sem ér Takaró Misi bácsi értő magyarázata nélkül. Nekik nem elég egy jó kis Ripost-elemzés vagy Tények-riport, az ő szellemi horizontjuk prémium médiát igényel.

Itt jön be a képbe a Magyar Nemzet, a Mandiner és a Figyelő, amelyek kizárólagos célja szintén a kormány, a párt és Orbán Viktor üzeneteinek sulykolása, azonban ezt egy magát gondolkodónak gondoló közönség igényei és szája íze szerint kell tenniük. És ha már ez a feladatuk, szeretnének ezek az igényes olvasók lehető legnagyobb tömegéhez szólni, hiszen máig eldöntetlen kérdés, hogy van-e hangja egy Gyopáros Alpár-mélyinterjúnak, ha senki sincs ott, hogy hallja, amikor kidől az erdőben.

photo_camera Szintén a szerző felvételei

Biztosak lehetünk abban, hogy akárcsak a propagandagépezet összes többi elemére, a KESMA prémium lapjainak hirdetésére is végtelen pénz állt rendelkezésre. Ha a Magyar Nemzetnél, a Mandinernél vagy a Figyelőnél arra jutnak, hogy nem a “stock photo man holding coffee cup reading newspaper closeup” google image search eredményével kellene szólniuk a potenciálisan Fidesz-szavazó intelligensekhez, hanem az Empire State Building tetején, piruettezés közben a jobboldali-konzervatív sajtó szerepéről értekező Margaret Thatcher-hologrammal, lett volna rá elég pénz. Tényleg csak valami minimális mondanivaló, egy gondolatfoszlány, egy érzékenyebb elektroenkefalográffal kimutatható agyhullám kellett volna, hogy kisüljön valami, amit aztán ki lehet rakni billboardokra, citylightokra, és a magyar ember nyelvéhez és szívéhez sokkal közelebb álló Simicska-oszlopokra. De sajnos egy ilyen sem akadt.