A koronavírus elleni küzdelemnek egyik legalapvetőbb eleme a tájékoztatás, világszerte látjuk, hogy az emberek - teljes joggal - tudni szeretnék, mi folyik körülöttük, minél több információt igyekeznek szerezni arról, milyen intézkedéseket és mi alapján hoznak meg járványügyi védekezésért felelős szervek. Az emberek ki vannak éhezve az információra, bizonyítják ezt a világ legtöbb újságjának olvasottsági adatai, a híradók nézettsége, de még az is, hogy százezrek követik a Facebookon, amikor videón jelentkeznek be az általuk választott politikusok.

De a tájékoztatás nemcsak az emberek (minden válságban előjövő) végtelen információéhsége miatt fontos, hanem azért is, mert a nemzetközi példák szerint azok az államok képesek a legnyugodtabban felvenni a harcot a koronavírussal, ahol a járványügyi szervek, a kormány és a média együttműködve megfelelően képesek tájékoztatni a nyilvánosságot arról, mi történik.

Magyarországon van ez az operatív törzs, amit a kormány éppen a koronavírus elleni küzdelem koordinálására hozott létre, és elvileg az ő feladatuk lenne a nyilvánosság tájékoztatása is a médián keresztül. Talán nem szükséges hosszasan bizonygatni, hogy az operatív törzs nem teljesíti a feladatát. Az, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos mindennap elmondja, hogy mindenki mosson kezet, hogy az Isten tudja hányadik rendőr ismerteti, hány ember ellen indítottak eljárást a házi karantén szabályainak megsértése miatt Heves és Zala megyékben, hogy a tájékoztató honlapon az operatív törzs kénye-kedve szerint, rendszertelenül közöl megbízhatatlannak tűnő statisztikákat, az nem tájékoztatás, hanem egy rosszul sikerült színielőadás. Egy nagy darab semmi, járványvédelmi jelmezben. Egy rossz film, amit nézve csak azért nem röhögünk a rossz rendezésen és a csapnivaló színészeken, mert itt, ha tényleg nagyon rossz a forgatókönyv, abba bele is halhatunk.

Pedig az operatív törzs napi sajtótájékoztatóin mindent felvonultat a kormány annak érdekében, hogy amit látunk, az tényleg sajtótájékoztatónak tűnjön: beszélő emberek emelvények mögött, és még újságírói kérdéseket is beolvasnak. Mikor még nem online zajlottak ezek a sajtótájékoztatók, és mi is ott lehettünk, akkor sem kaptunk érdemi válaszokat a kérdéseinkre, de ott legalább szembesíteni lehetett a beszélőket, és talán valamennyire a szélesebb nyilvánosságot is azzal, hogy a kérdéseinkre nem kaptunk kielégítő válaszokat. Már ez sincs, az elküldött kérdéseinket többnyire be sem olvassák, ha pedig esetleg mégis beolvassák, az kizárólag azért történik, mert találtak módot arra, hogyan forgathatják ki a szavainkat, és kerülhetik el a konkrét választ a kérdés beolvasása után is.

Persze talán tényleg meg lehet téveszteni ezzel sok embert, de egy válasz önmagában attól nem válik válasszá, hogy a kérdés után következik, az ilyesminek tartalmi követelményei is vannak.

Az operatív törzs egész működését ez a látszatkommunikáció jellemzi, ez a szervezet nemhogy nem tud vagy nem akar tájékoztatni, egyenesen azért hozták létre, hogy tájékoztatásnak látszó tevékenységgel kerülje ez az érdemi, fontos információk közlését. A 444 szerkesztősége írásban is számtalan témában érdeklődik az operatív törzsnél. Volt velük olyan levelezésünk is, amiben három kérdést tettünk fel egymás után. Egészen hamar, 7 órával később meg is jött a válasz, így kezdődött:

„A második kérdésére az alábbi választ küldjük:”

A második kérdésünk arról szólt, miért van a Liszt Ferenc Reptéren fotózott, Kínából érkezett dobozokra kínaiul ráírva, hogy „nem egészségügyi célra”. A válasz szerint a dobozban lévő köpenyek igenis használhatóak egészségügyi célra.

Ezzel két gond van. Az egyik, a kisebbik, hogy a kérdés nem arra vonatkozott, hogy használhatóak-e ezek a köpenyek egészségügyi célra, hanem arra, hogy miért áll a dobozon kínaiul ennek az ellenkezője. A másik probléma - és ez az igazán komoly probléma -, hogy az operatív törzs azzal, hogy válaszolt erre a levelünkre, ráadásul leírta, hogy csak a második kérdésünkre válaszol, elárulta, hogy a leveleinket megkapják, elolvassák, tisztában vannak azzal, hogy hány kérdés szerepel bennük, de ez őket semmilyen szinten nem érdekli, ők csak arra reagálnak, amire van kész kommunikációs paneljük. Ők csak azt mondják el, amit el akarnak, és úgy, ahogyan el akarják.

Ezek után teljes joggal merül fel:

miért küldünk napról napra újabb kérdéseket az operatív törzsnek?

Hiszen azzal, hogy elküldjük a kérdéseinket, holott tudjuk, hogy érdemben valószínűleg semmilyen válasz nem érkezik majd rájuk, mi is részt veszünk a színjátékban, mi is eljátsszuk, hogy ez egy rendes ország, ahol az újságírók kérdezni tudnak a járványügyi hatóságtól, és választ is remélhetnek a kérdésükre. Azzal, hogy kérdezünk, elfedjük a kormányzat igazi bűnét. Mert a kormányzat igazi bűne nem az, hogy nem olvassák be a kérdéseinket a sajtótájékoztatókon és nem válaszolnak rájuk érdemben. Az igazi bűn az, hogy az operatív törzset kifejezetten ezért hozták létre, hogy ne válaszoljon, hogy ne kelljen érdemben tájékoztatnia. A fő probléma pont az, hogy az operatív törzs nem egy hibásan működő kormányszerv. Nagyon is jól működik, szinte tökéletesen. A baj éppen az, hogy a kormány kifejezetten erre a bűnös célra hozta létre, hogy lefoglalja, félrevezesse a médiát, és rajta keresztül a nyilvánosságot.

Az, hogy újabb és újabb kérdéseket teszünk fel ennek a szervnek, kicsit olyan, mintha Orbán Viktor századszorra is odakiáltaná nekünk:

„Hé, keresett a Feri!”

és mi századszorra is visszakérdezünk:

„Milyen Feri?”

De a helyzet az, hogy - tetszik, vagy nem - a sajtónak ez a feladata. Mert az elvi lehetősége mindig ott van annak, hogy egyszer nemcsak az a Feri keresi majd a magyar újságolvasókat, aki a seggét az orrukra veri, és akkor is ott kell lennünk, és az eddigiek ellenére is meg kell maradnia bennünk annyi jámborságnak, hogy akkor is megkérdezzük:

„Milyen Feri?”

Sajnos ez a legtöbb, amit ma Magyarországon a független sajtó tehet, és azért ez se olyan kevés.