A Diósgyőr a Balassagyarmati VSE vendége lett volna, de ott szinte az összes játékos karanténba került.
Súlyos dokumentumfilmmel rukkolt elő a Netflix: a The Social Dilemma minden eddiginél érthetőbben mutatja meg, hogyan veri szét az emberi civilizációt a közösségi média és a megfigyelési kapitalizmus.
A vállalkozóként meggazdagodó Chuck Feeney soha nem értette, mire tudna költeni ennyi pénzt. Ezért inkább elosztogatta az egészet, és reméli, példája másokat is inspirál majd.
Az EU tagállamok egészségügyi miniszterei jutottak erre, de nem minden szakértő értett egyet a döntéssel.
Minszk felháborodott azon is, hogy az EU javaslatára az ENSZ emberijogi megfigyelőcsoportot küldene hozzájuk.
Vállalkozások is kérhetik ezt, ha bevételük a járvány miatt több mint 25 százalékkal csökkent.
809 új fertőzöttet regisztráltak, 11863 aktív fertőzöttről tudni.
A lap birtokába jutott dokumentumok szerint az elsődleges ellátásra kijelölt két covid ellátó központ lélegeztető kapacitása betelt.
Elvileg vasárnaptól nem lehet letölteni a videós appot az országban, de a kínai tulajdonosok a bíróság előtt nyernének haladékot.
És maximum hat ember tartózkodhat együtt egy eseményen.
Ahol hasonló a helyzet, mint Magyarországon, már jóval szigorúbb intézkedéseket hoztak. Pont azért, hogy ne kelljen leállítani az országot.
Összeomlott a rendszer, nem tudták ellátni. Ez lehet az első kórházban történt haláleset, ami közvetlenül egy kibertámadáshoz kapcsolható.
Az énekes szerint elszabadult a rasszista, fanatikus gyűlöletbeszéd a közösségi oldalon. Instasztoriban osztotta meg a privát levelet követőivel, akik majdnem 200 millióan vannak.
A Pedagógusok Szakszervezetéhez érkezett visszajelzések szerint több iskolában örülnek az iskolaőröknek, mert olyan feladatokat látnak el, amiket eddig a tanároknak kellett.
Az utóbbi években folyamatosan csökkentették a létszámot, de most az oroszoknak akarnak üzenni.