Miután a fideszes holdudvarból jelezték, hogy fizetik a büntetését, Novák Előd újabb szivárványos zászlót szedett le

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

A Mi Hazánk nevű párt alelnöke, Novák Előd fellelkesülhetett, hogy a vasárnapi szaladozós akciója után a Fidesz holudvarából többen is lelkesen ajánlották fel a rá váró bírság kifizetését, mert kedden a XI. kerületi önkormányzat elől is elvitte a szivárványos zászlót.

A zászlót hétfőn az önkormányzat vezetése helyezte ki a magyar és a székely lobogók mellé egy hétre, hogy kiálljanak az egyenjogúság mellett. Az erről szóló közleményben azt írták:  „Minden kisebbséget megilletnek bizonyos jogok, legyen az vallási, nemzeti vagy bármilyen egyéb kisebbség, így a székely zászló is továbbra is kint marad. Meggyőződésünk, hogy mások jogai nem korlátozódnak azáltal, ha ezen közösségek tagjai egyenlő jogokat szereznek, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a szivárványos zászló megosztó, sokakat akár meg is botránkoztathat. Ezúton szeretnénk megköszönni a türelmet és elfogadást azok részéről, akik nem értenek egyet a zászló kihelyezésével, vagy az üggyel, amit a zászló szimbolizál.

Hétvégén a IX. kerületben az Aryan Greens (Árja Zöldek) nevű szervezet szedte le a polgármesteri hivatal épületéről és gyújtotta fel a szivárványos zászlót, amit a kormánymédia kitörő lelkesedéssel fogadott. Az eset miatt a rendőrség szombaton elfogta a 30 éves K. Zsoltot

A zászlólopások után a Fidesz vesztegetéssel gyanúsított képviselője, Boldog István az oldalán azt írta: „Kiállok a hazafiak mellett akik küzdenek az LMBTQ propaganda ellen és a hagyományos családmodellt támogatják! Elítélem a provokátorokat és azokat akik szivárványszínű zászlók kitűzésével hergelik a magyar embereket!