Ahogy a kormánymédia kezeli Trump bukását, az semmihez sem fogható

Szerda óta azért fel lehetett készülni a pillanatra, ami végül szombat késő délután megtörtént: ha nem is hivatalosan, de előbb az amerikai sajtó, majd a világ többi része is arra jutott a számolgatások alapján, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Nemcsak a sajtó hirdette ki győztesnek, vezető politikus elkezdtek gratulálni Bidennek. (A napokkal korábban Trumpnak gratuláló szlovén kormányfő, Janez Jansa továbbra is tartja magát.) 

De ezzel a nemzetközi összeesküvéssel nem lehet megtörni sem a Fideszt, sem a médiáját. A magyar kormánypárt még nem gratulált Bidennek, csak megköszönték Trumpnak az elmúlt 4 évet. A közmédia hírcsatornája a fél nyolcas Híradóban egyszerűen nem számolt be arról, hogy Biden lesz a következő elnök Amerikában. 

A fél nyolcas Híradó 30. perce

A fél nyolcas Híradó 30. percében ez a tudósítás ment le, az hangzik el, hogy nincs még hivatalos eredmény, mert több államban még számolják a szavazatokat (ami igaz), és Joe Biden már megválasztott elnöknek tekinti magát (részben igaz, a világ számos vezetője gratulált neki, ami a Híradóból nem derül ki), Trump pedig nem ismeri el az eredményt, mert szerinte csalás történt (annyiban igaz, hogy Trump ezt gondolja).  

Az agyonhallgatás helyett az Origo inkább azon a vonalon maradt, hogy a demokraták elcsalták a választásokat. Ezt már Trump eddigi oszlopa, a Fox News sem állítja. Nem volt könnyű olyan lapot találniuk, ahol nem ismerik el Biden győzelmét, de végül sikerült:

„Az amerikai hírcsatorna, a Newsmax megírta, hogy bár a mainstream média kijelentette, hogy Joe Biden nyerte meg az elnökválasztást, ők ezt még nem erősítik meg”

Aki még a méltán híres Newsmaxon kívül nem ismeri el Trump vereségét, az Trump maga, így aztán lehet, hogy az Origónál soha nem lesz elnök Biden. 

Így aztán megalkották a tökéletes címlapot:

Az Origo este 7 kor

Majd jött a Tények, és majdnem győztesnek hirdette Trumpot:

UPDATE: A köztévé a 10 órás Híradóban sem számolt be arról, hogy a világ vezetőinek jelentős része már Bident tekinti az Egyesült Államok leendő elnökének. 

A közmédia honlapja pár perccel éjfél előtt:

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó