Online tananyaggal, gyerekmegőrzőkkel és a szülőknek adott anyagi támogatásokkal vágtak bele Európa országai az iskolabezárásokba

  • Végül a magyar kormány is elszánta magát arra, hogy a koronavírus miatt bezáratja az iskolákat. 
  • Hogyan oldják meg más országokban a gyerekek őrzését?
  • Mennyivel felkészültebbek a digitális oktatásra nálunk, ahol még Orbán szerint is döcögni fog eleinte a távtanítás?

Az operatív törzs péntek délutáni sajtótájékoztatóján még arról volt szó, hogy Magyarországon továbbra sem zárják be az iskolákat a koronavírus-járvány miatt, de nem sokkal később kiderült, hogy már a Fidesz is ezt kéri a kormánytól. Orbán Viktor pedig meggondolta magát reggel óta, és este bejelentette, hogy hétfőtől a diákok nem mehetnek be az iskolákban, és digitális oktatásra áll át az ország. Erre a váltásra technikailag a kormányfő szerint sincs felkészítve az oktatás. „Lehet, hogy döcögni fog, de még mindig sokkal jobb, ha folytatjuk a tanítást digitális eszközökkel, mintha ezt egyáltalán nem tennénk, és a tanulási időszak véget érne”- mondta. 

Ugyan egy korábbi cikkünkben bemutattuk, hogy fel lehet hozni érveket az iskolák bezárása és nyitvatartása mellett is, e hét végére a legtöbb uniós országban az iskolabezárások mellett döntöttek, beleértve a szomszédos országok többségét is. 

Az iskolabezárásokkal kapcsolatosan felmerülő gyakorlati kérdések közül az egyik legfontosabb, hogy ilyenkor folytatódik-e tovább a távolból az oktatás, és ha igen, milyen eszközökkel, illetve mi történik azokkal a családokkal, ahol problémát okoz a gyerekek elhelyezése a munkanapok közben. Erről az itthoni részletek még nem ismertek, Orbán annyit mondott, hogy ha kell kiscsoportos gyerekmegőrzést is tudnak biztosítani, de jó lenne, ha nem kéne.

Hogy ezekre a kérdésekre válaszlehetőségeket találjunk, átnéztük az uniós országok most bevezetett gyakorlatait, illetve beszéltünk több külföldön élő magyar szülővel is.

Azt látni, hogy azokban az országokban, ahol csak ennek a hétnek a második felén jelentették be az iskolák bezárását, sok még a bizonytalanság, mivel a gyakorlati tudnivalókat csak most kezdték kidolgozni. De az látszik, hogy a legtöbb helyen nem plusz szünetként tekintenek erre az időszakra, hanem az internetre próbálják majd meg átterelni az oktatást. 

Az is egy fontos kérdés, hogy mi lesz azokkal a szülőkkel, akik nem tudják kire bízni a gyerekeiket, és otthon kell maradjanak velük munka helyett. Erre két megoldást látni az európai példákból: vagy kialakítanak olyan speciális intézményeket, ahol ezeket a gyerekeket fogadják, vagy pedig anyagilag próbálják meg támogatni a családokat. 

Romániában például csütörtök délután szavazta meg a képviselőház, hogy ezentúl a munkaadók kötelesek lesznek fizetett szabadnapot adni a szülőknek, amennyiben az iskolabezárás miatt otthon kell maradniuk 12 évesnél fiatalabb gyerekükkel. A Transindex összefoglalója szerint a szabadnapok az egyik szülőnek járnak, aki erre az időszakra a fizetésének 75 százalékét kapja, az összeg pedig nem haladhatja meg a bruttó átlagbér 75 százalékát. A törvény kitér arra is, hogy fogyatékkal élő gyerek esetében a korhatár 18 év. 

Fotó: JULIAN STRATENSCHULTE/dpa Picture-Alliance/AFP

Horvátországban is pénteken dőlt el, hogy a járvány megfékezésének elősegítése érdekében bezárnak az iskolák. Az országban egy elég innovatív módot választottak a tanórák helyettesítésére: az általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára a horvát közszolgálati televízió egyik csatornája közvetíti majd a tananyagot, míg a felső tagozatosok, a középiskolások és a felsőoktatási intézmények diákjai távoktatásban részesülnek majd, úgynevezett virtuális osztálytermeken keresztül. 

Az országban azok a szülők, akik nem tudják megoldani gyermekeik felügyeltét, beküldhetik őket az iskolákba, amelyek továbbra is működni fognak, vagyis a tanároknak be kell járniuk dolgozni. Ugyanez vonatkozik az óvodákra is.

Németországnak egyelőre csak egyes tartományaiban rendelték el az iskolabezárásokat, de az intézkedések egyre több területet érintenek. Egy Münchenben élő magyar nő a 444-nek elmondta, hogy két gyereke van, az egyik gimnáziumba jár, a másik a gimnáziumot megelőző úgynevezett mittelschuléba. A koronavírus-járvány miatt mind a két iskolát be fogják zárni, de mivel ez csak pénteken derült ki, még kevés részletet lehet látni. A gimnáziumban felállítottak egy online rendszert, melyen elérhető lesz a következő öt hétre szóló tanmenet, ott fognak megjelenni a feladatok is. A diákok úgy tudják, hogy Skype-os vagy egyéb, videóstreames óratartás nem lesz, viszont a feladatkiosztás és a számonkérés ezen a rendszeren fog történni. Elmondta azt is, hogy a városban nincs hisztéria, mióta tart a koronavírus, teljesen tárgyilagos és higgadt emailekben tájékoztatták a szülőket, hogy mikor, mi várható. 

Ehhez képest a mittelschuléból viszont nagyjából azzal küldték haza a gyereket, hogy jó szünetet kívántak., és ugyanezt hallották egy ismerős gyerekétől is, aki meg a harmadik típusú iskolába, realschuléba jár. Azaz úgy tűnik, hogy iskolától/iskolatípustól is függ, hogyan telnek majd ezek a hetek a gyerekeknek. 

Egy másik német tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában is pénteken jelentették be az iskolabezárásokat, és egy esseni iskolából hallottunk arról, hogy nem lesz semmiféle online rendszer, ezért jó eséllyel szünet lesz a tavaszi szünet végéig, azaz még egy hónapig mindenképpen. Ebben az iskolában jövő hét szerdától megőrző funkcióra állnak át, azza ha egy szülő olyan munkahelyen dolgozik, hogy nem tudja megoldani a gyerekei elhelyezését, akkor beviheti a gyermekét az iskolába továbbra is. 

Egy Dániában élő magyar nő a Qubitnak írt levelet az iskolabezárásokról szóló cikkük hatására. Ebben arról írt, a távoktatás hétfőn indul, de a gyerekeknek már régóta van lehetőségük távolról bejelentkezni az iskolai intranetre. Oda fogják majd megkapni a feladatokat, szövegeket, illetve a videós oktatási anyagokat. 

Lengyelországban is az online oktatásra állnak át: az oktatási minisztériumnak van egy erre alkalmas oldala, tele online tananyagokkal. Ugyanakkor a helyi sajtóban megjelentek beszámolók arról is, hogy a tanárok között voltak, akik panaszkodtak arra, hogy nem kapnak a távoktatáshoz szükséges eszközöket, a saját eszközeiket kell használják, és a gyors internet sem elérhető mindenki számára. 

Az iskolák bezárása miatt gondozási támogatásra jogosultak a gyerekek szülei, de egyelőre csak a 8 évesnél fiatalabb gyerekek szüleinek, 14 napig. Ezt minden szülő igényelheti, és a rendes fizetésének 80 százaléka jár ebben az időszakban, amit nem a munkahely fizet ki, hanem az állami költségvetésből finanszírozzák. Ha a két hét lejár, akkor lehet még 60 napon át igényelni a támogatást ugyanezekkel a feltételekkel, ezt még egy korábbi jogszabály teszi lehetővé, amit kifejezetten az ilyen központi iskolabezárások esetére hoztak meg. 

Egy hongkongi általános iskola tanára felmondja a tananyagot 2020 március hatodikánFotó: ISAAC LAWRENCE/AFP

Ausztriában a hét közepén jelentette be Sebastian Kurz kancellár, hogy bezárnak az iskolák. Az általános iskolák már szerdán, de az épületeket nyitva hagyják, és azokat a gyerekeket továbbra is fogadják, kiket a szülők nem tudnak hol elhelyezni. Azt ugyanis mindenképp el akarták kerülni, hogy a vírus által jóval veszélyeztettebb nagyszülők vigyázzanak a gyerekekre. Ahol viszont megoldható, ott a 6 és 14 év közötti gyerekek otthon maradhatnak, és az oktatásuk online zajlik majd tovább. 

Spanyolországban a kormány csütörtökön bejelentette, hogy a koronavírus miatt rugalmasan fogják kezelni, hogy egy iskolai évben mennyit kell minimum benn lenni az iskolákban a teljesítéshez. A járványügyi helyzethez fogják igazítani az egyetemi felvételiket és a beiratkozásokat is. Az egyes tartományok rendelkezésére bocsájt a kormány a távoktatáshoz szükséges eszközöket, és kifejezetten támogatják, hogy ahol csak lehet, ott legyen is majd távoktatás. 

A francia iskolabezárásokkal kapcsolatban az nlc.hu idézte hosszabban egy Franciaországban élő magyar nő levelét, aki elmondta, azokban a tartományokban, ahol a gócpontok voltak, már zárva voltak az iskolák a csütörtöki, teljes bezárást megelőző bejelentés előtt is. Az iskolák megküldik heti lebontásban a tananyagot, és a szülő felelőssége, hogy a gyerek azt megtanulja. Cserében viszont a szülők minimum két hét otthonmaradást kapnak az államtól, fizetett távollét formájában. 

„A távoktatás úgy néz ki, hogy az itteni Oktatási Minisztérium mindenki számára elérhetővé teszi az úgynevezett CNED (távoktatás nemzeti központja) »az én osztályom az én otthonom« platformot, ahol egy-egy tanár, professzor távkommunikál a diákokkal. Ehhez azt is tudni kell, hogy a távoktatás itt nagyon elterjedt, a CNED minden technikai lehetőséggel rendelkezik, hogy a távoktatás olyan legyen, mint az iskolai.” – írta meg a lapnak a nő, aki írt arról is, hogy Franciaországban alapból hat napot fizet az állam egy évben, hogy egy szülő a gyerekével otthon maradhasson, de most a helyzetre való tekintettel korlátlanul meghosszabbítják, de csak az egyik szülő számára. 

Szlovákiában a héten volt még oktatás, de sorra zártak be iskolák, erről az igazgatók dönthettek. A sok egyéni bezárást követően csütörtökön bejelentette a kormány, hogy hétfőtől minden iskola zárva lesz. Egy Kassában élő fiatal elmondása szerint az online rendszereket még csak most kezdik bevezetni, úgyhogy ezzel kapcsolatban egyelőre kevesen ismernek részleteket. Ahogy az is városonként eltérő, hogy hol mennyire áll már rendelkezésre egy olyan helyszín, ahol például az egészségügyi dolgozók és egyéb, a járvány idején nélkülözhetetlen szolgáltatást ellátó személyek gyerekeire vigyáznak majd nap közben. A terv az, hogy minden településen lesznek majd ilyenek, de ennek a rendszernek a kialakítása még folyamatban van.

Hasonlót olvastunk Belgiumból is, ahol az iskolai oktatás leáll hétfőn, de az iskolák nyitva maradnak például az egészségügyben dolgozók gyerekei számára, illetve persze mindazoknak, akiknek a szülei nem tudják hova helyezni a gyerekeket. 

Hollandia az egyik olyan ország Európában, ahol egyelőre nem zárnak be az iskolák, bár sok igazgató kérte ezt a napokban. De mint az országból megtudtuk, azt kérik a szülőktől, hogy akinek a gyermeke bármilyen megbetegedés legenyhébb tünetét is produkálná, semmiképp ne menjen iskolába. Ugyanígy, ha esetleg megbetegedés vagy más okok miatt túl sok tanár hiányozna, akkor forgó rendszerben három naponta más osztályokat tartanának majd otthon, hogy ne egyetlen szülői csoportra terheljék rá az otthoni gyermekőrzést. És Hollandiában is hangsúlyos szempont, hogy az egészségügyi dolgozók, a rendőrök és a tűzoltók gyerekeit amíg csak lehetséges, fogadni akarják majd az iskolákban. 

A cikk megszületésében közreműködött Neuberger Eszter és Szurovecz Illés is.